A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)
1908 / 6. szám - Az ügyvédi kamara reformjának előkészülő értekezlete
22 AJ A kir. törvényszék felperest keresetével elutasítja és kötelezi, hogy 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett alperesnek 200 K., a perbehivott cs. és kir. szab. déli vaspályatársaságnak pedig 80 K. perköltséget lizessen. Saját feleik irányában megállapítja felperesi ügyvéd költségét és diját 220 K. 90 f.-ben, Z. Béla dr. perbehivott ügyvédjéét 80 K.-ban. Indokok: Felperes keresetében előadta, hogy jogtalanul beszedett fuvardijtöbbletet követel alperestől. Ezzel megjelölte a tényeket, melyekből jogait származtatja és a jogalapot, melyre keresetét alapítja. Miért is abból az okból, hogy a kereset a prtrs. 64. £-a követelményeinek meg nem felel, el nem utasítható. Nem vitás, hogy felperes jogelőde a «Marburger Lagerháuser der Steuermárkischen Escompte Bank* cég az 1900. évben a győrveszprém-dombovári h. é. vasútnak Mezőkomáromhidvég, Sághkónyi, Tamási-Miklósvár és Felső-Nyék állomásainál a keresetben említett árpaszállitmányokat adta fel Marburgba, saját címére. A szállítás az említett állomásokról a h. é. vasút vonalán Dombóvárig, onnan Gyékényesig a m. kir. államvasutak, Gyékényestől Csáktornyán és Pragerhofon át Marburgig a déli vasút vonalán történt. A marburgi tárházak ugyanazon árukat a szabályszerű időben újra feladták Münchenbe és a C) a. szabályzatban megállapított reexpeditionalis kedvezményt kívánták igénybe venni. Ez a szabályszerűen kihirdetett kedvezmény abban áll, hogy a vasút felügyelete alatt betárolt és a tárházból a megszabott határidő alatt tovább küldött bizonyos árukra nézve a továbbszállítás idejében az eredeti feladó és az uj rendeltetési állomás között érvényben levő közvetlen díjtételek engedélyeztetnek. Felső-Nyék, Mezőkomárom-Hidvég, Sághkónyi és Tamási-Miklósvár feladó állomások azonban az osztrák-magyar-bajor gabonadijszabásba felvéve nincsenek, hanem csak Dombóvárnak és Lepsénynek van közvetlen dijtétele Münchenbe. A C) alatti reexpeditionális határozrnányok 3. cikk 4. pontja értelmében ilyen esetben a szállítási útvonalon belül az illető kötelékbe felvett vonalra nézve a kötelékdijszabás alapján, a köteléken kivül álló vonalra nézve pedig az illető vasutak helyi díjszabásai szerint kell számítani, hacsak a reexpediáló reá nézve előnyösebb, de díjszabási szempontból megengedhető más díjszabást nem kíván. Felperes jogelőde azt kívánta, hogy a feladási állomástól Lepsényig a helyi, Lepsénytől Münchenig a köteléki díjszabás alkalmaztassák és ezen az alapon 1,749 K. 38 f. visszatérítését követelte, alperes ellenben a feladási állomásoktól Dombóvárig számította a helyi és Dombóvártól Münchenig a köteléki díjtételeket és ezen az alapon felperesnek csak 520 K. 20 f. díjkedvezmény visszatérítésére való igényét ismerte el, mely összeget a perbehivott cs. kir. szab. déli vaspályatársaság ki is fizette. A két díjszabás szerint előálló összegek külömbözete a kereseti összeg. A díjtételek összeg szerint nem vitásak. Nem vitás, hogy a feladó az útirányt a fuvarleveleken elő nem irta. Ha tehát felperes jogelőde az emiitett feladó állomásokról Münchenbe adta volna fel a szóban forgó gabonaárukat, kétségtelen, hogy alperes vasút az útirány megjelölésének hiányában az Ü. Sz. 51. §; l. e) pontja értelmében a feladó javára legcélszerűbb útirányt, tehát a Lepsényen át vezető olcsóbb útirányt, tartozott volna választani. Ámde az nem vitás, hogy akkor, midőn az áruk a feladási állomásokon Marburgba feladattak, a feladó nem közölte a vasúttal, hogy az áruk utóbb a marburgi tárházakból Münchenbe fognak szállíttatni. Már pedig a felperes nem vonta kétségbe, hogy a dombóvári és lepsényi utrány közötti vagy közvetlen dijtételkülönbözet csakis a müncheni viszonylatban merül fel, más viszonylatokban nem. Ezek szerint az útirány megjelölésének hiányában és nem tudva azt, hogy az áru Münchenbe fog szállíttatni, alperes nem tartozott az árut a feladási állomások és Marburg közötti viszonylatban Lepsényen át irányítani, mert a Dombóváron át való útirányra nézve felperes nem is állította, hogy a Lepsényen át veIzető iránynál drágább fuvardíjjal járt volna, továbbá felperes kiejezetten kijelentette, hogy sem a hosszabb szállítási határidőből, sem a megérkezés idejéből kifogást nem tesz; és mert ekként nem állapitható meg a vasutat terhelő vétkes gondatlanság, mely őt az útirány megválasztásának következményeiért felelőssé tenné. Abból pedig, hogy alperes vasút jogosan választotta a dombóvári útirányt, az következik, hogy a