A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 39. szám - A Nemzetközi Jogi Egyesület kongresszusa - A halálbüntetés eltörlése Franciaországban

272 A JOG mitásra alkalmas szolgálati ideje csak a megszakításnak kegyelemből való elnézése utján válhatik beszámítható szolgálattá. Az igazságügyminiszter ezt az álláspontot maga részéről is elfogadván, ez alapon legfelső kegyelem utján kieszközölte, hogy Gy. József nyugalmazott kir. törvényszéki biró évi 2584 K nyugdija a legfelső elhatározás keltétől, vagyis 1907. évi október JO-től évi ; 3268 K-ra felemeltessék. Az ezen felemelt nyugdíj utalványozásáról szóló miniszteri határozat ellen irányul a panaszló azon igénye, hogy felemelt nyugdija 1893. évi szeptember l-ig vagyis nyugdíjazása idejéig visszamenőleg adassék ki. Mielőtt a bíróság ezen igény felett határozott volna, nem mellőzhette annak a kérdésnek vizsgálatát, mily megítélés alá esik a nyugdíjazásnál való beszámítás szempontjából panaszlónak 1858. évi november hó 27-től 1867. évi július hó 12-ig terjedő szolgálati ideje, mely után panaszló végkielégítésben részesült. Az 1885. évi XI. t.-cikk életbelépte előtt már régi idő óta érvényben állott nyugdijszabályok szerint, a 10 évi szolgálati idő előtt végkielégítéssel ellátott tisztviselők újra alkalmaztatás esetén előbbi szolgálati idejük beszámítására nyugdíjazás esetén igényt tarthattak, mihez képest arra is köteleztettek, hogy a mennyiben a szolgálatból való kilépéstől számított egy év eltelte előtt újból alkalmaztatnának, az év hátralévő részére eső végkielégítést visszatéríteni tartoznak. Hasonlóképen az 1867. évi kormányváltozás folytán rendelkezés alá került, és az 1866. évi dec. 9-ikén kiadott legfelső nyugdíjazási szabályoknak megfelelőleg nyugdíjban illetőleg végkielégítésben részesített állami alkalmazottaknak szolgálati ideje, a már fentebb idézett 1867. évi jul. 13-ikán kelt legfelső elhatározással jóváhagyott elvek alapján újbóli alkalmaztatásuk esetén beszámítandó volt, kivételt ez alól csak azon alkalmazottak képeztek az emiitett nyugdijszabályzat 3. §-a szerint, kik az őket megillető nyugdjazás helyett — minden igényükről való lemondás mellett — az úgynevezett teljes végkielégítést választották, a mi alatt tulajdonképen a nyugdijmegváltás értendő. Az 1885. évi XI. t.-c. nem tartalmaz ugyan hasonló rendelkezést és a végkielégitett állami szolgálat beszámítását illetőleg általában nem intézkedik. De hogy a nyugdijtörvényjavaslatnak a végkielégítésre vonatkozó 28. §-ára az indokolás azt jegyzi meg, hogy lényegileg azonos az érvényben lévő szabályokkal, ezért bővebb indokolást nem igényel : A jelen esetben azonban panaszló már nyugdíjaztatása iránt 1893. évi július 8-án beadott kérvényben igényt támasztott arra, hogy nyugdíjazásánál 1858. évi nov. 27-tői kezdődő szolgálati ideje is számításba • vétessék. Abból tehát, hogy ezen kérése akkor megtagadtatott, illetőleg, hogy igényét csak 1907. évi március 10-én benyújtott kérvényében újította meg, panaszlót joghátrány nem érheti, mert itt nem az 1885. évi. XI. t.-c. 17. ^-ában emiitett mulasztás esete forog fenn és igy az ahhoz fűzött jogkövetkezmény sem alkalmazható, hanem megtagadott jogigényről van szó, melynek érvényesítése a rendes 32 évi elévülési időn belül bármikor megkísérelhető volt. Mindezeknél fogva az ítélet rendelkező része értelmében kellett határozni. Közigazgatási gyakornokok fizetési előlegben nem részesíthetők. A m. kir. belügyminiszter 1907. évi 151,459. szám alatt kibocsátott általános rendelete. Tekintettel azon körülményre, hogy az 1904. évi X. t.-c. 15 £-a értelmében az állami alkalmazottak illetményeire vonatkozó törvényeknek és rendeleteknek intézkedései a vármegyei alkalmazottakra megfelelően kiterjesztendők és tekintve, hogy a pénzügyi szolgálati szabályok 234. §-a értelmében az lálamnál alkalmazásban levő gyakornokoknak fizetési előleg nem engedélyezhető : a Vármegyei Ügyviteli Szabályzat 30. §-ának a fizetési előlegre szóló rendelkezéseit oda módosítom, illetőleg azzal egészítem ki, hogy a vármegyénél alkalmazásban levő közigazgatási gyakornokok fizetési előlegben nem részesíthetők. A vasút felelőssége a fuvarlevélben megjelölt szállitási útvonal megváltoztatásaért. (A wieni járásbíróság Ítélete 1907. szeptember 30-ról.) Eszék állomáson egy kocsirakomány bükkfát adtak föl Xasice- Slatina útirány előírással Barcs d. v. állomásra és innen | uj fuvarlevéllel való továbbítás végett Schiltigheimra. A barcs— schiltigheimi vonalra 10,000 kg.