Az adó, 1922 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1922 / 8. szám - Városi és községi adóztatás
Megszűnik a hadinyereségadó. Megszűnik a hadinyereségadó. Ennek az évnek végével végleg kimúlik adórendszerünkből a legerkölcstelenebb és legigazságtalanabb adónem, a hadinyereségadó, amelyet az 1920 : XXIII. törvény a természetes személyekre nézve már az 1919. év végével megszüntetett és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokkal szemben nyereségtöbbletadónak keresztelt el. Erkölcstelen volt ennek az adónak már a keletkezése, mert 1916-ban született meg és visszaható erőt kapott 1914. évig. A törvényhozás azzal, hogy az 1914. és 1915. években fennállott adótörvények szem előtt tartása mellett kiszámított, megkeresett, elkönyvelt és a legtöbb esetben el is költött nyereségeket három év multával egy meglehetősen súlyos adó alá vonta, megrendítette a pénzügyi törvényalkotásokba vetett hitet, egy utólagos adóztatás által okozott bizonytalanság felborította a leglegálisabb kereskedelmi számítást is és az első lökést adta ahhoz, hogy a termelésben és a kereskedelemben a hazardéria ütött tanyát. Fokozta az adónak erkölcstelenségét, hogy a pénzérték romlása folytán csupán számszerűleg létezett jövedelemtöbbleteket vont adó alá, holott ezek a jövedelemtöbbletek aranyparitásra átszámítva veszteséget tüntettek fel. És betetőzte azzal, hogy ezt a folyton romló pénzegységet konok következetességgel 105 centime-os, koronának minősítve, állandóan a boldog békeidők aranykoronás jövedelmével állította szembe a papirkoronás számadatokat. Végre megkondult felette a halál harangja és a társulati adóról szóló 1922 : XXIV. t.-c. 53. §-a kitessékeli őt az árnyékvilágból. Azonban kimúlása is éppen olyan erkölcstelen, amilyen volt a születése és egész élete, mert azt hinnénk, hogy végeztünk vele, holott az 1922 évre még egyszer ki kell vetni. Az új társulati adótörvény 53. §-ának 3. bekezdése szerint az új törvény életbeléptével a társulati1 adóra, valamint a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok hadinyereségadójára vonatkozólag eddig érvényben volt törvények és szabályok hatálya megszűnik; az 1923. évet megelőző időre való visszamenőleges adóztatások vagy adótörlések eseteiben azonban a hatályon kívül helyezett törvények és szabályok rendelkezései az irányadók. Már most ha tekintetbe vesszük, hogy az új társulati adóról szóló törvény indokolása szerint a hadinyereségadó (jövedelemtöbbletadó) helyébe a társulati adópótlék lép, felmerül a kérdés, hogy 1922. évre fog-e még szerepelni a társulatok hadinyereségadója vagy sem. Az optimisták azt remélik, hogy nem; mert hiszen az adó8—9. sz. 273