A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 6. szám - Az ügyvédi kamara reformjának előkészülő értekezlete

A JOG 23 hető más díjszámítást nem kíván, értelmezhető-e akként, amint azt felperes értelmezi, hogy t. 1. az ennek utolsó mondatában a reexpediáló részére biztosított jog alapján, neki joga nyilt ahhoz, hogy a lepsény —müncheni utviszonylatban megállapított közvetlen díjtételeknek az alkalmazását igényelhesse. Azt helyesen fejtik ki az alsóbiróságok, hogy ha felperes a kérdéses árukat a kérdéses állomásokról közvetlen Münchenbe adta volna fel, kétségtelen joga lenne ahhoz, hogy az általa keresetének alapjául fektetett díjszámítást igénybe vehesse és pedig tekintet nélkül arra, hogy útirányt egyáltalában nem, vagy pedig a fuvarozó vasút által tényleg igénybe vett dombóvári avagy a lepsényi útirányt jelölte volna meg a feladáskor követendő utvo nalul. Nem állhat meg azonban az alsóbiróságok ítéleteiknek indokolásában elfoglalt az az álláspontjuk, hogy mert felperes nem közvetlen Münchenben adta fel a kérdéses gabonaárukat és mert nem jelölte meg a követendő utvonalt és nem közölte azt sem a vasúttal, hogy az általa a marburgi tárházakba feladott áruk ismét Münchenbe fognak tovább szállíttatni, ezért felperesnek nincs joga a vasút által alkalmazott dombóvári—müncheni közvetlen díjtétel helyett az olcsóbb lepsény —müncheni díjtétel alkalmazását igényelni. Nem állhat meg pedig ez az álláspont azért, mert a reexpediálásra vonatkozó határoznmányok 3. cikke 4. pontjának az a kitétele, hogy a íeltett esetben a fuvardijat a szállítási útvonalon belül az illető kötelékbe felvett vonalra nézve a kötelékdijszabás alapján, a köteléken kívül álló vonalrészre pedig az illető vasutak helyi díjszabásai szerint kell számítani, nem értelmezhető akként, hogy a fuvarozó vasútnak a feladó közelebbi meghatározásának hiányában joga lenne a fuvarozást olyan útvonalon teljesíteni, amelynek igénybevételével a feladó magasabb díjtételt kell hogy fizessen, a feladótól csakugyan ezt a magasabb díjtételt igényelni ; mert amikor a reexpediálásra vonatkozó határozmányok idézett pontjának utolsó mondatában foglalt rendelkezés, tekintet nélkül arra, hogy mily útvonalon teljesíttetett a fuvarozás, megadja a feladónak azt a feltétlen jogot, hogy akármilyen esetben is kívánhatja, hogy a díjszabási szempontból megengedhető reá nézve előnyösebb dijszámitás alkalmaztassák, akkor felperesnek kétségtelen joga nyilt ahhoz, hogy az alperes által alkalmazott dombóvár—müncheni dijszámitás helyett a lepsény—müncheni közvetlen díjtételek alkalmazását követelje, ha csak ki nem mutattatik, hogy díjszabási szempontból ez a lepsény— müncheni díjtételek alapján való dijszámitás meg nem engedhető. Már pedig erre nézve a perben nem merült fel elfogadható adat. Mert ha, amint nem vitás, felperesnek ehhez a lepsény— müncheni dijtétel igénybevételéhez joga nyilt volna abban.az esetben, ha a kérdéses árukat közvetlen Münchenbe, avagy oly közléssel adta volna fel, hogy azok a marburgi tárházakból Münchenbe lesznek tovább szállitandók, akkor magában véve az a körülmény, hogy felperes a marburgi tárházakba adta fel ezeket a kérdéses árukat minden további meghatározás nélkül, már csak azért sem lehet ok arra, hogy a lepsény—müncheni útviszonyok közvetlen díjtételeinek a fenti esetekben megengedett alkalmazását a jelen esetben ne kívánhassa, mert a reexpediálásra vonatkozó fent idézett határozmányok kétségtelen célja az lévén, hogy reexpeditió esetében a reexpediáló a reá nézve legolcsóbb dijszámitás alkalmazását igénybe vehesse, a kérdéses gabonaáruknak a marburgi tárházakba és onnét Münchenbe történt fuvarozása esetében, a vasúti üzleti szabályok 01. iJ. 1. b) pontjának az az általános rendelkezése, hogy az útvonalnak a fuvarlevélben leendő megjelölésének hiányában a vasút azt az útirányt köteles választani, melyet a feladó javára legcélszerűbbnek vél, érvényesülnie kell akkor is, ha amint a jelen esetbenj a megszakított fuvarozás esetében, csakis az egész fuvarozásnak teljesítése után állapitható meg az, hogy melyik útvonal volt a feladó javára a legcélszerűbb, vagyis, hogy melyik útvonal használata állapítja meg a reexpediálásra vonatkozó határozmányok 4. pontjában emiitett azt a legelőnyösebb díjszabást, amelyet a a feladó igénybe venni jogosult. Minthogy pedig a pernek nem vitás adatai szerint a lepsényi—müncheni útvonal igénybevételével felperes a keresetbe vett összeggel kevesebb fuvardijat fizetett volna az alperesnek, felperesnek joga nyilt az ennél nagyobb összegben fizetett fuvardíjnak nem vitás összegét az alperestől visszakövetelni. Mindezeknél fogva az alperest mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával arra kellett kötelezni, hogy a keresetbe vett 1,229 K. 18 f. tőkét ennek és pedig mivel felperes azt, hogy neki előbbeni időtől fogva volna joga kamatot igényelni, ki nem mutatta, csakis a kereset indításától járó 5% kamatait és mint teljesen pervesztes a prdts. 