Adó- és illetékügyi szemle ,1913 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 1. szám - Illetékügyünknek mai állapota és reformszükségletei. 4. [r.] Az illetékkiszabásnál alapul veendő értékekről

Főző: Illeléküoyünknek mai állapota és reformszükséglelei. amennyiben ez, a pénzügyigazgatóság és a fél közötti megállapodásban kiköttetett, Mert miről is van szó. Például: Valamely gazda vállalkozik kereskedő részére tej szállítására 3 évre úgy, hogy az év különböző szakában, különböző mennyiségű tejet a mindenkori piaci árnál 2—3 fillérrel olcsóbban szállít. A szerződésben meg van határozva egyrészt a minimum, amit a gazda a különböző időszakokban naponkint szállítani és a maximum is, amit a kereskedő a különböző időszakokban naponkint átvenni köteles, de meg van határozva az a maximális ár is, amit a kereskedő literenkint fizetni köteles. Ugy-e bár nyilvánvaló, hogy ez esetben a szolgáltatás és viszontszolgáltatás bizonytalan. S ha most ennek dacára a kölcsönös megállapodás megkisérlése nélkül az ilyen szerződés után kiszabatnék az illeték utólagos kiegyenlítés fenntartása mellett a kereskedő által maximálisan átveendő napi 100 liter tej maximális 26 filléres árának alapulvételével a 3 évre 100 X 365 X 26 X 3 = 28.470 K-tól III. fok szerint = 180 K-ban; a gazdának 3 évig kellene számadást vezetni elfogadható hiteles alakban, hogy az utólagos kiegyenlítést s a nyilván tévesen kiszabott és előre befizetett illeték egy részének visszatérítését kérhesse. Ilyen körülmények között mit jelent az utólagos kiegyenlítés hivatalból való fenntartása? Az illeték-kötelezettre olyan tehernek hivatalból való reáhárítását, amelytől csak akkor szabadulhat, ha az igazságtalan és terhes illetéket szó nélkül kifizeti és a kiegyenlítés iránti igényéről lemond. De mit jelent hasonló esetben a kincstár részére fenntartott jog ? Semmit. Mert a felek közreműködése nélkül a kincstár bizonyítani sem tud, a felek pedig, ha már a saját érdekük megóvásáról való lemondás mellett a sokkal terhesebb számadás vezetéséről letettek, bizonyára nem kényszeríthetők erre a kincstár érdekében sem. Nincs is eszköz arra, hogy erre szoríttassanak. A kölcsönös megállapodásnak feladata tehát ilyen esetekben a kiegyenlítő közép-út kölcsönös engedékenység mellett való megkeresése, és pedig a kincstár részéről is annál inkább, mert hiszen hosszabb időre szóló szerződés után előre megkapja a teljes illetéket. Ezek folytán szükségesnek tartanám ennek a rendelkezésnek oly értelmű kiegészítését, hogy a kölcsönös megállapodás megkísérlésének elmulasztása a kiszabás megsemmisítését vonja maga után s ez a körülmény hivatalból a bíróság részéről is vizsgálat tárgyává teendő. De szükségesnek tartanám, hogy a kölcsönös megállapodás útjáni tárgyalások megtartása tekintetében a pénzügy igazgatóságok már most is megfelelően utasíttassanak a pénzügymmisterium részéről, mert ezzel csak a szabály intenczióinak tétetnék elég, és sok hivatalos teendő megtakarítása eredményeztetnék. 51 •i*