Adó- és illetékügyi szemle, 1912 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1912 / 1. szám - A parcellázási illetékről

Éber: A parcellázási illetékről felosztásának ezen természetes és gazdaságilag teljesen indokolt processzusa javarészben azért terhelődött meg túlságos közvetítői különbözettel, mert az államkincstár egyáltalában nem vett tudomást ennek a földmozgalomnak gazdasági szükségességéről és indokoltságáról, hanem az átruházási illetékek alakjában olyan forgalmi adóval rótta meg a birtokfeldarabolásokat, amely mérvében és alkalmazási módjában egyaránt minden más jószágforgalomban ismeretlen módon terhelte meg a forgalom kialakulását. Az ingatlanok átruházásának 4'3%-os illetéke önmagában oly magas, amelyhez hasonlót — a nálunk szokott merevséggel alkalmazva — sehol sem találunk. Hozzájárult ehhez, hogy a birtokváltozás közelsége címén azelőtt fennállott illetékmérsékléseket a törvényhozás 1887-ben eltörölte. Így ma az oly parcellázás, amely akként megy végbe, hogy egy pénzintézet vagy magánszemély ingatlant parcellázás céljából megvesz, és azt feldarabolás útján tényleg értékesíti, kétszer van 4-3°/0 illetékteherrel megróva, vagyis az első kézből a közvetítőn keresztül az utolsó kézbejutása a földnek az ingatlan értékének majdnem 9 (kilenc) %"át szolgáltatja be a kincstárnak. Ha még hozzá vesszdk ehhez a parcellázásokkal járó kölcsöntransakciók bélyegeit és illetékeit, akkor bízvást elmondhatjuk, hogy egy parcellázási ügylet lebonyolításánál az állam a birtok értékének 10%-át foglalja le a maga részére pusztán illetékek címén, vagyis minden magán-parcellázónak az állam kényszerű érdektársa. De érdektársa abban a kellemetlen értelemben, hogy ő a 10% nyereségrészesedését kiveszi akkor is, ha a transakció nem járt nagy nyereséggel, vagy nem járt egyáltalában nyereséggel, vagy akár veszteséggel is volt egybekötve. Ha tehát panaszokat hallunk afelett, hogy a földbirtok a parcellázások során lényegesen megdrágulva jut az első kézből az utolsó kézbe, úgy legyünk bizvást tisztában azzal, hogy ennek a nagy drágításnak legelső ágense az állam, amely példátlan módon súlyos teherrel rójja meg a birtokfeloszlásoknak gazdaságilag indokolt és egyáltalában meg nem akadályozandó processzusát. Ugy pénzintézetek mint magánosok, akik ily parcellázásokkal üzletszerüleg foglalkoznak, igyekeztek ezt a horribilis illetékterhei némileg mérsékelni és könnyíteni azáltal, hogy a közvetítést nem mint az ingatlanok új tulajdonosai, hanem mint a régi tulajdonos megbizottai vállalták. Vagyis kifejlődött az a gyakorlat, hogy a parcellázó nem vette meg és nem irattá önmagára a feldarabolandó birtokot, hanem megbízási szerződést kötött a tulajdonossal, amely megbízási szerződésben a tulajdonos a parcellázás intézését reábízta a közvetítő magánosra vagy pénzintézetre, aki viszont a parcellázásnak bizonyos időn belül ós bizonyos eredménynyel való bevégzését garantálta a tulajdonosnak, sőt a tulajdonos által igényelt vételárnak befizetését bizonyos határidőben és módozatok mellett a parcellázás tényleges menetére és eredményére való tekintet nélkül biztosította. Alig kezdett azonban ez a gyakorlat kifejlődni, amely tulajdonképen természetes mivoltában akarta a közvetítő tevékenységét kifejezésre juttatni: azonnal fellépett a kincstár, és az új gyakorlattal 59