Az adó, 1928 (16. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 8-9. szám - Ujabb adómérséklés
Rendeletek. galmi adóhivatal köteles évenkint legalább egyszer a helyszínén meggyőződni arról, hogy a bejelentést tevő valóban kizárólag adómentes, illetve adváltság alá tartozó árukat hoz forgalomba. Ha a kizárólag adómentes, vagy adóváltság alá eső áruk forgalombahozatalával foglalkozó keresetüző időközben olyan árukat is forgalomba hoz, amelyekből származó bevételei után általános forgalmi adót tartozik fizetni, ezt a körülményt köteles az új üzletág (áru) bevezetésétől számított 15 nap alatt az illetékes forgalmi adóhivatalnak bejelenteni s adóköteles bevételei után az általános forgalmi adót a részére korábban, megállapított módon (bélyeggel, vagy adóbevallási ív mellett pénzben) megfizetni. Ha általános forgalmi adóját korábban átalányösszegben fizette, a megfelelő átalány megállapítását a bejelentéssel egyidejűleg kell kérnie. Az olyan keresetűzők, akik általános forgalmi adóköteles áruk forgalombahozásával is foglalkoznak, a rendeletben biztosított adómentességet csak akkor vehetik igénybe, ha az adómentes árukról külön üzleti könyveket (raktár- és pénztárkönyvet) vezetnek és kétséget kizáró módon (kötlevéllel, számlával, levelezéssel stb.) igazolni tudják, hogy az adómentesnek feltüntetett bevételük valóban adómentesen árusítható gabona-, vagy takarmányféléből származik. Ha az adózó bejegyzett kereskedő és könyveit a kereskedelmi törvény rendelkezéseinek, illetőleg a kereskedelmi szokásoknak megfelelően vezeti, az adómentességet igénybe veheti, ha az adómentes gabona- és takarmányüzleteit külön számlákon könyveli. Ha az ilyen adózó általános forgalmi adóját átalányösszegben fizeti, az átalányösszegnek a rendelet életbelépésétől kezdve adómentesen árusítható gabona- és takarmányfélékre eső arányos részét erre irányuló kérelme alapján törölni kell. A rendelet életbelépéséig kötött s a korábbi rendelkezések szerint adóköteles ügyletek után az általános forgalmi adót meg kell fizetni. A kizárólag adómentes, vagy adóváltság alá eső áruk forgalombahozatalával foglalkozó keresetűzők a rendelet életbelépéséig teljesített adóköteles áruszállításaik után még le nem rótt, vagy be nem fizetett általános forgalmi adót — tekintet nélkül arra, hogy az áruszállítás ellenértékét már megkapták, vagy az csak később folyik be hozzájuk — 30 nap alatt leróni, illetve befizetni tartoznak. Indokolt esetben a pénzügyigazgatóság megfelelő részletfizetést engedélyezhet. Külön kérelemre megengedheti a pénzügyigazgatóság, hogy az adóköteles áruk forgalombahozatalával is foglalkozó adózók ugyanilyen módon tehessenek eleget az adómentes gabona- és takarmányfélék után a rendelet életbelépését megelőző időből fennálló adófizetési kötelezettségüknek. A magyar kormánynak a takarmányinséggel kapcsolatban tett vámrondelfrezéssi. Tekintettel arra, hogy a nagy szárazság folytán az országban takarmányhiány mutatkozik, a minisztérium 1928. szeptember 6-án 3.970. sz. alatt kibocsátott rendeletével (a Budapesti Közlöny 1928. szeptember 7-i 204. számában) a vt. 39. sz. a. tartozó valamennyi szálastakarmány kivitelét földmívelésügyi miniszteri engedélyhez kötötte. Mindazonáltal a földmívelésügyi miniszter 98.259/1928. F. M. sz. rendelete (Budapesti Közlöny 1928. október 17-i 237. számában) értelmében az ú. n. 330 8-9. sz.