Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2-3. szám - A természetes személyek társas viszonyban folytatott alkalmi foglalkozásának megadóztatásáról

Elek L.: A természetes személyek alkalmi foglalkozásának megadóztatása. hanem az ált. magánjog elvei szerint való elbírálás alá bocsátotta. De a magánjog sem ismerte el jogi személynek mindaddig, míg törvényszékileg be nem jegyeztetett. De gondolatmenetünket tovább szőve, további vizsgálódásainkban feltehetjük még úgy is a kérdést, vájjon minden kereskedelmi célzatú alkalmi társulás társulati adó alá fog-e esni? Az ismertetett rendelkezések szerint oda kell tartoznia. Mégis, mert ezeknek az alkalmi társulásoknak a legtöbbje olyan, hogy alig képzelhető el társulati adó alá való tartozandóságuk, foglalkozzunk ezzel ebből a szempontból is. Keressük, van-e módunk, megvan-e lehetősége, hogy adóztatás szempontjából ezeket megfelelő helyükre tereljük. Ez nem éppen a legkönnyebb feladat, itt többféle szempont játszik közre. Éppen ez teszi majd kuszálttá s nehezíti meg haladásában azt az elválasztó vonalat, mely megmutatná és élesen elhatárolná azt a két mezőt, melynek egyikét az ált. ker. adó, a másikát a társulati adó foglalja le. Ha kutatásunkban némi megoldást akarunk találni, foglalkoznunk kell egyrészt a társulati adó mibenlétével, másrészt pedig a körülöttünk zajló gazdasági életben, különösen a mai konjunkturális viszonyok közepette ezrével burjánzó mindenféle alkalomszerű egyesülésekkel. A társulati adóról szóló törvény a maga körébe vonta az egyesülések, társulások úgyszólván minden fajtáját s bár még nem ismerjük a V. U. közelebbi meghatározásait, ez a világos szövegezésű törvény is élénken demonstrálja, hogy oda már bizonyos közgazdasági fejlettséggel bíró adóalanyok tartoznak, kiknél az adó megállapítása is szakszerűséget feltételező módon kimutatott adóalap után történik. Hogyan fér tehát össze ezekkel olyan egyedek társas együtt működéséből származó nyereségnek azonos megadóztatása, akik a társulati adó megállapításához szükséges szakszerű könyvvezetéshez s annak alapján az adóalapul szolgáló tiszta jövedelem kimutatásához, mérleg készítéséhez nem értenek és bár a társas viszony megvan, de nincs annyi jövedelem, hogy az egy ehhez szükséges szakközeg alkalmazását megbírná? Még inkább felvetődik ez a kérdés újból, ha azokat az alkalomszerű társas alakulatokat nézzük, amint hulló csillaghoz hasonló pályafutásukkal a gyakorlati életben elég sűrűn találkozunk. Látjuk, hogy azok legnagyobb része nem igen illeszthető be azon adóalanyok közé, amelyeket a törvény társulati adó alá vont. Tekintsünk meg egy-kettőt közelebbről. A sertéshizlaláshoz a konjunktúra éppen kedvező. Kisebb gazdák, kupecek és hasonló emberek, kik tőkével rendelkeznek, ami ma nálunk nem ritkaság, összeállnak és összevásárolt sovány sertéseket összevásárolt tengerivel kihizlalnak, hogy azt a piacon, leginkább Pesten értékesítsék. A befektetés egyenlő, nyereségveszteség közös, egyenlő arányban illeti meg a tagokat. A társulás oka a közös kockázat, mely megoszlás esetén a tagok száma arányában csökken. Nagyarányú üzletről nincs szó, legfeljebb 2 waggonrakományról. A tagok mint egyszerű emberek a maguk módja szerint vezetnek feljegyzéseket. Elképzelhető itt a hizlalási kampány végén, amikor rendesen fel is oszlanak, olyan mérlegszerű elszámolás, ismerve ezen üzletágban előforduló számtalan esélyt melynek alapján társulati adó kivethető? Vagy egy másik. A törvényhatóság megvásárolt egy kőbányát, a kitermelést saját kezelésben tartotta meg. A kitermelt kőnek az elfuvarozására egy ad hoc alakult társasággal leszerződött, akik felfogadott fuvarosokkal tesznek eleget szerződésbeli kötelezettségüknek. Említhetnék még bevásárló és sok más adásvételt lebonyolító alkalmi társulásokat, de terjengősség elkerülése okából mellőzöm. Csak azt a kérdést vetem még fel, milyen mérleget fognak készíteni •ezek? Nem fognak tudni mérleget készíteni, legfeljebb azokat a legegyszerűbb feljegyzéseket, melyeket az ált. ker. adóról szóló utasítás ír elő. Pedig ezek mind társas viszonyban folytattak olyan foglalkozást 2—3. sz. 79