A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 7. szám - A végrehajtási törvény reformjához

58 A JOG megy, összeegyeztethető-e ez a lépése általában a dekórummal, különösen pedig a bíróságok hierarchiális szervezetére tekintettel, azzal az alárendeltségi és ebből önként következtethető engedelmességi viszonynyal, amelyet közszolgálatban léte és hivatali funkciója tartamáig feltétlenül respektálni tartozik és semmi szin alatt meg nem lazíthat és meg nem zavarhat? Avagy burkolódzhat-e az alsóbbfoku biró ilyen esetekben — és a bőséges produktivitásu jogélet számtalan hasonló viszonylataiban — a maga jogi felfogásába, a maga jogi meggyőződésébe, vagyis végelemzésben a birói függetlenség köpönyegébe, s felöltheti-e magára a birói függetlenség jól takaró mezét akkor, amikor a felsőbbfoku biró már másképp rendelkezett ? Részünkről annak hangsúlyozásával, hogy az alsóbbfoku biró a felsőbbfoku biró jogkörét semmiféle körülmények között sem praetendálhatja és evégből a birói függetlenség sokkal jobb sorsra méltó intézményét segítségül nem hívhatja és hogy a II.-fokú döntés mindaddig, míg a legfőbb fok meg nem változtatja — érvényes és mint ilyen foganatosítandó : léplezetlen kifejezést kell, hogy adjunk annak a meggyőződésünknek, hogy hasonló esetekben, ha nem is tudatos és szándékos ellenkezéssel, de mindenesetre oly nagyfokú szabálytalansággal és a birói függetlenség olyan merész magyarázatával volna dolgunk, amelynek megengedése és elnézése egyenlő volna a perjogban lefektetett fokozatos felebbezési rendszer fenekestül való felforgatásával és a képzelhető legveszedelmesebb praecedens alkotásával. Mert ilyen esetekben, ha valójában felszínre jutnának, a birói meggyőződés, a birói függetlenség hangoztatása nem volna egyéb üres frázisnál s a szavakkal való játszásnál. Megengedjük azok mellé még a jóhiszeműséget is, — az ellenkezőt a végsőig fel nem tételezve egyetlen magyar bíróról se — de amennyiben a fennebb vázolt alakzatok egyikében, vagy másikában jelentkeznének s a birói függetlenség hófehér tiszta leple alatt csempésztetnének be az igazságszolgáltatás templomába, azokban megnyugodni nem volnánk képesek. íme: milyen méltóságos, milyen imponáló az értekezésünk első részében körülirt birói függetlenség s mennyire semmi köze se volna a birói függetlenségnek ahhoz a fajtájához> melyet értekezésünk utóbbi részében érintettünk ! Milyen vonzó, megragadó és nagyszerű amaz- és milyen visszataszító, ellenszenves és kicsinyes eme^! Milyen magasröptű az és milyen összezsugorodott, alacsony szintáju ez ! Azt tartjuk ennélfogva, hogy a felsorolt példázatokat a birói függetlenség nem fedi s ha mégis akadna magyar biró, aki azokat arra a terebélyes fára aggatná, ezt csak azzal magyarázhatnók meg, hogy a legegészségesebb fa is teremhet rothadt gyömölcsöt. A végrehajtási törvény reformjához. Irta GLÜCKSMANN MIKSA, a Krassói Takarékpénztár osztályfőnöke, Lúgoson. A «Telekkönyv» cimü folyóirat mult évi 11.. 12-iki számában Káplány Géza fenti cim alatt hosszasan bírálgatja a végrehajtási törvény novelláját. Bírálatából kiragadjuk a javaslatnak az 1881: LX. t.-c. 156., 158. §-ainak eltörlését elrendelő 20. §-ára vonatkozó alábbi értekezését: «Az igazságügyiminiszter indokolása azt mondja az 1881 : 1 ,X t.-c. 1 56. §-áról, hogy számos család romlását idézte elő ós azt tartja a végrehajtási eljárás legnagyobb hibájának. A jogászközönség éppen ugy, mint a nagy közönség már husz év óta kiált halált e §-ra és most alig van néhány ember a milliók közt. aki ne örvendene az igazságügyminiszter által tervezett kivégzés hírére. És mégis én ki merem mondani, hogy e §. teljesen ártatlan, sőt többet mondok : egymagában véve nagyon jó, üdvös és hasznos. Legjobb meggyőződésem szerint kelek védelmére, kérve: ne öljétek meg.» Az elmondottak első részét mi is magunkévá tesszük, az utolsó részt azonban nem, és magunk is a nagy közönséggel ismételjük, hogy ezen számtalan család anyagi romlását előidézett §. eltörlése