A kartel, 1932 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1932 / 4. szám - Kartel-Szemle

4. sz. A KARTEL részéről való figyelemmel kisérése ma még lehetetlen, mert a Kartelbizottság és a kartelhivatal döntései nem nyilvánosak és így az intézkedéseiket irányító elvek is a nagy nyilvánosság elől el vannak zárva." Igen nagy érdeke a kartelkérdés helyes irányú fejlődésének, hogy Király meggyőző fejtegetései illetékes helyen meghallgatásra találjanak és a közvélemény a karteltörvény végrehajtásáról kellően informálva legyen. A fentiekben csak néhány gondolatot ragadtunk ki és ismertettünk laptársunk gazdag tartalmából; aki a kartelkérdéssel behatóbban foglalkozik, annak el kell a „Kartel-Szemlé"-t olvasnia. ^ A kartelbíróság első ügye. Június hó 24-ikén, nyolc hónappal a karteltörvény megalkotása után ült össze először a kartelbíróság. Még nem rendelkezünk az ítélet eredeti szövegével, csak hírlapi közlés nyomán emlékezünk meg erről a premierről, fenntartva a lehetőséget, hogy az ügyre még később visszatérjünk. A bíróság elnöke dr. Juhász Andor, a Kúria elnöke volt, dr. Ternovszky Béla és dr. Ipovitz Károly kúriai bírák szerepeltek mint szakbírák, Székács Antal, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és dr. Knob Sándor a Gyosz igazgatója voltak az ülnökbírák. A konkrét pernek vitele époly kevéssé tette próbára a kincstár jogügyi igazgatóságának rátermettségét, mint ahogy a kartelbíróságot sem állította különösebb probléma elé annak eldöntése. Ugyanis a kérdést formális jogi szabály ellen való vétés alapján lehetett eldönteni, nem pedig bonyolult gazdasági kérdéseket kellett felülbírálni. A kincstár jogügyi igazgatósága az adott esetben azon az alapon nyert utasítást egy választottbírósági ítélet érvénytelenítésére, hogy a kartelszerződés, mely a választottbírósági kikötést tartalmazza, nem lett bemutatva. A probléma ekként roppant egyszerű és formális volt. Csak azt kellett vizsgálat tárgyává tenni, hogy a kérdéses szerződés a karteltörvény 2-ik szakasza szerint bemutatási kötelezettség alá esik-e? Ennek tudvalevőleg az az előfeltétele, hogy a szerződés olyan megállapodást tartalmaz, amely „árúra vonatkozóan a termelés, a forgalom vagy az áralakulás tekintetében, vagy egyébként a gazdasági versenyt korlátozó vagy a versenyt más módon szabályozó kötelezettséget alapít meg" (1. §) és benne „legalább egy kereskedelmi társaság vagy legalább egy olyan ipari vagy kereskedelmi vállalat vesz részt, amely húsznál több alkalmazottat foglalkoztat". Ezen előfeltételek fennforgása esetén az ítélet nem lehetett vitás, a bemutatási kötelezettség elmulasztása folytán az egész szerződés magánjogilag érvénytelen, természetszerűleg hatálytalan a választottbírósági kikötés és az annak alapján hozott ítélet is. Ebben az ügyben a kincstár jogügyi igazgatósága még nem állta ki a tüzpróbát és még nem oszlatta el lapunk májusi számának vezetőhelyén kifejezett aggályunkat, hogy ez az állami érdek védelmére kitűnően alkalmas szerv, nem fog elég otthonosan mozogni azokban a különböző szakmabeli problémákban, melyek terén választottbírósági ítéletek érvényességének megtámadása szükségessé válhatik. Fenntartjuk tehát felfogásunkat, hogy sokkal természetesebb és helyesebb volt e téren a karteltörvény előtt fennállott helyzet, amidőn az érdekelt fél indíthatta meg a választottbíróság megsemmisítésére irányuló keresetet. A kereskedelmi miniszter nyilatkozata a kartelekben való állami részvételről. A felsőház büdsévitája során Kenéz kereskedelmi miniszter azt a nyilatkozatot tette, hogy gondoskodni fog arról, miszerint az állami érdekeltségek kivonuljanak a kartelekből. Ezen igéret keresztülvitele, anélkül, hogy részleteiben ismernők azokat a szálakat, melyek az állami üzemeket a kartelekhez fűzik, nem lesz könnyű feladat, mert a szerződéses kötelezettségeket az államnak is respektálni kell. De ettől eltekintve sem látjuk feltétlenül indokoltnak azokat a tapsokat, melyekkel a felsőház ezt a bejelentést fogadta. A karteltörvény életbeléptetése óta az a magyar hivatalos álláspont a kartelek tekintetében, hogy ezek a gazdasági életnek szükséges instrumentumai és csupán a visszaélések ellen kell a közjót és a gazdaság egyetemes érdekeit megvédelmezni. Ha így áll a dolog, akkor nem látunk semmi inkomptabilitást abban, hogy az állami üzemek kartelekben részt vegyenek. Ellenkezőleg azt lehet mondani, hogy ezen kartelek működésébe a kereskedelmi miniszternek legjobb betekintése van és ellenőrzési jogát legjobban tudja gyakorolni, hisz az üzemein keresztül a kartel ügyvitelének minden mozzanatáról informálva van. Már most vagy káros ezen üzemek működése, akkor nem elegendő az állami üzemeket kivonni, hanem akkor a karteltörvény alapján el kell járni, avagy ilyen panaszra nincs ok, akkor viszont az állami üzem aggálytalanul részt vehet benne. Azok, akik a karteltörvény megalkotásában nyilt hadüzenetet vélnek látni a kartelek ellen, természetesen különösnek találják, hogy ugyanakkor az állam maga is részt vesz a kartelekben. Szerintünk azonban már a kiindulási pont is téves, — a karteltörvény számol az adott gazdasági fejlődéssel és elismeri ezen alakulatok szükségességét és törvényességét azáltal, hogy bejelentési kötelezettségnek veti alá és általában ellenőrzés alá veszi. Ha azonban a kormány indokoltnak látja válogatás nélkül minden kartelből kivonni az állami érdekeltségeket, ez éppen ellenkezőleg amellett szól, azt dokumentálja, hogy a kormány az egész kartelintézménynek en bloc bizalmatlanságot szavaz. Sőt, a kartelek többnyire az outsiderek működése következtében esnek szét, így nagyon valószínűsítve látjuk, hogy azok a kartelek, melyeknek outsider versenytársai olyan komoly partnerek lesznek, minők az állami üzemek, nem fogják túlélni a kereskedelmi miniszter által beígért intézkedések foganatosítását. Nemzetközi cukoregyezmény. Egy évvel ezelőtt létesült a cukortermelők között az export kontíngentálására vonatkozó megállapodás, mely a Chadbourne egyezmény néven ismeretes. Egy évi fennállás után idén tavasszal már nagyon közel volt a felboruláshoz. Az egyezmény ugyanis az egyes termelő államokra nézve előírta az exportálható cukor mennyiségét, azonban szándékosan nem foglalkozott azzal, hogy a termelést minő arányban kell a belföldön csökkenteni, hogy az exportra nézve elfogadott kontingenst betarthassák. Ezt a kérdést, a termelés megfelelő csökkentését, a szerződő államok intern ügyének tekintették és annak keresztülvitele az egyes tagok kormányaira hárúlt. Nem volt könnyű feladat, különösen Jávában és Kubában, ahol a cukor-