Adó- és illetékügyi szemle ,1913 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 1. szám - Illetékügyünknek mai állapota és reformszükségletei. 4. [r.] Az illetékkiszabásnál alapul veendő értékekről

Főző: Illetékügyünknek mai állapota és reformszükségletei. A visszteher melletti ügyleteket, illetőleg a m. kir. közigazgatási bíróságnak az illetékszabályokat egyik legalaposabban kutató és ismerő bírájától épen a napokban volt alkalmam hallani, hogy erre nézve elismeri, hogy az ül. díjj. 88 tételének 1. jegyzete alapján a haszonélvezetnek visszteher melletti átruházása esetén a haszonélvezet is nem a 85. §., hanem a 61. §. szerint értékelendő, s hogy ityen esetekben a haszonélvezet értékelésénél az ingatlanok minimális értékének fele nem alkalmazható. Az én szerény nézetein ebben a kérdésben az, hogy épen azért, mert a 88. díjtétel 1. jegyzetében úgy a 61. §., mint a 85. §. is fel van említve, s itt szó van az ingatlanok haszonélvezetéről, illetőleg visszteher melletti átruházásáról is — anélkül, hogy erről, mint már említettem az általános szabályokban is — a hová tulajdonképen tartoznék — találtatnék rendelkezés — a kérdéses jegyzet a minimális értéket meghatározó 1887. évi XLV. t.-c. 3. és 4. §-aira tekintettel úgy értelmezendő, hogy a visszteher értéke állapítandó meg a 61. §. rendelkezései szerint és ez állítandó szembe az ingatlanoknak a szerződésben netán kitüntetett forgalmi becsértékének, vagy az 1887. évi XLV. t.-c. 4. §-a alapján meghatározott minimális értékének a 85. §. értelmében a haszonélvezetre eső felerészével, s az illeték a visszteher vagy a haszonélvezet értéke közül a nagyobbik értéktől szabandó ki. Vagyis, hogy a jegyzetben együtt említett visszteher és haszonélvezetre a szintén együtt említett 61. és 85. §§-ok közül ugyanazon sorrendben, a mint a szavak és §§-ok felemlítve vannak, az előbbi tehát a 61. §. vonatkozik az előbb említett visszteherre, az utóbbi vagyis a 85. §. pedig vonatkozik az utóbb említett haszonélvezetre. Ez megfelel a legtermészetesebb mondattani magyarázatnak is. Tudjuk, hogy a haszonélvezet a tárgy vagy dolog használata az állag sérelme nélkül. Ez lebegett bizonyára a szabályok felállításakor is szem előtt és az, nehogy pl. örökségeknél nagyobb érték után szabassék ki az illeték, mint a mennyi a hagyaték tényleges értéke. Ezt az örökösödési illetékre nézve a szabályok lehetővé is tették, de már a vagyonátruházási illeték pl. egy 1000 K-ás értékű ingatlanból álló hagyaték után az ill. szab. 86. § a alapján 1500 K-tól szabandó meg, ha más szerzi meg a tulajdonjogot és más a haszonélvezeti jogot, holott 1000 K értékű hagyaték után a kincstár is csak 1C00 K érték után szedheti az illetéket. Ezt a sérelmet a szabályok is érzik, s ezen az 1881. évi XXXIV. t.-c. 19 §-a úgy akar enyhíteni, hogy bizonyos feltételek fennforgása esetén a tulajdonost csak a haszonélvezet megszűnte utáni időben kötelezi a fizetésre. Nézetem szerint jogi szempontból egyik rendelkezés sem állhat meg. Nyilvántartásba vétel ugyanis bizonyos esetekben pl. ajándékozásoknál lehetetlenné teszi az illetéknek az ajándékozóval szemben egyetemlegesség címén való érvényesítését, amennyiben az illeték csak az ajándékozó halála után, tehát akkor válik esedékessé, amikor az ellene már nem érvényesíthető, ez által pedig maga a törvény üt rést az általános szabályoknak az egyetemlegességre vonatkozó rendelkezésein, az értéket meghaladó összegtől való illetékkiszabás pedig igazságtalan. De lege ferenda szólva, tehát véleményem az, hogy a haszonig 4