Az adó, 1921 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1921 / 1. szám - A papírpénzszaporitás mint adónem

/;/-. Giiiidis>ck Guido: A papirpénzszaporitás mint adónem. morált igazán kifejlődni ne engedje. A pénzügyminiszter űr a jövő hó eleiére beígért a nemzetgyűlésnek egy csomó pénzügyi javaslatot. Talán lehet remélni, hogy a többiek között be fog nyújtani egy pár soros javaslatot az 1920 : XXIII. t.-cikknek egész fejezetéi hatályon kívül helyezéséről, hogy ezzel a „mérgezett" harmadosztályú kereseti adót, mint rengeteg bonyodalom, perorvoslat és igazságtalanság kútforrását, a magyar adórendszerből végleg eltörölje. ltlIflIllllllllMlllllllIIIIIIIIIIIIIIIllflIIIIIIIIIIIllllllIIIIIIIllillllllllllllllllllllllIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIttlIIIIIMI'tJll^jlilii XA papírpénzszaporitás mint adónem. Irta: dr. Gündisch Guido, budapesti ügyvéd. Teleszky János ny. pénzügyminiszter 1920 április 28-án a Magyar Közgazdasági Társaságban a pénzkérdésről előadást tartott. Sok más világos okfejtés mellett, különösen az az éles megállapítása ragadta meg a hallgatók figyelmét és vésődött emlékezetébe, mely szerint a papírpénzgazdálkodás mai fázisában oly mélyen nyul bele a vagyonok és jövedelmek eloszlásába, hogy ezáltal az adóztatásnak egy nagyon radikális, igazságtalan és költséges válfaja jelentkezik. Állításának indokolásában Teleszky elsősorban arra mutatott reá, hogy az állam kiadásait a semmiből nem fedezheti, ha tehát adók kivetése vagy hitelek feívétele helyett egyszerűéi] a bankjegyforgalom riöveltetik, akkor ez se más. mint bizonyos társadalmi osztályok megterhelése. Előadó az infláció valódi értelmének ezen helyes felfogásából különböző következtetéseket vont le: mindenekelőtt okosabb és gazdaságosabb adókat követelt :T pairpénz további korlátlan kibocsátása helyébe, mert minden más adó jobb ennél. De nem fejtette ki bővebben, hogy mely néprétegek viselik a temkjegyprés adóterhét? Ezen kis cikk feladatául azt tűztem ki, hogy a Yeleszky-féle gondolatból kiindulva, próbálja meg feltárni a bankjegyinflaciós adónak szociális kihatásait. A papirpénzkibocsátást tényleg és komolyan adókiszabásnak lehet-e tekinteni? Ez az első kérdés, amit meg kell vizsgálnunk. A következő meghatározást tartom a legprecízebbnek: Az adók alatt értjük a magángazdaságoknak kényszerhozzájárulását a kollektív szükségletek kielégítéséhez, mely hozzájárulások megállapítása valamely hatalommal rendelkező tekintélytől ered, az veti ki, s az kezeli őket. (lieckel Máx.) Az adók így körülírt tulajdonságai közül a papirvalutában mindenesetre megvan a kényszer fogalma: a papirjegyek kényszerforgalomma! bírnak, azokat mindenkinek el keill fogadnia és az állam be nem váltja ércpénzzé. Ez a kényszer az államhatalom, az állami tekintély által lesz gyakorolva. Az is kétségtelen, hogy a bankjegyprésnek az a feladata, hogy közszükségletek találjanak kiegyenlítést, elsősorban a közalkalmazottak, a katonaság fizetései, az állam összes beszerzései és egyáltalában összes kiadásai. A papírpénz gyarapítása tehát minden adó jellemző sajátságait felmutatja, csak az az egy tulajdonsága nem tűnik fel az első pillanatban, hogy az adó a magángazáaságok hozzájárulásából ereáne. De a papirvalutának éppen ez a körülmény adja legkarakterisztikusabb minőségét. Már Teleszky János is annyit leszögezett, hogy a be nem váltható kényszerpapirpénzek szaporítása a drágaságot nagyítja s a drágaság terheit majdnem kizárólag a fogyasztók leggyengébb osztálya viseli. Szerény véleményem szerint nem .elégedhetünk meg ennek egyszerű konstatálásával. Mindenekelőtt a népességnek termelőre és fogyasztóra való az árucikkek általános drágaságát meglehetős későn és miért éri el olv ritkán a munkabérek emelkedése? Ügy a vételár, mint a munkabér alapiá12 1. sz.