Adó- és illetékügyi szemle, 1915 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 8. szám - A hadi jövedelemadó kivetése

Fraenkel: A hadi jövedelemadó kivetése. adásra, söt tiltakozásuk dacára a javaslatokat tartalmazó lajstromba is felvették és azok kénytelenek voltak jogsérelem elkerülése céljából a tárgyaláson megjelenni, védekezni és felmentésüket szorgalmazni. Végzetes hatásúnak bizonyult az U. 36. §-a azzal a sajátszerű rendelkezésével, amely szerint az adóösszeíró bizottság az elébe adott összeírási munkálatokból kiválasztja vagyis számbaveszi azokat az adóalanyokat, akik «nézete szerint» jövedelemadó fizetésére kötelesek, s ha az U. az adóösszeíró bizottságokat azzal a vigasztalásszerű megnyugtatással buzdítja az adókötelesek számbavételére, miszerint abból, hogy valaki az összeírásnál számbavétetik, jogsérelem nem áll elő, amennyiben a kivetés során beigazolja, hogy összjövedelme a 20.000 koronát meg nem haladja, a további eljárás lóvén hivatva az adókivetés esetleges mellőzését tisztázni, érthetővé lesz mindenki előtt a felmentések hosszú sorozata és az adóalanyok nagy számának alig titkolt felháborodása. S ez természetes is. Az adóösszeíró bizottságok nem ismeiték a vallomások tartalmát és nagyobb városokban nem tudták, mert nem is tudhatták az adóalanyok jövedelemforrásainak számát, minőséget, jövedelmét és hozadékát. Az életmód észlelhető megn3'ilvánulásai korántsem nyújtottak megbízható alapot s így történhetett meg, hogy állandó fizetésű vagy változó jövedelmű állásokkal is megáldott adóalanyoknak hivatási foglalkozásából eredő jövedelmét az összeíró bizottságok jó magasra becsülték és amazok azután «a további eljárás során» kénytelenek voltak védekezni. S volt is mi ellen védekezni, mert a javaslat készítőire a magasabb számok érthetően suggestiv hatással vannak, amit nem akarunk elitélni, legfeljebb azt kell őket illetőleg felhoznunk, hogy a javaslatok rejtélyes egybehangzással fogtak reá az adózókra lehetőleg nagy és nagyobb tökejövedelmet, ami ellen ezek egyszerű tagadással védekeztek ugyan és gyakran sikeresen, de ez épenséggel nem szolgált az új adónem iránti bizalom megerősítésére. A vallomási ívek alakja, beosztása, rovatai és ezek feliratai tárgyában a közönség alig tudott eligazodni és bár azok kitöltése körül a hatósági személyek segédkeztek, még sem lehet belátni, miért nem készítették az íveket olyan alakban, beosztással és rovatokkal, hogy a középértelmességű adóalany is el tudott volna rajtuk igazodni. Nagyrészben ennek tulajdonítható, hogy a vallomások sok esetben hézagosak és tévesek voltak és még több esetben az, hogy az 1914. évi törvény 9. §. 1. pontjának azon kijelentése folytán, miszerint vallomást adni csakis azok kötelesek, akiknek összjövedelme az 1914. évben a 20.000 koronát meghaladta, az adóalanyok nem tudván, hogy a törvény a nyers összjövedelmet érti s nem a 369