Adó- és illetékügyi szemle, 1915 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 7. szám - A halasztások illetéke

Klug: A halasztások illetéke. Ezt az általános elvet a részvénytársasági szerződésre is alkalmazza a törvény. A részvénytársaságnál ugyanis a vagyonbetét az alaptőke, a részvény csak bizonyító eszköze annak, hogy a részvényes mennyi betéttel járult a társasági vagyonhoz. Bizonyára egyszerűbb volna, ha a törvény itt is a vagyonbetétek összege, vagyis az alaptőke után rendelné el az illetékek kiszabását, amint pl. a porosz bélyegadó-törvény rendeli. Annak, hogy ettől eltér, tisztán pénzügyi célja van. Ilyen módon ugyanis az állam nagyobb bevételhez jut. A II. fokozatú illeték ugyanis 100 K után 38 f. 1000 drb. részvény után tehát 380 K, míg az ily módon beszerzett 100.000 K alaptőke után csak 312 K 50 f illetek járna. 500 K után a III. fokozat 5 K, vagyis 1000 részvény illetéke 5000 K, míg 500.000 K után a III. fokozatú illeték csak 3125 K. Abból tehát, hogy tisztán fiskális okból a részvénytársaságoknál a vagyonbetéteket egyenként kell illeték alá vonni, míg más társasági szerződésnél a vagyonbetétek összege után kell az illetétéket kiszámítani, szintén nem lehet alaposan arra következtetni, hogy itt a részvény és nem a társasági szerződés az illeték tárgya. Ezek az okok indították arra a közigazgatási bíróságot is, hogy legutóbbi jogegységi megállapodásában erre az álláspontra helyezkedett. Ezzel a megállapodással a hivatott törvény magyarázó is szentesítette fejtegetéseim helyességét. Alapelvként állíthatjuk tehát fel azt a tételt, hog}^ a részvénytársasági illeték nem a részvénynek, mint okiratnak illetéke, hanem a társasági szerződésnek mint jogügyletnek, forgalmi adó természetű illetéke. / A halasztások illetéke. Elek Gyula pénzügyi titkár úr a perbeli halasztásuk illetékéről szóló szemlénk ez évi jun. füzetében közölt cikkében Vargha Imre dr. és Újlaki József dr.-nak folyóiratunk előbbi számaiban megjelent dolgozataival polemizál, s ezekkel ellentétben arra az eredményre jut, hogy a régi perrendtartás szerint folytatott perekben a periratok beadására ismételten igénybe vett halasztások feljegyzése után is az 1914. évi XLIII. t.-c. 2. §-ában megszabott kétszeres illetéket kell leróni. Elek cikkének érdekes okfejtésével szemben, csak néhány~~rövid megjegyzést kívánok tenni, mert e szóban forgó kérdés a jogi irodalomban már amúgy is szokatlanúl alapos megvitatásban részesült. A t. cikkíró először a törvény céljából következteti, hogy csak a legnagyobb illeték követelése lehet helyes és jogosult — és a törvény céljának a bevételek fokozását és a perelhúzások megakadályozását mondja. A xörvény véleményünk szerint ezek közül egyiket sem kívánta főcélúl elérni. A főcél az volt, hogy az illetéki szabályok az új perrendtartással összhangzásba hozassanak. 330