Az adó, 1924 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 1. szám - Mérlegezés és társulati adó

Dr. Doroghi Ervin: Mérlegezés és társulati adó. az a mai mérlegkészítési módok mellett úgyszólván csak szeren­csés véletlenek összetalálkozása esetében, vagy új vállalatoknál lehetséges. Nem járt jól e mellett az államkincstár sem, mert ha egyes esetekben sikerült is a látszatnyereségek alapján oly jövede­lemhez junia, amely tulajdonképen nem illetné meg, másfelől a helytelen adópolitikával okozott közgazdasági károk budgetáris reakcióin kívül a valósággal elért nyereségekhez sem férkőzhetett hozzá; mert azok a mesterkélt adóalap kimutatásától és a magas adókulcstól való félelmükbein olykép kezeltettek, hogy eddig a kincstár részére nem voltak hozzáférhetők. Csakis az a mérleg­készítés megfelelő, amely a pénzértékváltozások által okozott el­tolódásokat a nyereségszámításoknál kiküszöböl. Érdekes vizs­gálni a felmerült javaslatokat, különösen a Schmalenbach és Malberg javaslatait, amelyek az indexszámok segítségével próbál­ják állandó értékre redukálni a mérlegszámokat, Schmidt javasla­tát és a tiszta papírvaluta alapjára helyezkedő megoldási javasla­tokat, amelyek az indexszámok bevonásával vaió redukció helyett az előző évi mérleg és az évközi változások valorizációját ajánlják a realizálás napjára, illetőleg a mérlegkészítés időpontjára való vonatkozással. A magam részéről a mellett foglalok állást, hogy az átszámítás ne az indexszámok, hanem az időközönként, független szakértői bizottság útján kinyomozandó és kivételesen közzéteendő aranykorona értékre való átszámítással eszközöltessék. A redukció folytán előálló különbözetek a vagyon és terhek között esetleg külön pénzérték vagy pénztértékcsökkenési számlán vitetnének keresz­tül, amely bizonyos ideig aktívumként is volna kezelhető. Az ebből való leírásoknak természetszerűleg adómentesnek kellene lenniök. Áttérve a társulati adótörvényre, megállapítjuk, hogy az bizo­nyos tekintetben a pénzértékcsökkenés következményeit figye­lembe veszi, de a határok, amelyekben ez megtörténik, a törvény­ben túlságosan szűkre vannak szabva és nélkülöznek egységes elvi szempontokat. Az épületek, gépek, gyári eszközök, üzleti felszere­lések és berendezések felújításánál az elmúlt évekre eső quóta pót­lását a végrehajtási utasítás nem engedi meg. Ez a közigazgatási bíróság előtt megtámadható korlátozás a törvénnyel szemben, de méltánytalan is, mert a társaságokra hárítja át annak következ­ményét, hogy a régi adótörvények idejében, amelyek adómentes felújítási alap létesítését külön nem engedték, felújítási alapokra nem tartalékoltak megfelelően. így tehát a törvényben a telepértékek fentartásához szükséges összegeket, melyek törvényhozási mulasz­tás folytán nem voltak rezerválhatok, rója meg visszamenőleg adó­val akkor, amikor a tartalékok létesítését a jelenre és a jövőre nézve adómentesen megengedi. A legnagyobb elvi hiba azonban ott van, hogy — a valuták és devizák kivételével — az évközi érték­reálizálásoknál, hacsak az év folyamán fajilag azonos más árúk beszerzésére nem fordíttattak, nem engedi meg az utánpótláshoz szükséges összegek rezerválását. Ezen összegek kihasítása nélkül azonban teljességgel lehetetlen helyes képet kapni az üzeinered­4 1. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents