Adó- és illetékügyi szemle, 1919 (8. évfolyam 1-2. szám)

1919 / 1-2. szám - Dr. Baumgarten Nándor közigazgatási biró:

Baumgarlen Nándor Ismeretlen az a terület, melynek lakosait a vagyondézsma szolgáltatására kötelezhetjük. Nem ismerjük a szomszédos és különösen a velünk 1919 végéig jegybankközösséglen álló államok terveit, melyekhez alkalmazkodnunk, és melyekkel ha lehetséges, előzetes megállapodásra jutnunk kell. A fedezendő terhek összegével sem vagyunk tisztában; ismerjük ugyan eddigi háborús terheinket, de nem tudjuk,-mennyit tesznek ki a demobilizációval járó és egyéb költségek; végül nem tudjuk azt sem, hogy a tőlünk esetleg elszakadó területek mily arányban fogják a terheket átvállalni. Nincs célja tehát a jövendő vagyondézsma részleteiről nyilatkoznom és legföljebb néhány alapvető kérdésben foglalhatok állást. Az eddigi kormánynyilatkozatok szerint az új vagyonadó kettős eél megvalósítására van hivatva. Egyrészt az állam óriási terheinek törlesztésére szükséges összegeket kell előteremtenie, másrészt pedig ki kell egyenlítenie azokat az indokolatlan vagyoni egyenlőtlenségeket, melyeket a háború okozott. Annak a célnak, hogy a terhek fedezésére a lehető legtöbb alapot teremtsünk, az az eljárás felel meg legjobban, amely mellett az összes vagyontárgyak megadóztatása biztosítva van. Ez csak az objektív megadóztatás útján lehetséges, melynek kizárólagos alkalmazása esetén azonban veszendőbe menne & progresszív adóztatásnak .az a kívánalma, amelyet az igazságos teherviselés és adóztatás megkövetel. Viszont a progresszív adóztatás akármily eszközökkel is vétessék alkalmazásba (lebélyegzés, nyilvántartás), mindig előfeltételezi a megadóztatandó vallomását és főleg ennek megbízhatóságát. Jól tudom, hogy az 1916. évi adótörvények erre vonatkozó rendszere hiányos ós a vallomásadási kötelezettség és annak hűsége megfelelő biztosítékokra szorul. De még az eskü alatti vallomás és súlyos büntetések sem biztosíthatják a valódi vagyon kinyomozását. Különösen áll ez a tőkevagyonra, amely az eddigi tapasztalatok szerint kisiklott a megadóztatás alól. Különösen a készpénzben, értékpapírokban és takarékpénztári könyvekben elhelyezett összegek kinyomozása számos esetben lehetetlennek bizonyult és végeredményben a tisztességesen valló adózót terheljük meg, míg a vagyonértékeit'elrejtő és hamis vallomást adó egyén menekül. Ezért, ha a,z a célunk, hogy nyomasztó adósságainknak íeheíő legnagyobb fedezetéről gondoskodjunk, nem zárkózhátunk el a tárgyilagos vagyonadó behozatalától sem. Minthogy emellett a progresszivitás úgy a bevételek fokozása, mint az igazságos adóztatás érdekében szintén nem mellőzhető, a jelzett szempontok elérése csakis a kétféle adóztatás egyesítése: aa objektív és szubjektív vagyonadó kapcsolatba hozatala álul lehetséges. 15