251. §-a alapján a felperes ügyvéde részére is megfelelő összegben megállapított per- és felebbezési költséget 15 nap és végrehajtás terhe alatt felperesnek megfiz sse. Bűnügyekben, A btk. 92. ij-a alkalmazásának megtagadása a btk. 414 ij. 3 ik és 4-ik pontjába ütköző csalárd bukás büntette esetében. A m. kir. Kúria (1907. november hó 5-én 8,557/B. sz. a.) csalárd bukás büntette miatt vádolt M. S. elleni bűnügyében következő Ítéletet hozott: A kir. főügyész semmisségi panaszának hely adatván, mindkét alsófoku bíróság ítélete a B. P. 389. §-ának 3. és 1. pontjaiban megjelölt semmisségi okokból a B. P. 437. ig ának harmadik bekezdése értelmében megsemmisíttetik. M. S. vádlott aki 38 éves, izr., irni, olvasni tudó, nagybecskereki születésű, temesvári lakos, kereskedői utazó nőtlen, bűnösnek mondatik ki a btk. 114. §-ának 3-ik és 4-ik pontjába ütköző csalárd bukás bűntettében, melyet az által követett el, hogy mint vagyonbukott abból a célból, hogy hitelezőit megkárosítva, P. K. nevű hitelezőjét 1,700 írt, illetve 3,400 K. követelésére nézve' 768 frt 44 kr., illetve 1,536 K. 88 f. értékű árukkal részben kielégítette, az üzlet megnyitásakor berendezett kereskedelmi könyveket pedig megsemmisítette, s az uj könyveket a tételek utólagos bevezetése és lapok kitépése mellett hamisan vezette; a miért nevezett vádlott a btk. 416. §-a második tétele első bekezdésének alapján a btk. 91. §-a alkalmazásával, hat (6) havi börtönre, valamint 3 évi hivatalvesztésre és a politikai jogok gyakorlatának hason idő tartam felfüggesztésére Ítéltetik, s a B. P. 486. §-a alapján köteleztetik, hogy. a 140 K. addig felmerült és az ezentúl felmerülő bűnügyi költségeket az 1890. évi XLIII. t.-c. 9. §-ában meghatározott módon az államkincstárnak végrehajtás terhe alatt térítse meg, a költségek azonban az idézett t.-c. 4. §. értelmében egyelőre behajthatatlanoknak nyilváníttatnak. Lidokok : A kir. Ítélőtábla által, az elsőfokú bíróság Ítéletének helybenhagyásával valóknak elfogadott, a kir. törvényszék ítéletében foglalt tények és azokból okszerűen levont következtetés szerint vádlott, kinek tartozásai a csődnyitás napján, 1899. évi március hó 20-án a cselekvő vagyoni állapotot 9,245 frt 22 kr. vagyis 18,490 K. 44 f. meghaladták, — mint vagyonbukott fizetésképtelenségének bejelentése után 1899. évi márc. hó 10-én P. K. nevű hitelezőjét 1,700 frt, vagyis 3,400 K. követelésére nézve 768 frt 44 kr. vagyis 1,536 K. 88 f. értékű árukkal részben kielégítette a többi hitelezők sérelmére, s a divatáru üzletének 1898. évi szeptember 15-én történt megnyílásakor berendezett kereskedelmi könyveit megsemmisítette, az azon évi december hó 29-étől kezdődőleg nyitott uj üzleti könyveket pedig utólagos bevezetésekkel és az előjegyzési könyvből 20 lap kitépésével hamisan vezette. Ezekre nézve helyes az alsófoku bíróságok Ítéletének vonatkozó indokainál fogva az a megállapítás, hogy a vádlott a fentebb emiitett cselekményeket a hitelezők megkárosítására irányuló célból követte el és hogy ezekhez képest a vádbeli tett a btk. 414. §-ának 34. és 4-ik pontjába ütköző csalárd bukás büntette képezi; mert az a közadós, aki a jelen esetben mint a vádlott fizetésképtelen állapotának tudatában egyes kiválasztott hitelezőt kielégít, annak biztos tudatában cselekszik, hogy ez által a többi hitelezőket megkárosítja ; s mert a kereskedelmi könyvek megsemmisítése és hamis vezetése az alsófoku bíróságok helyes indokolása szerint, csakis abból az okból történt, hogy az egyes bevezetések valódiságukra nézve ellenőrizhetők ne legyenek, hitelezők megkárosításának célzatára vezetendő vissza. Ezekhez képest az alsófoku bíróságok helyesen állapították meg azt, hogy vádlott a btk. 414. i?-a 3-ik és 4-ik pontjában meghatározott csalárd bukás büntettet követte el, s csak abban tévedtek, hogy a vádbeli cselekményt a btk. 92. §-a alkalmazásával, a btk. 20. §-a értelmében vétséggé minősítve, a B. P. 326. §-ának 3-ik pontja alapján elévülés cimén vádlottat a vád alól felmentették, mihez képest e felmentés miatt a kir. főügyész által a B. P. 385. §-ának 3. pontja alapján használt semmisségi panaszt a kir. Kúria alaposnak találta. Ugyanis a kir. törvényszé