Az adó, 1925 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 2-3. szám - Az általános és fényűzési forgalmi adó mai rendszerének hiányai és a reform irányelvei [2. r.]
Dr. Pécsi J.: Az ált. és fényűzési íorg. adó mui rendszerének hiányai. séhez (szövetkezeteknél és részvénytársaságoknál alapszabályokkal való bizonyításhoz) fűzve, az ilyképen igazolt foglalkozásszerű bizományosok egyes bizományi ügyleteik ily minőségét bizományi levéllel és a bizományi számlákról szóló könyvkivonatokkal igazoltatva: a foglalkozásszerű bizományosoknál is az áruszállítás teljes értékösszege után követeltessék az általános forgalmi adó, ámde ne a generális (jelenleg 3%-os), hanem lényegesen alacsonyabb adókulcs alkalmazásával, mely pl. ezrelékekben volna megállapítandó. A T. 49. §-ának (1) és (2) bek., valamint az Utasítás 34. §-ának (4) bek. éltelmében: ha az adóköteles a forgalmi adó alá vont fizetést (nyers bevételt) egészben vagy részben visszafizette, ezt az összeget jogában áll az adóalapból kellő igazolás mellett levonnl Mi történik azonban olyankor, amikor a megállapodás meg^ történt s a vevő a vételárat ki is fizette, de az árut valamely okból az eladónál hagyta, majd jobb vevő akadván az árura, az ügyletkötő felek az ügylettől „elállottak" és az eladó és a jobb vevő között megkötött űjabb ügylet hasznán olyképen osztoznak, hogy az eladó a „visszalépett" vevőnek stornódíj címen jelentékeny összeget fizetett?! A m. kir. Adóügyi Útmutató és Ellenőrző Hivatal ilyenkor az ügylettől való elállás helyett az árú visszavásárlásának alapjára helyezkedett és fenntartva az eredeti ügylet forgalmi adóját, az első vevőt forgalmi adó alá vonta az eredeti vételár és stornódíj címen kapott bevétel együttes összege után, az eladót pedig újból megadóztatja a jobb vevővel megkötött áruszállítás fejében befolyt nyers bevétele alapulvételével. Novellaalkotás esetén feleslegesnek tartanok e kérdésben közig, bírósági gyakorlat kifejlődésére várakozni, amikor e — nézetünk szerint gyakorlatilag sem jelentéktelen — kérdés annak keretében szabályozható volna már csak azért is, mert elldöntése nem annyira a jogalkalmazás, mint inkább a normatív jogalkotás körébe vág. Érdemben és elvileg érdekesnek tartjuk a Hivatal álláspontját, csupán elégséges jogalapot nem látunk annak alkalmazására a fennálló tételes törvény keretén belül. Ügy véljük, hogy a stornódíj címen kapott bevétel mérve szolgálhatna az új szabályozás alapjául. Amennyiben ugyanis ez az összeg felülmúlja az eredeti vételár időközi törvényes kamatait, tényleg három ügylet forog fenn, míg a jelen jogállapot mellett az első ügylet lerótt adója beszámítható, illetőleg bélyegben adózás esetében készpénzben visszatérítendő, a másik ügylet adójától a kincstár elesik s csupán a harmadik ügylet adóját kapja meg „a jobb vevővel megkötött áruszállítás fejében befolyt egész nyers bevétel alapul vételével". Oly szabályozást ajánlanánk, hogy azon esetben, amikor a stornódíj címen fizetett összeg az eredetileg fizetett vételár időközi törvényes kamatait meghaladja, a szabályozás a Hivatal álláspontja szerint történjék, ellenkező esetben azonban fennmaradhat 60 2-3. SZ.
