A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 7. szám - A végrehajtási törvény reformjához

60 A JOG összeforrt a különleges telekkönyvi és vagyonjogi viszonyokkal, amelyben lényeges szerepe volt a 156. §-uak, miután ez tette hitelképessé a jutalékot. Számtalan egész ingatlan került idegen kézre a jutalékos hitelnyújtás következtében a 156. §. rendelkezései alapján, amelynek nyomában haladt a szegényedés, a szenvedés. Ezen nemcsak hogy nem segit a 156. §. eltörlése, hanem csak ujabb szenvedésnek, mélyreható károsodásnak és a hitel- és gazdasági viszonyok súlyos megrendülésének válna kutforrásává. A különleges telekkönyvi és vagyonjogi viszonyok között az ezekből származó és az ezekhez mért hiteligények kielégitésére alakult pénzintézeteket az eddigi alapjában, irányában és ügykezelésében meg kell renditenie a 156. §. teljes eltörlésének, miután azok a vagyonrészek, amelyek a 156. §. fennállása alatt tényleges értéket képviseltek és legnagyobb részben a nyújtott hitelnek alapját képezték, megszűnnek tényleges értéket képviselő vagyonrészek lenni és mint önálló vagyontárgyak a tényleges érték túlnyomó részét elvesztik, vagyis a hitel alapjaként létezett fedezet magának a fedezet tárgyának önállósitása mellett a fedezet alapját képezett értékét elveszti. Ennek az eredménye a gyakorlati élet jól felfogott érdeke szempontjából csak az lehet, hogy az érdekelt hitelintézetek a régi alapon nyújtott hitel biztosítására ujabb megfelelő fedezetet fognak követelni, miután pedig éppen e jutalékok tetemes értékcsökkenése mellett megfelelőt csak ritkán fognak kapni, kénytelenek lesznek a kellően nem fedezett hiteleket felmondani és követeléseiket a kezesek bevonása mellett is sürgősen behajtani. Az igy árverés alá kerülő hányadok vételára csak ugy fog fedezetet nyújthatni. illetve a fedezet jövő reményét — ha a hitelintézet maga is árverel és maga veszi meg az adós jutalékát, miután a társtulajdonosok a vételre — éppen a jutalékoknak hitelképtelenné válása folytán kellő anyagi eszközöket előreláthatólag rendszerint nem fogják megszerezhetni. A hitelintézet pedig a sok vételkényszerüségből kifolyólag önmagától át fog alakulni ingatlanok forgalmi intézetévé arra az időre, amig a jelenlegi tulajdonközösségek romjain fel nem emelkedik az uj — nem hányadrészes — kis- és esetleg középbirtokososztály, amelynek felsegélésére már veszteség veszélye nélkül ismét hitelintézetévé alakulhat. Hogy ez az átalakulás nem fog a hitelintézetek vesztesége és érzékeny károsodása és a régi házközösségek jogutódait képező kisbirtokososztály jó részének teljes tönkremenése nélkül végbemehetni, az előrelátható. {Gruejtgenberger Gyula, bozovicsi kir. albiró.) Ezen fejtegetésekre elsősorban is az a megjegyzésünk, hogy a fejtegető aljárásbiró lehet jó telekkönyvista, jó biró is, de a viszonyokat nem ismeri, vagy rosszul ismeri, vagy rosszul interpretálja, azaz a hitelviszonyok tekintetében ezen fejtegetései során nagyfokú tájékozatlanságot, járatlanságot, mondhatni naivságot árul el, nemcsak, hanem magának és Káplány nézetének igazat adandó, csupa,ellentmondásba keverŐdik. Azt mondja ugyanis fent ismételt fejtegetéseiben, hogy a helyi pénzintézeteknek ügykezelése s iránya szükségszerűen összeforrt a különleges telekkönyv- és vagyonjogi viszonyokkal (a határőrvidéken), amelyekben lényeges szerepe volt a 156. §-nak, miután ez tette hitelképessé a jutalékokat. Számtalan egész ingatlan keridt idegen kézre a jutalékos hitelnyújtás következtében a 156. §. rendelkezései alapján, mely?iek nyomában haladt a szegényedés, a szenvedés. Ha a bírónak csak ezen fejtegetéseit vesszük tudomásul, már ezekből egyedül is megállapíthatjuk, hogy igenis, a határőrvidéknek is szüksége van a 156. §. kiküszöbölésére, mert nyomában az elszegényedés, a szenvedés járt. Mert mire is alapítja ellenkező véleményét r Arra, hogy a 156. tette hitelképessé a jutalékokat, emelte hitelképességüket. Hát nem nonsens ez, nem nevetséges, erőszakos állítás a sí. fentartására r Hiszen ebből