Adó- és illetékügyi szemle, 1917 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 1. szám - A jövedelem és a vagyonadó végrehajtása tárgyában kiadott utasítás

A jövedelem és a vagyonadó végrehajtása tárgyában kiadott utasítás. törvény rendelkezik. A hadi nyereségadó végűi egy törvény ugyan, de a jövedelemadóval és vállalati adóval olyan szoros összefüggésben van, hogy azok ismerete nélkül meg sem érthető. Ilyen körülmények között a kormány kötelessége gondoskodni arról, hogy az összes szabályok használható összeállításban rendelkezésre álljanak úgy az adózóknak, mint a pénzügyi közegeknek. Ennek a kötelességének tesz eleget a kormány, amikor a végrehajtási utasításokat kiadja. Ezeknek az utasításoknak az elkészítésénél tehát a legfokozottabb gonddal kell eljárni, s a legkínosabban ügyelni, arra, hogy az utasítás a törvényt a leghívebben és legpontosabban adja vissza, és hogy az egyes vitás pontok magyarázatánál a törvény valódi célzatát juttassa érvényre és meggyőző erővel birjon hogy abban az adózó is megnyugvást találjon, s a független bíróságnak se legyen oka arra, hogy egyes rendelkezéseivel ellentétes álláspontra helyezkedjék. Az utasítások helyességéhez fűződő ez a fontos érdek teszi másrészt kötelességévé a szakembereknek, hogy az utasításokat tanulmányozzák, ismertessék, s ha kell, hiányaira, esetleges hibáira rámutassanak. Ebből a szempontból tartjuk mi is kötelességünknek, hogy az utasításokkal egyenként foglalkozzunk. * Már fentebb említettük, hogy a vagyonadó a jövedelemadóval olyan szoros összefüggésben van, hogy a kettőt csak egymással kapcsolatban lehet megérteni és helyesen alkalmazni. Számolt ezzel a körülménnyel a kormány is és igen helyesen egy utasításba foglalta össze a két törvényt. Az utasítás így három főrészre oszlik. Az első rész tartalmazza a jövedelemadóra, a második a vagyonadóra vonatkozó anyagi jogszabályokat, a harmadik rész pedig a mind két adónemre közös vagy párhuzamos alaki, kivetési eljárási szabályokat. A jövedelemadóra vonatkozó rész mindjárt előre bocsájtja az összjövedelem fogalmának tisztázására alkalmas szabályokat. Rendelkezései megfelelnek a törvény céljának, rendelkezéseinek és az e részben már kifejlődött joggyakorlatnak. A háztartáshoz tartozók jövedelmének adóztatására vonatkozó része az utasításnak már nem tükrözi vissza híven a törvényt. Először is vörös fonalként húzódik végig az a különbség, amit a kis- és nagykorú lemenők között tesz, holott a törvény ebben az irányban csak egyetlen esetben különböztet: abban, amikor a kiskorú a családfőtől szolgálati illetményt húz. A törvény szerint ebben az egy esetben a szolgálati illetmény is a családfő jövedelméhez számítandó, s minthogy a törvény ezt kivételképen kifejezetten rendeli, ebből viszont az következik, hogy harmadik személytől származó szolgálati illetményüket akkor sem szabad a családfő jövedelméhez számítani, ha azt annak rendelkezésére bocsátják is. Az utasítás azonban a hozzászámítást elrendeli, noha az alaptörvénynek ezt a rendelkezését egyik novella sem érinti. A kérdés magában talán nem Dagy jelentőségű, s aligha fog gyakran felmerülni, alkalmas azonban arra, hogy az utasítás törvényességében vetett hitet megingassa, s hogy más, a törvényben esetleg hiányzó intézkedé12