reexpeditionális díjkedvezményt is csak azon az útirányon veheti igénybe, melyet OG az áru tényleg befutott és nem igényelheti annak a dijtételnek alkalmazását, amely a tényleg igénybe nem vett útirányra nézv« áll fenn. Kitűnik ennek a magyarázatnak helyessége a C) a. szabályzat 3. cikk 4. pontjából, mely szerint a fuvardíj a szállítási útvonalon belül, tehát a tényleg megtett útirányon számítandó. Lepsény pedig nem fekszik a szállítási útvonalon. A lepsénymüncheni díjtételt felperes csak akkor követelhetné, ha bizonyítaná, hogy alperest a dombóvári útirány megválasztásánál vétkes gondatlanság terhelte és ennek következményeiért kártérítéssel tartozik. Ez azonban a fent kifejtettek szerint nem forog fenn. Az a kitétel pedig, hogy a reexpediáló reá nézve előnyösebb, de díjszabási szempontból megengedhető, más díjszámítást kívánhat, nem azt jelenti, hogy a reexpediáló a tényleg használt útiránytól eltérő útiránynak megfelelő díjszámítást kívánhat, hanem jelenti azt, hogy ahelyett, hogy a fuvardíj a szállítási útvonalon belül a kötelékbe felvett vonalra nézve a köteléki díjszabás alapján, a köteléken kivül álló vonalrészre a helyi díjszabás alapján számíttatnék, a reexpediáló kívánhatja, hogy ugyanezen a szállítási útvonalon belül más dijszámitási mód, pl. nem köteléki, hanem helyi díjszabások szerinti díjszámítás alkalmaztassák, amennyiben ez dijszaási szempontból megengedhető. Minthogy tehát a kifejtettek szerint felperes reexpeditionalis díjkedvezmény gyanánt a feladási állomástól Dombóvárig terjedő vonalra a helyi, a Dombóvártól Münchenig terjedő útvonalra pedig a köteléki díjszabás alkalmazását kívánhatja; minthogy az ennek megfelelő díjvisszatérítést meg is kapta; minthogy ennél nagyobb viszatéritésre igénye nincsen: ennélfogva felperest keresetével elutasítani és mint pervesztest a prtrs 251. §-ához képest az alperes és a perbehivott részére perköltség fizetésére kötelezni kellett. Az ügyvédi díj és költség iránt való intézkedés a prts 252. §-án alapszik. A budapesti kir. ítélőtábla (1906. szeptember 4-én 933/1906. v. szám alatt) következően ítélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja, egyszersmind K. Jakab dr., ügyvéd felebbezési diját és kiadását megbízója irányában 71 K. 30 f.-ben megállapítja. indokok : A perbeli szállítmányok a győr—veszprém-—dombóvári h. é. vasút állomásairól Marburgba és nem Münchenbe adatván fel, felperes azokat — ha a marburgi tárházakból Münchenbe továbbitattak is — díjszabási szempontból nem tekintheti olyanoknak, mintha már az első feladási állomáson az uj rendeltetési állomásra (Münchenbe) adattak volna fel, mert a reexpediált szállítmányokra vonatkozó C) alatti határozmányok ehhez a reexpediáló félnek jogot nem adnak, hanem csak bizonyos díjkülönbözet visszakövetelése iránti igényt biztosítanak részére. Ez az igény pedig a C) alatti határozmányok 1. cikkének és 3. cikke 4. pontjának helyes értelme szerint nem terjedhet egyébre, mint arra a különbözetre, mely egyrészről a feladó állomosoktól az uj rendeltetési állomásig beszedett fuvardíj, másrészt azon fu_ vardij között mutatkozik, mely a fuvarozásra tényleg használt útvonalon a köteléki díjszabás segélyével a reexpediáló félre nézve legelőnyösebben kombinálható. Amiből önként következik, hogy a C) alatti határozmányok nem adnak a reexpediáló félnek jogot ahhoz, hogy a fuvardijat a tényleg használt útvonalon kivül eső útvonal díjtételei alapul vételével számithassa. Ezt figyelembe véve, a kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét a benne felhozott indokok alapján és azért hagyta helyben, mert a perköltségnek elsőbiróságilag megállapított összege a felperes részéről kifejtett ügyvédi munkának és felmerült készkiadásnak megfelel. A m. kir. Kúria (1907. november 21-én 1,292/1906. v. szám alatt) következően itélt : A kir. Kűria mindkét alsóbiróság ítéletét megváltoztatja és alperest arra kötelezi, hogy felperesnek 1,229 K. 18 f. tőkét megfizessen. Indokok: A jelen per elbírálásánál döntő kérdés az, hogy a reexpediált áruk kezelésére és elszámolására vonatkozó C) alatti határozmányok 3. cikke 4. pontjának az a rendelkezése, amelynek értelmében abban az esetben, ha az eredeti küldő állomás és a végleges rendeltetési állomás között közvetlen díjtételek nem állanak fenn, a fuvardiját a szállítási utvanalon belül az illető kötelékbe felvett vonalra nézve a kötelékdijszabás alapján, a köteléken kivül álló vonaliészre nézve pedig az illető vasutak helyi dijszabása szerint kell számítani, hacsak a reexpediáló reá nézve előnyösebb, de a díjszabási szempontból megenged-