Adó- és illetékügyi szemle, 1915 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 7. szám - Meg kell-e adóztatni a hadinyereségeket?

Strutz: Meg kell-e adóztatni a hadinyereségeket ? Abban a tekintetben, hogy az adóköteles hadi nyereségek keretét miképen kell megvonni, szétágaznak a nézetek. A legtöbben az egész hadinyereségadó gondolat kiinduló pontját szem előtt tartva, csak azon nyereségek megadóztatását kívánják, amelyek a hadseregszállításokból érettek el, sőt ezek között is csak a legmagasabb nyereségeket kívánják az adózásnak alávetni. Feltéve most már azt az igen problematikusnak látszó esetet, hogy sikerülne egy a gyakorlatban némiképen használható, fogalommeghatározást találni a «hadinyereség» megjelölésére, úgy alig, vagy legalább is csak a legnagyobb adótechnikai nehézségekkel volna lehetséges önkényeskedés nélkül az ipari üzemek összhozadékától a szorosan vett. hadinyereségeket elválasztani.Sőt ezek a nehézségekannál inkább szaporodnak, mert sok esetben a hadseregszállítások lebonyolítása csak igen beható és költséges, a további szállítások bizonytalansága folytán a békekötés után erősen leírandó beruházások, illetve csak az ipari, vagy gyári felszereléseknek átalakítása árán történhetik meg. Egy törvénynek, amely ily természetű adótárgyat szabályoz, nagyon bonyolultnak kell lennie, és nehezen is volna kezelhető, aminek épen az ellenkezője kívánatos. Kézenfekvő dolog, hogy olyan ismérvekkel mint amilyen «a nyereség túlzott volta» az adóztatásban semmire sem lehet menni. Minden esetre azonban igazságtalanság volna, ha egyébként normális üzleti nyereségek csak azért vettetnének alá különleges adóterheknek, mivel épen hadseregszállításokból erednek. Ez tulajdonképen büntetési adót jelentene a hadianyag előállításáért, illetve a katonai és haditengerészeti igazgatással kötött ügyletekért, s ez ellenkezője volna azoknak a rendszabályoknak, amelyeket Angliában mind nagyobb mértékben alkalmaznak. De még ha továbbmenni is akarnánk, és a kereskedelemből és iparból a háború alatt elért minden jövedelmi illetve hozadéki emelkedést megadóztatnánk, tekintet nélkül arra, hogy az milye n üzletekre és indokokra vezethető vissza, még ez ellen is az igazságtalanság vádját lehet emelni. Mert ily módon könnyen olyan jövedelmeket is lehetne sújtani, a melyek a háborúval semmi összefüggésben nincsenek, sőt nélküle esetleg még magasabbak is lettek volna. Másfelől az iparüzők nem az egyedüliek, akiknek jövedelme és vagyona a háború folytán vagy a háború folyamán gyarapodott. Amilyen indokoltnak látszik tehát a laikus előtt az ipari hadinyereségek különleges megadóztatásának gondolata, oly kevéssé bírja ki ez a gondolat a szakszerű kritikát. Ha a megszaporodott háborús jövedelmek és vagyonok külön megadóztatásának indokoltságát leküzdhetetlen nehézségek elkerülésével kívánjuk megállapítani, akkor a kérdést nem úgy szabad formuláznunk, hogy a gyarapodás a háború folytán állott-e elő ?» hanem így: «Történt-e a háború alatt gyarapodás ?» Ily módon eljutunk ismét a teherviselőképesség alapján keresztülviendő* megadóztatás rég bevált tanához. Anélkül, hogy a mindenkor meghatározott egyénileg ható, és a háború által közvetlenül előidézett körülményeket be is tudnánk igazolni, a jelenlegi háború óriási méreteivel és hosszú tartamával oly általános érvényű és erős eltolódást idézett és idéz előa gazdasági és adózási teherviselőképességében, mint semmilyen