Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2-3. szám - Megjegyzések a II. vagyonváliságtörvény (1921: XLV.) ötödik fejezetéhez

2íLÍÍ^EEmlLL£ÉL^eg^esyz^Se^ 11 vaSyonváltságíörvény 5. fejezetéhez. az itt leírt veszély elhárítható lett volna? Nyilvánvaló, hogy ez sem lett volna megoldás, sőt az állami jogos érdekek teljes feladása volna, miután ez időpontban a bizományos birtokában az összeírás időpontjában volt árúkból már semmi sincs. Ezek szerint, ha a törvényi megkülönböztetést fenntartjuk (1921. szeptember 7-ikétől fogva a birtokában levő bizományi árúk Vv-ért a bizományos felel), a bizományos felelősségét megállapító időpont puszta kitolása az egyensúlyozandó jogi érdekek elsőjét, az állami érdeket, teszi kockára. Végeredményében tehát azt kell mondanunk, hogy a bizományos a megbeszélt esetben kénytelen lesz viselni a Vv. viselésének kötelezettségét a megtérülés vajmi kevés reményével. II. Kétségek és nehézségek merülnek fel az árúraktár Vv. alapjának meghatározásánál is. A törvény szerint három alapon lehet az adóalapot megállapítani. És pedig: 1. ha tűzkár ellen 1920. december 31-én biztosítva volt a) a raktár, b) a berendezés, c) az ingó felszerelés együttesen és a maga egészében, úgy adóalap az az érték, mely a kötvényben mint biztosítási összeg, fel van tüntetve. 2. ha nem, vagy csak részben van biztosítva a raktár, úgy irányadó az 1920. évben felvett leltár, s adóalap az e leltárban az árúk értékéül feltüntetett összeg. 3. ha sem biztosítás nem történt, sem leltár nincs, az árúraktár állaga és értéke 1921. április 1-én volt állapotában irandó, illetve Íratott össze s ennek adatai szolgáltatták az adóalapot. (Vv. T. 97. §.) A későbbiekre hagyom annak firtatását, hogy szerencsés választás volt-e a biztosítási kötvényben kitett értéket az adóalapul elsősorban elfogadni. Itt egy oly ellentmondásra szeretnék rámutatni, mely a törvény s a kedvezményes befizetést szabályozó törvény végrehajtási utasítása között van, s amely még igen sok vitának lesz forrása. Minthogy a törvény az árúraktár váltsága alatt az árúraktár, a berendezési tárgyak és ingó felszerelések váltságát érti (93. §. 1. bek.), csak önmagához marad következetes, mikor a 97. §. 2. bek. 1. pontjában a biztosítási kötvényben kitett értéket adóalapul csak akkor fogadja el, „ha az árúraktár 1920. december 31-én tűzkár ellen a berendezésekkel és ingó felszerelésekkel együtt teljes egészében biztosítva volt." Ebből az következik, aminthogy ugyané §. 2. pontja ki is mondja, hogy ha az árúraktár ugyan teljes értékre, ellenben a felszerelések és berendezések nem voltak biztosítva, akkor az 1920-as raktár leltár, ilyennek hiányában az 1921. április 1-i becslés az irányadó. A kedvezményes lerovásról szóló törvényhez kiadott végrehajtási? utasítás e szabályt hatályon kívül helyezi. A 64. §. 2. bek. 2. pontjában ugyanis expressis verbis kimondja, hogy „ha az árúraktár teljes egészében volt biztosítva, az árúraktárnak a biztosítási szerződésben kitüntetett állagálhoz és értékéhez hozzá kell számítani a berendezéseknek és ingó felszereléseknek az 1920. évi mérleg készítése alkalmával felvett leltárban szereplő állagát és értékét." Nyilvánvaló, hogy a rendelet oly kiterjesztő magyarázatot ad a törvénynek, amely annak idézett rendelkezésébe bele nem fér. Csak azt kell ezek után elgondolnunk, hogy valaki 1919-ben 10 éves tűzkárbiztosításj. szerződést kötött árúraktárára, de a felszerelést nem biztosította. Az akkor rnár megindult áremelkedések láttára árúit viszonylag magas összegre becsülte. A Vv. lerovására kerülvén a sor, ragaszkodott a törvényhez, — ügyvédje a közigazgatási bíróságnak az adótörvénynek a végrehajtási utasításaik egymáshozi viszonyát megállapító döntései alapján e tanácsot adta neki. Tette azt annál is inkább, mert még 1920-as leltárában kitüntetett árak a kötvényben felvett értéket el nem érték, annál alacsonyabbak, noha a valóságnak megfelelnek. A törvény alapján állván, ingó felszerelés nem lévén biztosítva, 1920-as mérlege alapján rótfa le a kedvezményes lerovásra kitűzött időben Vv.-át.* A rendelet 65. §-ában s a T. 97. §. utolsó bekezdésében megállapított jogánál fogva a p. ü. igazgatóság felülvizsgálja az adatokat, s rendes gyakor2—3. sz. 59