látjuk, hogy az ott alakult pénzintézetek — ha a biró ur fejtegetései keretén belül maradunk — akkor, amikor a jutalékra hiteleztek, tulajdonképpen az egész ingatlan értékével, de nem csak ezzel, hanem a parasztság butaságával, nemtörődömségével, azzal számoltak, hogy a «mindenféle korlátozás- és hatósági gyámkodáshoz szokva volt határőrvidéki népre» szakadt szabadság folytáni nemtörődömsége és a fenntartatni kért 156. §. segélyével az egész ingatlanra kitűzendő árverésen a társak nem vesznek részt és igy könnyű szerrel válnak az egész ingatlan uraivá és behozzák pénzükkel együtt dus jövedelmüket, a szegény társtulajdonosok kárán. Ezeket olvasva, tapasztalva, érthetetlen előttünk, hogy épp az a biró, aki ezen visszaélések közvetlen szemtanuja, száll sikra az elszegényedést, nélkülözést szülő 156. §. fentartására. Száll sikra oly indokolással, mely a kommunizmust inkább, mint a purifikációt hirdeti, oly indokolással, mely csupa ellentmondás, naivitás. Vagy talán komoly ellenvetésnek, indokolásnak vehető-e Grueggenberger állítása, illetőleg a 156. §-nak fentartására felhozott az az érvelése, hogy a jutalékos vagyonrészek a 156. §. mellett képviselnek csak értéket és csak ezen fennállása esetére lehetséges jutalékokra kölcsönöket nyújtani, hogy ezen eltörlése a vagyonrészek elértéktelenitésével járand? Még ha minden szava aranyigazságot tartalmazna is, akkor is csak egy okkal több volna ez a ij. eltörlésére, mert nem szabad oly törvényes rendelkezést fentartani, melynek segélyével az egyik a másik kárán gazdagodik; ha tudjuk, hogy csak az összérték rniatt kap a huszadrésznek tulajdonosa kölcsönt, mert a törvény rendeli el, hogy nemfizetése esetére az egész adathassék el, akkor ezen törvényes intézkedésnek hatályon kivül helyezését minden megengedett és esetleg meg nem engedett eszközökkel kell kierőszakolni. Nem kellenek az élősdik, azok, akik más vagyonértékéből maguk részére tőkét kovácsolnak. Ösmerem a határőrvidéki pénzintézetek hitelnyújtását és tudom, hogy a 156 §. őket ezen míveletek keresztülvitelében sohasem vezérelte, ők a jutalékokat mindig külön oly értékűnek vették, amilyennek az a mindenkori viszonyok között megfelelt, - de ösmerem azt is, hogy épp a határőrvidéken épp a 156. §. segélyével néhány intézet pár fillérért vásárolt össze holdak-számra menő birtokokat, ilyenképp elősegítve a Káplány által annyira óhajtott telekkönyvi rendezést — mely ingatlanokat azután jó drágán ismét eladták és ekkor, tehát a 156. §. mellett voltak valódi ingatlanforgalmi intézetek, vagy helyesebben mondva: ingatlanokat összeharácsoló pénzintézetek. Lehet, hogy ezeknek a $ eltörlése nem fog tetszeni és talán ellenakciót indítanak, talán kölcsönnyújtásukat teljesen beszüntetik ennek folytán, ami végtére azonban csak előnyös lehet, de ha nem is tennék: egynéhány ember miatt milliókat továbbra is tönkretenni hagyni vétek, országos csapás volna. A 156. §. eltörlése lehet, hogy hitelmegszoritásokkal is kapcsolatos lesz. már t. i. abban az értelemben, hogy minden pénzintézet előbb alaposabb információt fog szerezni magának, a kataszteri birtokiv beszerzése által, a jutalékos hiteltkérő vagyonának valódi állásáról és állagáról, ez azonban csak tisztitólag fog hatni és sem az adós, sem a hiteltnyujtó kárát nem fogja eredményezni. De ha még tekintetbe vesszük azt, hogy a 156. eltörlése arra fogja indítani a hitelnyújtó pénzintézeteket, hogy a hiteltkérőt a közösség megszüntetésére szorítsák és csak ennek telekkönyvi keresztülvezetése után nyújtják a hitelt, akkor az eltörlés folytán és nyomán tényleg a telekkönyvi állapot rendezése, a hitel javulása fog jelentkezni, teljesen eltekintve attól, hogy ezzel számos ártatlan családot a koldusbottól, kivándorlástól, szenvedéstől szabadítunk meg. Belföld, A budapesti ügyvédi kamara jelentése 1907. évi működéséről. Gunthcr Antal dr. igazságügyminiszterhez van intézve a jelentés, amelyet Szivák Imre dr. elnök és Pap József dr. titkár irt alá. Az ügyvédség és jogállapotai jellemzésénél - úgymond a