Adó- és illetékügyi szemle, 1912 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1912 / 3. szám - Az új adótörvények a költségvetési vitában

KRÓNIKA Az új adótörvények a költségvetési vitában. Hegedűs Lóránt, a pénzügyi bizottság előadója, a képviselőház 1912. évi nov. 28-iki ülésében az új adótörvényekre vonatkozólag a következőket mondotta: Ez a költségvetés egy nagy mérföldmutató nemcsak abban a tekintetben, hogy a két milliárdot, amelynél kisebb költségvetésünk sohasem lesz, elértük, hanem mérföldmutató abban a tekintetben is, hogy adórendszerünkben ezzel a költségvetéssel egy nagy, mélyreható változás megy végbe. 1868 óta láthatatlan belső elváltozás ment végbe a magyar államháztartás legbelsejében, tudniillik közadóink rendszerében. E változás abból állott elő, hogy amig 1868-ban az egyenes adók oly óriási fölényben voltak az összes fogyasztási adók fölött, hogy az összes adóbevételekből az egyenes adók 81°/0-ot, a fogyasztási adók pedig 19°/0-ot fedeztek, később ez a kép lassankint megváltozott. 1888-ban a fogyasztási adók már 25,20/0-ot, az egyenes adók pedig 74<>/0-ot fedeztek és most, az 1913-iki költségvetésben az arány teljesen felborul: a fogyasztási adók jövedelme fölé nő az összes egyenes adók jövedelme fölé, amennyiben ebben a költségvetésben a fogyasztási adók az összes adójövedelmeknek 51-7°/0-át képviselik, míg az egyenes adók már csak 48-3o/o-ot, így tehát az egyenes adók lecsúsztak az 50% alá. Ez, t. ház, rendkívül megfigyelendő jelenség, és későbbi nemzedékek fognak tanulságként figyelni arra, ami most történik. Mit jelent ez, t. ház ? Hogy a fogyasztási adók 1868-tól kezdve ily gyors rohamban elébe vágtatnak az egyenes adóknak, az jelenti először is azt, hogy a védvámpolitikával kapcsolatban a fogyasztási adóknak is növekedniük kell. Ez természetes. A védvám voltaképen nem egyéb, mint a határon fölállított fogyasztási adó. Ha pedig a külső fogyasztási adók ilyenek, akkor természetes, hogy a belső fogyasztási adókat is maguk után vonják. így van ez Európában mindenütt, mert Európában ma mindenütt erős védvámos irányzat uralkodik. De jelent ez mást is; jelenti azt, hogy a kormányok szívesebben látnak hozzá a fogyasztási adók rendezéséhez, mint az egyenes adókéhoz. A legnagyobb francia pénzügyi filozófus, Vauban, a legkiválóbb olasz politikai financfilozófus, Cavour és maga Bismarck, mind elismerték, hogy nekik azért kell a fogyasztási adókat fejleszteniük, mert a közönség a fogyasztási adó emelését nem veszi észre, holott az egyenes adónál az a helyzet áll elő, hogy az ember, az egyén szemben áll azzal a láthatatlan valakivel, akit államnak neveznek, akivel szemben neki pontosan bekell vallania jövedelmét és vagyouát.Ezért oly kényelmetlen az egyenes adó s ez az elbujtatása az adónak vezet arra, hogy a fogyasztási adók igy elébe vágtattak az egyenes adók rendszerének. Ez az elbujtatás annyira teljes, hogy a kimutatásba nem is vettem be a dohányjövedék jövedelmét, azért, mert a dohányban annyira el van rejtve az adójelleg, hogy nagyon erős pénzügyi mikroszkóp kell ahhoz, hogy megállapíthassuk, hogy egy trabukkó szivarban mennyi a mezőgazdasági termék, mennyi a munkabér, mennyi az államnak mint gyárosnak nyeresége, és mennyi az adó; holott mélI tóztatnak tudni, hogy ma a dohányjövedék 200 millió koronát bruttó és 100 milliót tisztán szolgáltat az államnak. 261