Az adó, 1926 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 2-3. szám - Rokkantellátási adó

Joggyakorlat. Minthogy tehát a felek az állatvételt kénytelenek voltak érvényteleníteni, ami az adott esetben lényegileg hasonló megítélésre tarthat számot, mint az állatátruházásnak bírói ítélettel való érvénytelenítései: az 1921: XXXIX. t.-c. 21. §-ának harmadik bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében az érvénytelenített vétel után befizetett állatforgalmi adó visszatérítését el kellett rendelni. (Közig. bíróság 6.762. 1023. sz.) Állatforgalmi adó. 1921: XXXIX. t.-c. 22 §. • 1920 : XXX11. t.-c. 9. §. 54. Állatforgalmi adó ügyében az adómegrövidítéssel kapcsolatban az 1920: XXXII. t.-c. 9. §-a alapján kiszabott pénzbüntetés jogosságának elbírálása a kir. közigazgatási bíróság hatáskörébe nem tartozik. (Közig, bíróság 2.116/1924. sz.) Altalános forgalmi adó. 1921: XXXIX. t.-c. 55. Ha az általános forgalmi adó a kiment számlák alapján a vevő megterhelésével egyidejűleg lerovatott, újabb forgalmi adó lerovása nem követelhető azon a címen, hogy a vételár a korona romlása folytán a számlázottnál nagyobb összegben egyenlíttetett ki. Indokok: A nem vitás tényállás szerint a panaszos részvénytársaság a szóbanforgó esetekben a forgalmi adót nem a fizetések után a befizetés időpontjában rótta le, hanem a 11.600. 1924. sz. pénzügyminiszteri rendelet értelmében megengedhető mód szerint már előzőleg, a kiment számlák alapján, a vevők megterhelésével egyidejűleg, így történt az adólerovás az idegen valutákról, valamint a úgynevezett valorizált számláknál egyaránt. Az idegen valutákról szóló úgy nevezett' valorizált számláknál bekövetkezett az az eset, hogy a korona időközben történt romlása folytán a vevő magyar koronában nagyobb összeget fizetett a részvénytársaságnak, mint amily összeg után a számla kimenésekor — az akkori koronaárfolyamhoz képest — a részvénytársaság a forgalmi adót lerótta. A magyar koronában kiállított számláknál pedig megtörtént az, hogy a vevő nem a lejáratkor fizette meg a vételárat, hanem később, amidőn már a korona értéke esett, miért is a részvénytársaság a korona romlására való tekintettel valorizációs, azaz kártérítési igényt támasztott, amelyet a vevők részben, vagy egészben honoráltak is és ily címen a kikötött koronaösszegen felül fizetéseket teljesítettek. Ezeket az árfolyam- és valorizációs különbözet címén bevételezett, illetve elkönyvelt összegeket az adóügyi útmutató és ellenőrző hivatal forgalmi adó alá vonta, tekintettel az előlemlített pénzügyminiszteri rendelet amaz intézkedésére, hogy az esetben, ha az adólerovás a kiment számlák alapján történik és az ellenérték összegében később emelkedés mutatkoznék, a többletről az adózónak pótszámlát kell kiállítania és a pótszámla összege után is le kell a forgalmi adót rónia. A bíróság a hivatal álláspontját nem tartja elfogadhatónak, mert a forgalmi adó az 1921 : XXXIX. t.-c. 31. §-a értelmében kétségtelenül az eladott áru ellenértéke után jár és a vételár fizetésekor esedékes. Már pedig nem vitás, hogy a részvénytársaság a számla kimenésekor, azaz a vevő megterhelése alkalmával az áruért a vételkor kikötött ellenérték után a forgalmi adót megfelelően lerótta, amivel fizetési kötelezettségének kétségtelenül idő előtt tett eleget, de a törvény által megszabott mérvnél nem kisebb összegben és így a kincstárt ezzel meg nem rövidítette. Annak folytán, hogy a fizetési kötelezettségét utólag teljesítő vevő a korona romlására való tekintettel később rosszabb koronában többet fizetett, mint amennyi a vételkor jobb koronában volt kikötve, illetve mint amennyi a kikötött idegen valutának a vétel alkalmával jobb magyar koronában számítva megfelelt; a kikötött ellenértékben változás nem állott be, azt az eladó fél nem emelte, csupán a kikötött ellenérték — tekintettel a kiróna időközben bekövetkezett romlására — összegszerűleg több koronával nyert kiegyenlítést. Az így előálló árfolyamkülönbözet és valorizációs kártérítési összeg nem tekinthető új adóalapnak és ez után újra forgalmi adó nem követelhető, mert az adózó fél a kikötött teljes ellenérték után akkori jobb koronaértékben adótarto2—3. sz. 81