-kint 45 márka refakcia áll fenn. melynek kifizetését a déli vasút ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a küldeménynek Barcsra a déli vasút üzemében álló barcs—pakráci vasúton át kell érkezniei .A szóban levő küldeményt az eszéki feladási hivatalnok nem az előirt nasice—slatini útirányon át, hanem a m. kir. államvasutak vonalán át továbbította Barcsra. Ennek következtében a déli vasút megtagadta a 45 M. refakcia kifizetését. Erre a fél, azon az alapon, hogy az útirányt pontosan előírta, pert inditott a vasút ellen a 45 M. refakcia-összeg és járulékai erejéig. A perelt vasút a kereset elutasítását kérte, a következő okokból: 1. A küldeményt joga volt a máv. vonalán szállítani, mert a fuvardíj ezen az útvonalon olcsóbb, mint a nasice- slatinai útirányon. 2. Miután a Barcsig és az ezentúl való szállítás 2 fuvarlevéllel történt, az eszéki feladási tisztviselő nem vehette ki, hogy tulajdonképpen hova lesz a küldemény továbbítva és azt sem tudhatta, hogy refakcia-igényt fognak érvényesíteni. Ennélfogva a vasút részéről sem vétkes gondatlanság, sem pedig az előirt útvonaltól való jogtalan eltérés nem történt. A wieni keresk. járásbíróság a perelt vasutat a követelt 45 M és járulékainak megfizetésére kötelezte. Az Ítélet megokolása szerint a feladási hivatalnoknak látnia kellet a «Barcstranst* adatot tartalmazó fuvarlevélből, hogy nem Barcs a küldemény rendeltetési állomása, hanem, hogy az onnan továbbítandó lesz. Miután a fél refakcia nyerése céljából irta elő a nasice—slatinai útirányt, ennek figyelmen kivül hagyása a vasút részéről vétkes gondatlanságot képez. De ettől eltekintve, miután a fél az utrányt előírta, ettől a vasútnak csakis az üzletszab. 54. §. C 1—3. pontjai alatt felsorolt esetekben lett volna joga eltérnie és más útirányt követnie. Ez esetek azomban fenn nem forgatak, miután tény, hogy a máv. vonalán a fuvardíj nagyobb mint a nasice—slatinai vonal szállitási illetéke, levonva belőle a refakcia összegét. A vasút felelőssége a kocsiban felejtett kézi podgyászért i A wieni legfőbb törvényszék Ítélete.) Egy utas az általa használt gyorsvonat elhagyása alkalmával, ^mint sietve kiszállott a koesiból, abban felejtette kézibőröndjét. Erről rögtön jelentést tett az állomás tisztviselőjének, aki megígérte, hogy az időközben elindult vonatot menetközben át fogja vizsgáltatni. Ez távirati úton meg is történvén, a podgyászt az illető kocsiban megtalálták s azt egy közbeneső állomáson a szolgálattevő tisztviselőnek adták át. A podgyász azonban ottan ismeretlen módon elveszett. Miután tehát az utas azt nem kapta meg, a kocsiban hagyott, illetőleg elveszett podgyászért 80 K kártérítés erejéig pert inditott a vasút ellen. Az elsőfokú bíróság a kereset alapján a vasutat az elveszett podgyász értékének megfizetésére kötelezte. Az ítélet megokolásában kiemelte a biróság, hogy ámbár a vasút az utasok által, a vasúti kocsikban magukkal vitt podgyászért az üzletszabályzat 34. §-a értelmében szavatossággal nem tartozik, mindazonáltal a jelen esetben kiderült, hogy az állomási tisztviselő a vonatszemélyzetet táviratilag utasította a nyomozás megejtésére és hogy a kalauzok a bőröndöt megtalálták s az egyik közbeneső állomáson a szolgálattevő tisztviselőnek adták át. Miután pedig a podgyász ottan elveszett, ennélfogva a vasút azért felelősséggel tartozik, noha talán nem lett volna köteles arra, hogy azt nyomoztassa és őrizetbe vegye. Kimondta továbbá a biróság, hogyha valaki önszántából vállalja is el a megőrzést^ az a megőrző kötelezettségeit teljesíteni tartozik. Felebbezés folytán az ügy a kereskedelmi törvényszék és aztán a leglőbb törvényszék elé kerülvén, mindkét biróság elutasította a vasutigazgatóság felebbezéseit. A legfőbb törvényszék ítéletének indokolásában kimondta, hogy amennyiben az utas kézipodgyászát a kocsiból való kiszállása alkalmával nem találta ez a saját gondatlan felügyeletének tulajdonítandó. Ennélfogva a vasút ez időtől kezdve tulajdonképen nem szavatol kalauzának mulasztásáért, miután az utassal e vonat további menete tekintetében fuvarozási szerződést nem kötött. Attól a pillanattól fogva azonban, amelyben a bőröndöt megtalálták és egy állomási tisztviselőnek átadták, a vasút annak megőrzője lett és attól kezdve annak gondos megőrzéséért a polg. törvényk. határozmányai értelmében felelősséggel tartozik.