Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2-3. szám - Megjegyzések a II. vagyonváliságtörvény (1921: XLV.) ötödik fejezetéhez

Dr. Uuppcrt Leó: Megjegyzések a II. vagyonváltságtörvény 5. fejezetéhez. megbízó, tartozik ieróni. 1921. szeptember 2-ika után a bizományi árúk váltságáért pedig a bizományos felel. A törvényhozó evvel azt a felfogást juttatta kifejezésre, hogy a törvény éleibe léptetésével a törvényt mindenki megismeri s alkalmazza. Tudjuk, hogy a törvényhozónak ez a felfogása és törvényi akarata a valóságnak egyáltalán nem felel meg. 1921. szeptember 7-én nemcsak a kereskedők, de a jogászok sem ismerték a Vv. T.-t. A törvényhozó úgy okoskodik, hogy 1921. április 1-én, a váltság adóalapjára irányadó forduló napon a bizományi árúraktárt összeírták, ez év szeptember 7-ikéig módjában volt a bizományosnak akként intézkedni, hogy e nap után csak oly árú maradjon birtokában, melynek váltságára a megbízótól fedezete van. Belföldiek között a törvényhozói okoskodásnak a valósággal teljes ellentétes volta nem okoz nehézséget. Az a körülmény, hogy a fordulónapon összeírt s a törvény életbelépése után még birtokában volt árúk után a bizományos lesz kénytelen a Vv.-t leróni, reánézve veszélyt nem jelent, mert a T. 114. §-a törvényes zálogjoggal, visszkereseti és megtartási joggal biztosítja a megbízóval szemben, ennek birtokában levő árújára a váltságösszeg erejéig. Tulajdonképen ugyanezeket a szabályokat rendeli alkalmazni a törvényhozó, ha külföldi tulajdonos áll szemben belföldi bizományossal. Ha a törvény életbelépése napján a felek elszámoltak volna s az állam az 1921. ápr. 1. óta eladott vagy visszaadott árú után a külföldi tulajdonoson behajtotta (?) volna a Vv.-t, még azok után az árúk után, amelyeket az összeírás alapján még a bizományos birtokában talált, a bizományost a Vv.-al megrótta volna, úgy az eset komplikációmentes volns, mert a bizományos birtokában fedezetül ott maradnának a bizományi árúk a fizetendő Vv.-ra. Minthogy azonban 1921. szeptember 7-én a bizományos el nem számolt megbízójával, s az állam sem hajtotta be egyikükön sem a Vv.-t, a valóságos helyzet úgy alakult, hogy az árút a bizományos, mely a p. ü. igazgatóságnál fekvő összeírás szerint 1921. április 1-én birtokában volt, jóval a törvény életbelépése után adta el s annak váltságáért felel. Felel természetesen a saját ^vagyonával, mert a rendszerinti bizományi díj kevés kárpótlást nyújt a Vv. jelentékeny tételével szemben. Ez a felelősség nyomasztóvá a fentebb elmondottaknál fogva azáltal lesz, hogy a bizományon nem a T. életbelépésekor, hanem ötnegyed évvel azután. 1922. decemberében köteles a váltságot fizetni, ami, tudjuk jól, egyértelmű azzal, hogy törvényben megállapított jogait és kötelességeit csak most ismeri meg. S most, mondja a törvény, a válogatott jogi fegyverek egész tárházát bocsájtom rendelkezésedre, hogy a küiönben váltságköteles tulajdonos ellen fordulhass. íme: visszkereseti jog, törvényes zálogjog és megtartási jog. A belföldi bizományos és belföldi megbízó között kevésbé lesz nehézség. Főoka annak, hogy mindketten ugyanazon törvények uralma alatt állván, a kétségtelenül helyette fizetett váltságot bírói eljárás nélkül is hajlandó lesz megfizetni... A külföldi tulajdonossal szemben a fönti három jogi fegyver közül az első, a visszkereseti jog illuzórius, mert egyelőre a bírói ítéletek külföldön nem hajthatók végre. A törvényes zálog- és megtartási jogot problematikussá teszi az idő múlása; a fordulónap s a váltság legkorábbi befizetése között ötnegyed esztendő mult el, — igen gyakori lesz az eset, hogy a váltság befizetésekor a bizományos birtokában már nincs árú a korábbi megbízótól. De ha még azt állítaná is valaki, hogy a fölhozottak csupa szélsőséges eset, annyi kétségtelen, hogy a külfölddel folytatott árúcsere kizárólagosan valutáris jellege mellett, a bizományos egyáltalán nem tudhatja, hogy megtartási joga bírói elismerése dacára nem a sajátjából fizette-e a vagyonváltságot. Az előadottakból nyilvánvaló, hogy külföldi árúk bizományosa annak a veszélynek van kitéve, hogy a bizományi díjat a sajátjából kell fizetnie. Fölmerül a kérdés, hogy ha a törvényhozó a törvény életbelépési napjának a köztudatba át nem vitt, tisztán jogtechnikai jelentőségű időpontja helyett egy későbbi oly időpontot jelölt volna meg, amikor a törvény már — hogy ú'gy mondjuk — élt, — s iilyenül kínálkozik a kedvezményes lerovás határideje (1922. november 15., december 31.), vájjon 58 2—3. SZ.