Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2-3. szám - Az árúbeszerzésekre fordított összegek a kereseti adónál

Vegyes közlemények. A törvénykezési illetékeknek okirati illetékbélyegjegyekkel (okmánybélyegekkel) történt lerovása miatt egyedül csak bírság kiszabásának van helye. A törvénykezési illetékbélyegjegyek forgalomba bocsátásáról szóló 1922. évi 94.442. számú pénzügyminiszteri rendelet a törvénykezési illetékeknek 1922. évi július hó 15-én túl a régi okirati illetékbélyegjegyekkel történő lerovását az illetéki szabályok 117. §-ának rendelkezései szerintbüntetendő szabálytalanságnak minősíti. Az illetékek lerovásának ezt a szabálytalan módját a bíróságok hivatalos leletek alakjában közlik az illetékkiszabást teljesítő hivatalokkal. Az ilyen hivatalos leletek alapján egyes hivatalok az illetéki szabályok 118. §-ában meghatározott birságon felül még az egyszeres illetéket is kiszabják és előírják. Ez az eljárás a pénzügyminiszteri rendelet vonatkozó intézkedésének nem felel meg. A pénzügyminiszteri rendelet ugyanis azáltal, hogy az illeték szabálytalan lerovásának ezt a módját kisebb szabálytalanságnak és nem az illetéki szabályok 43. §-ában meghatározott olyan lerovásnak minősítette, amely miatt a felhasznált béyegjegyet nem létezőnek kell tekinteni és az 1920: XXIV. t.-c. 42. §-a alapján a felet az illeték négyszeres összegének megfizetésére kötelezni, megállapította azt is, hogy az ilyen szabálytalan lerovás esetében sem megrövidítési szándék, sem pedig megrövidített illeték nincs és az illetékkötelezett felet csupán csak gondatlansága miatt lehet es kell büntetni. Természetesen a kirótt birság törlesztésére a szabálytalanul lerótt illetékösszeget beszámítani nem lehet. Az engedmény visszterhe. A tőkeszegény vállalkozók üzleti forgalmában gyakran fordul elő, hogy a vállalkozó, aki a megrendelőtől csak a munka teljesítése után kap pénzt, a munka teljesítéséhez szükséges kiadások fedezése végett a bankok segítségét veszi igénybe. Ily esetekben a bankok, egyrészt az üzlet nagyságához, másrészt a vállalkozó megbízhatóságához képest, bizonyos hitelt nyújtanak és ennek keretében, meghatározott kölcsöndíj (kamat) ellenében, előlegeket adnak, de biztosításuk végett a bankok magukra engedményeztetik a vállalkozó követelését. Ilyen esetet bírált el legutóbb a közigazgatási bíróság 2.861/1922. PL számú ítéletében. A panaszló a postakincstártól bizonyos föld- és kőművesmunkát vállalt 281.976 K-ért. Ezt a kiérdemlendö követelését a megilletékezett okirattal engedményezte egyik bankra és ebben az okiratban egyúttal kijelentette, hogy az engedmény értékét a bank által nyújtott hitelben kapta meg. A bank beadványa szerint a hitelösszeg 50.000 K-t tett ki. Visszterhes engedményről lévén szó, az illetéki díjjegyzék 32. tételének f) pontja alapján a visszteher értéke szerint II. fokozati illeték jár. Kérdés az, hogy mit kell a konkrét esetben vissztehernek tekinteni. A közigazgatási bíróság egy esetben (15.129/1915. P.) azt mondotta ki, hogy ilyen esetben a visszteher a hitelösszeg, ezt azzal indokolván, hogy a hitelösszegen túl a pénzintézet az engedményező részére kölcsönt folyósítani nem tartozik és nem jöhet figyelembe az a körülmény, hogy az üzleti összeköttetés hosszabb tartama alatt a hitel több ízben vétetett igénybe. A közigazgatási bíróság fent felhozott ítéletében ismét visszatért ahhoz a régebbi álláspontjához (13.045/1911. P.), hogy a visszteher az az összeg, amit az engedményező a pénzintézettől kapott és nem a bank által kötelezett hitelösszeg. Ezt a döntést tartjuk helyesnek. Ugyanis visszteher (viszonos szolgáltatás, ellenérték) az a pénzben értékelhető ellenszolgáltatás, amit az engedményező az engedményezésért kap. Pl. midőn az engedményező 100.000 koronás követelését 95.000 koronáért ruházza át, a visszteher az utóbbi összeg. A szóbanforgó esetekben tehát szintén azt kell kutatni, hogy az engedményező a pénzintézettől milyen pénzben értékelhető ellenszolgáltatást kapott azért, hogy a bár még csak: 92 2-3. sz„