Az adó, 1921 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1921 / 1. szám - A célok az új adónovellában

Benedek Sándor: A célok az úi adónovellában. )(A célok az új adónovellában. Irta: Benedek Sándor, a rn. kir. közigazgatási bíróság másodelnöke. A köztudatban élő felfogás, hogy a mi egyenes adórendszerünk tarthatatlan. Ha leszámítjuk is azokat az adónemeket, melyeket csak formai okokból és nem belső lényegüknél fogva sorozhatunk az egye­nes adók közé (hadmentességi díj, szállítási adó, nyereményadó, vadászati és fegyveradó), ebben az adórendszerben még mindig 15 adónem vonulhat fel a legtarkább uniformisban. Sajnos, a politikai és közgazdasági viszonyok, valamint az állam elviselhetetlen terhe, mely megcsúfol minden adójogi elméletet, lehetetlenné teszi, hogy az új adórendszert sürgősen felépítsük. Ez a helyzet állott fenn a mult év elején is, amikor a pénzügyi kormányzatra az állami szük­ségleteken kívül a három éves adókivetési hátralék súlyos gondja nehezedett, tikkor foglalt tért és nyert jogosultságot az a megfon­tolás, hogy ha az új adórendszert ki nem építhetjük, legalább oly átmeneti törvényalkotásra van szükség, mely biztosítja a pénzügyi politika érdekeit, lehetővé teszi a hátralékos adókivetés mielőbbi lebonyolítását és eliminálja egyenes adótörvényeinkből a legkirívóbb jogelvi tévelygéseket. Ezek a közös célok hozták létre az új adó­novellát, az 1920 : XX111. t.-cikket. Rövid úton megállapíthatjuk, hogy az új adónovella a pénzügyi politikai célt lehetőleg megvalósítja, legalább e tekintetben elment a ieiietőség legszélső határáig. Nyilvánvaló bizonyságul szolgál erre az a körülmény, hogy intézményesen kellett a törvényben gondos­kodni arról, hogy a különböző adóemelések egészen fel ne emésszék az adóalany jövedelmét és hogy a jövedelemnek legalább 25%-a a mai, igazán nyomorúságos élet fentartására fenmaradjon. Ha az összes adóteher az adóalany jövedelmének 75%-át meghaladja, ebben az esetben a fél az állami, törvényhatósági és községi adók aránylagos törlését kérheti. A 112. §. szerint ez a kérelem az adóévet követő év végéig nyújtható be a kir. pénzügyigazgatósághoz (adó­felügyelőhöz), másodfokon pedig a közigazgatási bizottság adóügyi bizottsága s legfelsőbb fokban a kir. közigazgatási bíróság határoz. Ez az utólagos adókiigazítási elv adórendszerünkben nem képez nóvumot, már az 1916 : XXXIV. t.-c. 7. §-ában is találunk hasonló intézkedést arra az esetre, ha a nyilvános számadásra kötelezett vállalat kereseti adója oly magas lenne, hogy e miatt a vállalat az 1911—1913. években fizetett osztalékok átlagának 90%-át, illetve 80%-át nem fizethetné. Ami az adónovella másik két célját illeti, ezekre vonatkozólag e lap 1920. évfolyamának 3. számában „A hátralékos adókivetés" cím alatt megjelent cikkemben bizonyos javaslatok és jogelvek fog­laltatnak. Találunk ilyen javaslatokat és jogelveket ama gondosan 3

Next

/
Thumbnails
Contents