Adó- és illetékügyi szemle, 1912 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1912 / 3. szám - Az új adótörvények a költségvetési vitában

Krónika. De ez a nagy változás mind nem történt volna oly rohamlépésben, és jobban mondva, néma mostani viszonyok között jutott volna dűlőre, ha az 1913-iki költségvetés nem tesz oly óriási változást akkor, amikor életbelépteti az egyenes adók reformját. T. ház! Tavaly, amikor erről a helyről az 1912-iki költségvetést elfogadásra ajánlottam, bátor voltam arra figyelmeztetni, hogy ezek az átmeneti évek oly korszakos érdekességnek, amelyek nemcsak a financpolitikusnak, de minden adózónak szempontjából igen nagy változást fognak jelenteni. Ez a változás mutatkozik először a költségvetésben. Mert ez az arány a fogyasztási adók és az egyenes adók közt sohasem állott volna elő, ha a pénzügyminister nem lett volna kénytelen 30 millióval kevesebb egyenes adót előirányozni, mint a mennyi 1911-ben tényleg befolyt. Ebben a költségvetésben az egyenes adók 30 millióval kisebb összegben vannak előirányozva, mint amennyi 1911-ben befolyt, mert 1911-ben kaptunk 314,800.000 koronát, ebben a költségvetésben pedig ezen a címen 283,700.000 korona van előirányozva. T. ház, itt meg kell állnunk. Először is meg kell állnunk azért, mert midőn kívülről államháztartásunk bajait keresve, beérkeztünk annak legbelsejébe, az adórendszerhez, ennek megváltoztatása mindnyájunkra nézve rendkívül fontos tehereltolódást jelent. Ez többé nem pénzügyi, hanem társadalmi probléma. Egy régi francia adóelmélet azt állítja, hogy minden régi adó jó adó és minden új adó rossz adó. Ez Léon Say nevéhez fűződik, és jelenti azt, hogy minden meglövő adóhoz annyira hozzászokik a közönség, hogy idegenkedéssel fogad minden új adót. Ez áll jelenleg is a mi adóreformunkkal szemben. Bizonyos félénkség uralkodik az új adórendszerrel szemben, mert 1913. január 1-én elkövetkezik legfontosabb adóinknak: a kereseti, a jövedelmi adónak, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójának és a tőkekamat adójának teljes kicserélése. Ma már egy ilyen adórendszerváltozás azért fontos, mert általa a társadalomban nagy eltolódás következik be. Ez az eltolódás származik abból, hogy az adórendszernél nem az a fon tos, hogy ki fizeti az adót. hanem az, hogy végeredményben ki viseli. Vagyis minden új adóbehozatalnál elkövetkezik az adónak egy nagy gurulása. Az állam kidobja az adót a közönség körébe és annak el kell gurulnia a társadalom legrejtélyesebb rétegeibe. Ezért van az, hogy közgazdászaink az adóáthárítás misztikus problémáit oly rendkívül érdekesnek tartják. Talán soha nem nyílik a társadalomkutatónak annyira alkalma arra, hogy bepillantson a társadalom mélységeibe, mint mikor megjelenik az állam, és egy új adót belevet az adózók közé és az ebben a nagy gomolyagban elkezd áthárulni a legkülönbözőbb rétegekre, áthárítás, elhárítás, továbbhárítás és visszaháritás formájában. Nemcsak azokra hat az új adó, kiket érint, hanem óriási dinamikus erejével érdekkörébe von másokat is. Egy híres angol pénzügyi tudóstól, Edgeworsttól származik az a mondás, hogy az adónak dinamikus ereje oly erős, hogy még azokra is kihat, kik vele közvetlen érintkezésben nincsenek. Úgy kell tekintenünk az új adót, mint egy erős villámcsapást, mely beüt a szobába, némelyeket közvetlenül érint, másoknak leolvasztja az óraláncát, a harmadikat az óriási légnyomás a falhoz szorítja. Ezt jelenti egy új adórendszernek betoppanása a közgazdasági életbe. Elméleti szempontból ez roppantul érdekes. Aki ezt kutatja és kutatja azt a sok utasítást, mely nyakunkba szakad, úgy jár, mint a Vezuvra menő, aki kis nyílásokat lát a földön, melyeken át beláthat a föld belsejébe. Ilyen ritka alkalmakkor, mikor egy új adórendszer lép életbe, látunk csak be mi, elmélet emberei a társadalom belsejébe. De ez csak elméleti érdekesség, míg a társadalom maga ösztönszerűleg fél ettől a változástól. Ezért a pénzügyi bizottság legelőször is háromszor mondja ezt a szót a pénzügyminister úrnak: kímélet, kímélet és megint kímélet. Az új adórendszer behozatala állami érdekből simán csak akkor fog menni, ha ez a 262