Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2-3. szám - Megjegyzések a II. vagyonváliságtörvény (1921: XLV.) ötödik fejezetéhez

Dr. Hupperí Leó: Megjegyzések a 11. vagyonváltságtörvény 5. fejezetéhez. latához híven a rendeletben foglalt törvénymagyarázatot fogadja el, s a 177.000/922. sz. rendelet 7. §-a alapján a legjobb esetben is (vagyis, ha az eltérés 25%-nál nem több) az általa megállapított, valamint a p. ü. igazgatóság (adófelügyelő) által megállapított Vv. közötti különbözet után kedvezményes levonás nélkül tartozik a vagyonváltságot megfizetni; s ha váltsága az új megállapítás folytán 100.000 koronát meghalad, úgy még jelentékeny (25—50%) adópótlékot is fizethet. A pénzügyi kormányzat a Vv. T.-hez kiadandó végrehajtási! utasításában e súlyos inkon°ruenciát bizonyára meg fogja szüntetni. Tennie kell ezt annál is inkább, mert ha a rendelkezés megmarad, úgy minden bizonnyal a 97. §. egymást kizáró pontjai a p. ü. igazgatóságok gyakorlatában át fognak alakulni vagylagos rendelkezésekké, melyeknél, ha nem is a törvény intenciójával, de mindenesetre parancsával ellentétben az alapvető szempont az lesz, mely alapon (kötvény vagy leltár) fizethet többet az adóalany. S hogy ez a gyanúnk közelfekvő, azt legjobban a 97. §. utolsó bekezdése s a szóbanforgó végrehajtási utasítás 65. §-a igazolja. E rendelkezésekből ugyanis az tűnik ki, hogy ha a tűzkárbiztosítási kötvény vagy a leltár a való, t. i. az 1920-as való adatokat tartalmazza is, az 1921-es április 1-i állag és érték megállapítását elrendelheti a p. ü. igazgatóság, ha a fenti! adatokat „a kincstár vagy a vagyonváltság terhe arányos viseléséhez fűződő közérdek szempontjából aggályosnak tartja." Hogy abban az esetben, mikor az 1920. december 31-iki leltárt a pénzügyi hatóság irányadónak elfogadni nem hajlandó, miként fogja 1923. vagy 1924-ben az 1921. április 1-i árúraktár-állagot megállapítani, —- tudva azt, hogy az olyan árúraktárakról, ahol kötvény vagy leltár volt, 1921. április 1-én becslés nem készült — nem tudjuk. Éppúgy nem tudj uk^, mit ért a törvény a Vv. terhe arányos viselése alatt? Nem értjük pedig azért, mert a törvényhozó eleve lemondott arról, hogy a váltság minden esetben a fél teherviselő képessége arányában vettessék ki. Amikor u. i. a biztosítási kötvény adatait elsősorban elfogadta adóalapul, akkor nemcsak azt az előnyt kellett számbavennie, hogy ezúton egy elfogulatlan s kendőzetlen bizonyítékot szerez arra, hogy mire becsülte a fél a maga vagyonát három hónappal a váltságra irányadó forduló nap előtt, de számolnia kellett az adóalap természetéből folyó hibahatárokkal. E hibák azáltal keletkeznek, hogy a legritkább esetben köttetnek 1—2 esztendős tűzbiztosítások. A gyakorlat azt fogja mutatni, hogy az 1920. december 31-én érvényben volt kötvények mind 5—10 évvel előbb köttettek; s azoktól az esetektől eltekintve, ahol utóbb fölemelték a biztosítási alapot, a biztosítási kötvény szerinti raktárérték jóval alatta fog maradni az 1920. december 31-iki leltárértéknek. S ha a föntebb részletezett divergenciáját a T.-nek s a 177.000/922 sz. p. ü. miniszteri rendeletnek eme gyakorlati szemüvegén nézzük s abból indulunk ki, hogy az esetek jelentékeny számában, ahol biztosítás is köttetett s leltár ii|s készült, a kettő adatai teljesen eltérők lesznek s az adóalanyok természetszerűleg a kettő közül annak alapján fizetik be a váltságot, amelyik kisebb, — fölmerül a kérdés, hogy mit fog tenni a kivetésnél az a pénzügyigazgatóság, mely a rendelet alapiára helyezkedik: elfogadja-e a biztosítási kötvénynek az árúraktárra vonatkozó alacsonyabb adatait, kiegészítve a leltárnak a felszerelésre vonatkozó adataival, — vagy éppen a T. 97. §i. utolsó bekezdésére hivatkozva mindkettőt félreteszi s a 153. §. alapján önálló nyomozást végez. Azt hisszük, hogy miután a kivető hatóság előtt az adóalap minél pontosabb megállapítása iesz a cél, a harmadik utat fogja választani a 97. §. utolsó bekezdése alapján. Evvel a gyakorlattal a törvényt nem fogja megsérteni, ellenben lényegileg hatályon kívül helyezi a 97. §. 1. és 2. pontját. Mert amilyen joga van a p. ü. igazgatóságnak a 97. §. utolsó bekezdése alapján a biztosítási kötvény és leltár adatait mérlegelni, épp olyan joggal hivatkozhatik az adóalany arra, hogy tőle a kincstár semmi egyebet nem kívánhat, mint a kötvény s a leltár valódiságának igazolását. Annál a körülménynél fogva, hogy a 97. §. 1. és 2. pontjában a törvényhozó becsléstől független, objektív 60 2—3. sz.