A kartel, 1933 (3. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 4. szám - Gyakorlati kérdések a karteljogban

2 A KARTEL 4. sz. talmazással eddig nem élt s így a rendbüntetési eljárásra külön szabályozást nem állapított meg, ezidőszerint az eljárás egyetlen jogszabálya a 68.400/1914. I. M. számú rendelet, a kereskedelmi bíróságok hatáskörébe utalt vétségek eseteiben követendő eljárás tárgyában. (Rendeletek Tára 1914. évi II. kötet, 2835. oldal.) Ennek a rendeletnek 26. §-a vonatkozik elsősorban erre az eljárásra, mert az itt tárgyalt igazolatlan mulasztás büntetése kizárólag pénzbírság lehet s az ilyen esetekre az idézett rendelet 26. §-a intézkedik. Az eljárást a kereskedelemügyi miniszter utasítása folytán a m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság kérelmezi, és pedig az idézett rendelet 1. §-a értelmében annál a törvényszéknél, amelynél a szerződésben résztvett vállalat az eljárás megindításakor be van jegyezve, vagy ha több törvényszéknél van bejegyezve, annál, amelyik a főtelepnek cégbírósága. Ha az eljárás megindításakor a cég már nincs bejegyezve, az a törvényszék illetékes, amelynél legutóbb be volt jegyezve. Ez a szakasz ugyan csupán a részvénytársaságokról, szövetkezetekről, illetőleg biztosító vállalatokról szól, a karteltörvénnyel kapcsolatos eljárásnál azonban természetesen a kartelszerződésben résztvevő más vállalatokra is vonatkozik. Ez önként következik a karteltörvény 15. § első bekezdésének abból a rendelkezéséből, hogy a kereskedelmi vétségek esetében követendő eljárás szabályait ,,megfelelően" kell alkalmazni. Ebben az értelemben törvényszerű az a már eddig is követett gyakorlat, hogy az eljárásban a kir. ügyészséget az eljárás kérelmezésére jogosított és az ügyet ismerő m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság helyettesíti s ekként mindazoknak a cselekményeknek elvégzésére, amelyeket a rendelet a kir. ügyészség részére biztosít, a kincstári jogügyi igazgatóság van feljogosítva. Az említett 26. § szerint az illetékes törvényszéknél az eljárás úgy folyik le, hogy a törvényszék vizsgálat és tárgyalás mellőzésével felhívja a panaszlottat, hogy igazoló nyilatkozatát a felhívás vételétől számított 15 nap alatt adja be. A felhívás a panaszlottnak saját kezéhez kézbesítendő, s ha ez belföldön nem lehetséges, a hivatalos lapban kell közzétenni. A határidő eltelte után a törvényszék, az esetleg beadott nyilatkozat figyelembevételével, a büntetés kiszabása vagy az eljárás megszüntetése iránt végzéssel határoz s végzését a panaszlottnak és a kincstári jogügyi igazgatóságnak kézbesítteti, akik az ellen a kézbesítéstől számított nyolc nap alatt az ítélőtáblához felfolyamodhatnak. Felfolyamodás beadása esetén a büntető határozatot nem lehet végrehajtani, mert a felfolyamodás halasztó hatályú. A felfolyamodási határidő elmulasztása esetére igazolásnak is van helye. A kir. ítélőtábla másodfokú határozata ellen további jogorvoslatnak helye nincs. Az idézett rendelet 27. §-a vizsgálattal kapcsolatos szélesebbkörü eljárást is enged arra az esetre, ha a bíróság a tényállás felderítése végett ezt szükségesnek találja, vagy ha a panaszlott mentelmi jogot élvez. Ezt az eljárást a rendelet 4—25. §-ai szabályozzák. 3. Az igazolás hatálya. A fentiekben ,,igazolási" eljárásról beszéltünk, de már megjegyeztük azt is, hogy ilt voltaképpen nem lehet olyan „igazolás"ról beszélni, mint amilyent a polgári perrendtartásból ismerünk. A törvény nem is beszél igazolásról, csak a végrehajtási rendelet 9. és 10. §-a használja ezt a szót, a törvény 14. §-a pedig anynyiban említi meg, hogy a rendbüntetés kiszabásának feltételéül az igazolatlan mulasztást határozza meg. Nem is olyan eljárásjogi értelemben vett igazolásról van itt szó, amelynek az a célja, hogy a határidő elmulasztásából eredő következményeket elhárítsa s az igazolással élőt korábbi jogállapotába visszahelyezze, hiszen az itt szóbanforgó bemutatási határidő — minthogy magánjogi szabályt: érvénytelenséget állít fel — nem is eljárásjogi, hanem magánjogi, záros (praeclusiv) határidő. Még az eljárásjogban is csak az olyan határidők elmulasztása miatt van igazolásnak helye, amelyeknek igazolását a törvény kivételesen, méltányosságból megengedi, az anyagi jogban pedig igazolás még kivételesen sem fordul elő. A valorizációs igény érvényesítésének határidejére nézve mondta ki a debreceni kir. ítélőtábla, hogy ,,a Pp. 451. §-a által engedett igazolás csak az eljárási szabályok által megszabott záros határidő, vagy az eljárás folyamán kitűzött határnapok elmulasztása esetén használható". (I. H. mjogi D. T. 260. old.) Ez a döntés a fenti álláspontot erősíti meg, de nyilvánvaló ez abból is, hogy a karteltörvény végrehajtási rendelete, mikor a kartelmegállapdás bemutatásának elmulasztásával kapcsolatban igazolásról beszél, annak sikere esetére nem helyez kilátásba mást, mint azt, hogy ilyenkor a pénzbírság kiszabása iránti intézkedést mellőzni kell. Igaz, hogy a 10. §. a hiánypótlásról szólva sikeres igazolás esetére azt mondja, hogy ilyenkor ,,a bemutatást szabályszerű időben történtnek kell tekinteni", azonban a fentieket figyelembe véve ezt sem lehet máskép