Adó- és illetékügyi szemle, 1917 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 1. szám - A jövedelem és a vagyonadó végrehajtása tárgyában kiadott utasítás

A jövedelem és a vagyonadó végrehajtása tárgyában kiadott utasítás. mét számszerűen vallja be. Ezzel szemben rá kell mutatnunk arra, hogy az alaptörvény 26. §-a megelégszik az olyan vallomással is, amelyben az adózó csak a becsléshez szükséges adatokat jelenti be. Az ilyen vallomást tehát előírt vallomásnak kell tekinteni, s az adó levonásának jogát nem lehetne megtagadni. Ezt annál is indokoltabbnak tartjuk, mert az a körülmény, hogy a bevallott összeget a bizottság nem fogadja el, hanem becslés útján felemeli, az utasítás szerint sem akadálya az adók levonásának. Ebből azután olyan fonákságok kerülhetnek ki, hogy annak az adózónak, aki pl. iparüzletéből származó jövedelem gyanánt 1000 K-t bevallott, az adókat akkor is levonják, ha a bizottság ezt a jövedelmet 100.000 K-ban állapította meg, habár az adózó a legcsekélyebb adatot sem szolgáltatott a becsléshez, ellenben nem lehetne levonni annál, aki nem ír a vallomásba összeget, de bejelenti munkásainak számát, az üzletbe fektetett tőkéjét stb., amelyek alapján meglehetős pontossággal lehet a jövedelemre következtetni. A nov. 5. §-a szerint az adókat az összes jövedelemből kell levonni. A nov. 4. §-a csak adókról beszél, tehát az összes adókat tartotta szem előtt. Ennek dacára az utasítás szerint az adókat az egyes források szerint szét kell válogatni és például le kell vonni a házadót és annak járulékait annál az adózónál, aki az el nem titkolható házjövedelmet bevallotta, ellenben nem vonható le a III. oszt. kereseti adó, ha az iparüzletből származó jövedelmét nem vallotta be. És így semmi joghátrányt nem szenved az, aki az el nem titkolható házbér jövedelmet pontosan bevallotta, csak nehezen megállapítható tőke jövedelméből nem vallott be egy fillért sem. mert tőkekamatadót úg}^ sem fizet, a többi adót pedig az illető forrás jövedelmének számszerű bevallása folytán le kell vonni. Az utasításnak ez a rendelkezése a novella képviselőházi tárgyalása során tett pénzügyminiszteri Ígéretnek beváltása, nagy kérdés azonban, megfelel-e a törvény céljának, szavainak s azonkívül — különösen az adóerkölcs javítása szempontjából célszerű-e. Az utasítás második része a vagyonadóra vonatkozó an3~agi jogszabályokat tartalmazza. Ezek a rendelkezések a törvényben igen világosak, sok magyarázatra nem szorulnak, s sok újat az utasítás nem is tartalmaz. A törvény 10. és 17. §-ai egymással kapcsolatban rendelkeznek arról, hogy az életjáradék fizetésére kötelezett adózó az életjáradéknak megfelelő tőkét nem vonhatja ugyan le, mint terhet, de joga van arre, hogy a vagyonadónak megfelelő részét a járadék élvezőjétől levonja, ha pedig ezzel a jogával élni nem akar, igényelheti, hogy ez a járadék, mint értékcsökkenő tényező vétessék figyelembe. A törvénynek ez a rendelkezése meglehetős bizonytalan, határozatlan. Nagy szükség lett volna tehát ezt az utasításban példákkal megvilágosítani, s részletesebben megmagyarázni. Ezt azonban sajnosán nélkülözzük. Az utasítás legterjedelmesebb része a harmadik, amely a kivetési eljárásra vonatkozó szabályokat ismerteti. Ez a rész elismerésre méltó gondossággal és részletességgel van kidolgozva s bizonyára nem az utasításnak hibája, ha az adózóknak mégis nehéz lesz a megfelelő vallomást kiállítani. lé