a kisbirtokos létfentartásának egyik foteltétele ; csakis ezen szégyenparagrafus eltörlése után lesz a parasztbirtokos nyugodt és nem kell attól tartania, hogy másnak tartozása miatt úszik el saját birtokjutaléka. Nézzük azonban Kap/any-nak e §í fentairtására felhozott indokolásait. Azt mondja «ha a telekkönyv a tényleges birtokállapottal megegyeznék, vagy legalább az árverés ' elrendelése előtt rendeztetnék, illetve helyesbittetnék, és ha már a végrehajtási zálogjog bekebelezését, illetve a végrehajtási jog feljegyzését elrendelő végzés kézbesittetnék a tulajdonostársaknak, hogy kellő idejük legyen a birtokviszonyok rendezésére, esetleg a tulajdonközösség megszüntetésére: nem lenne semmi panasz a 156. §. ellen.» Erre nézve csak arra utalunk, amit Káplány maga a 262. oldalon is mond: ((Jogszabály, hogy senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy mással tulajdonközösségben maradjon.)) I talunk erre azzal a különbséggel, hogy mi a tulajdonközösség-megszüntetési pert nem oly pernek nézzük, mely költséghajhászásból indul, hanem annak, amelynek folyamatbatételére minden társtulajdonos jogosított és melynek folytán felmerült költségek - - miután ezen eljárás mindenik társtulajdonos érdekében tétetik folyamatba - ki-ki által viselendők, tehát elesik a 262-ik oldal utolsó soraiban emiitett «s az ujabb per- és végrehajtási költségek a legtöbbször elvitték még a többi vagyont is.» Elesik ez a következtetés először, mert a közösségmegszüntetés sommás per; ahol az érték pedig a 400 K-t meghaladja, ott az a tulajdonos, ki a pert folyamatba teszi és aki attól fél, hogy jutaléka valamely társaságnak tartozásai miatt eladatnék, szívesen áldoz 100 K.-t arra, hogy nyugodtan aludhassék. Az uj perrendtartás életbelépte után pedig a kisbirtokos meg éppen gyorsan fogja közösségét megszüntethetni, lévén az értékhatár megfelelően kitolva. Szükségtelen tehát az, hogy a végrehajtást feljegyző végzés a társtulajdonosnak is kézbesittessék, mert minden társ tudja azt, hogy tulajdonostársa eladósodott-e vagy sem, de különben *s erről a nyilvánkönyvi intézmény által, de még a mindenkor a községi elöljáróságnak is kézbesített végrehajtást feljegyző végzésből értesülhetne, ha a dolognak utána járna. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy itt indolens, a legsajátabb ügyeivel sem törődő paraszt népségről van szó, melynek bajaival az államnak kell törődnie, azokat az államnak kell nyilvántartani, rendezni és lehetőleg kiküszöbölni. Mert hiszen telekkönyvi hatóságaink legtöbbje a végrehajtást feljegyző végzést amúgy is közli az összes társtulajdonosokkal, ezek azonban megállapítva azt, miszerint a teher a társ ellen kebeleztetett be, a dologgal egyáltalán nem törődnek. Nem törődnek még akkor sem, ha a telekkönyv nekik az árverési hirdetményt kézbesiti, nem törődnek a végrehajtó megjelenésével sem, a megtartott árverésre legritkábban mennek el, vagy ha ott is vannak, a legközömbösebb arccal nézik azt végig és csak akkor jajdulnak fel, ha a végrehajtó kidobja őket. A kidobás után kezdődik a lótás-futás, és a felségfolyamodványok légiója érkezett a kabinetirodából az igazságügyminiszterhez, melyek mindenike azon panasz körül mozgott, hogyan lehetett házvagy földbeli jutalékát Péternek Pál tartozása miatt eladni! Ezekről az állapotokról szerzett tudomást az igazságügyminiszter és végét vetendő az egész dolognak, illetőleg belátva, hogy ámbár a végrehajtási törvény 26 év óta van már érvényben, a parasztbirtokos annak horderejét felfogni képtelen, az ártatlan társtulajdonost egyszersmindenkorra megvédeni akarja és fogja is megvédeni. De ha Káplány azon óhajának, hogy a végrehajtási zálogjog bekebelezéséről, avagy a végrehajtási jog feljegyzéséről szóló végzés a társtulajdonosnak kézbesittessék, eleget is tenne a novella, ezzel az anomália beszüntetésére egy lépést sem tettünk, mert eltekintve az előlemlitett indolenciától, nemtörődömségtől, - fizikai lehetetlenség egy közösség-megszüntetési