A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 35. szám - A jogfolytonosság elve a magyar közjogban. 1. [r.]

138 A JOG A kir. törvényszék a kiskorú felperes tartásdiját 12 K-ban mint eltartásához szükséges legkisebb havi összegben állapítja meg. (1906 június 30. 7435/906.) A bédapesti kir. tábla : A tartásdijat havi 20 K-ra felemeli, ellenben a tartásdijat a kiskorú 14-ik életéve betöltéséig itéli meg ; mert a tartásdijat a megélhetési viszonyoknak megfelelően kellett felemelni, a kötelezettség időtartamát ellenben a kiskorú 14 éves életkora betöltéséig terjedően le kellett szállítani, mert a kiskorú ezen életkorban, polgári állását tekintetbe véve, már keresőképesnek tekintendő (1906 december 6. 8,894/906. sz. a.) A m. kir. Kúria : (1908 márc. 17. 2,462/907. VII. p. t.) A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával a tartásdíjra nézve az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja indokaiból. Jogszabály, hogy a hozomány a leszármazok törvényes örökösödésénél, valamint a kötelesrésznél is betudandó. Nem változtat ezen az a körülmény, hogy az örökhagyó a hozományt a felperesnek nem fizette ki, hanem csak kamatját fizette a felpereseknek s igy a hozománytőke nem előre kapott érték, hanem csak a felperes javára az örökhagyó halála idején fenállott követelésként jelentkezik; valamint az sem változtat, hogy az örökhagyó kijelentette, hogy a hozomány kifizetése iránt vállalt kötelezettsége átszáll örökösére is, aki köteles lesz, ha ő addig a tőkét ki nem fizetné, a kamatokat az okirat értelmében, a tőkét pedig az ő halálától számitandó 8 év alatt megfizetni. A ( m. kir. Kúria: 19U8 május 27. 6,07ó. sz. a.) Az állandó birói gyakorlat szerint a fogamzásnak leghosz- ! szabb időpontja a születéstől visszafelé számitott 300-ik nap. (A m. kir. Kúria: (1908 április 7-én 5,267. sz.) Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben Az általánosan elfogadott és törvénybe nem ütköző kereskedelmi szokáson alapszik, hogy a hitelező pénzintézet hosszabb lejáratú, törlesztéses kölcsönnek időelötti visszafizetése esetére a kamatokon felül 3°/0-ot meg nem haladó kártalanítási dijat követeljen az adóstól. Ha tehát az adós ilyen értelmű kötelezettséget vállalt magára, azt az 1875: XXXVII. t.-c 1. S ábán foglaltakra tekintettel, annak dacára is tartoztk teljesíteni, hogy az 1875: XXXVII. t.-c. a kártalanítási dij követelbetéséről rendelkezést nem tartalmaz. A szatmárnémeti kir. törvényszék : Felpereseket keresetükkel elutasítja. Indokok : Peres felek egyező előadása szerint, de az iratok nál eredetben meglevő biztosító okirat szerint is, felperesek 1905. évi november 24-én az alperesi részvénytársaságtól 120,000 K. kölcsönt vettek fel. A felvett kölcsönösszeg után 61/í°/o kamat fizetésére és azonfelül a biztosítéki okiratra vezetett nyilatkozat tartalmából kitetszően, arra is kötelezték felperesek magukat, hogy amennyiben a kölcsönvett összeget a felvételtől számitandó 3 éven belül visszafizetnék, ebben az esetben a tőketartozás 3°/0-át fogják megfizetni alperesi intézetnek kártalanításként. Hogy felperesek az 120,000 K tőkét alperesi cégnek 1906. július havában visszafizették és hogy a 3% kártalanítási összeget 3,600 K-át is megfizették, ez peres felek között nem vitás. A nem vitás tényállás szerint felperesek a N. testvérek bankbizományosokat bízták meg a 120,000 K-ás kölcsön megszerzésével. Közölve lettek alperes cég részéről felperesekkel a feltételek, melyek mellett az alperesi cég a kölcsön folyósítására vállalkozott. Felperesek az alperes feltételeit elfogadták, erről alperes céget 1905. november 23-án kelt levelükben értesítették és arra is utasították alperes céget, hogy a közvetítők jutalékát egyenlítse ki a megszavazott kölcsönből. Ellenmondás nélkül irták alá felperesek a biztosító okiratot is. Hogy annak tartalma tekintetében meg lettek volna tévesztve, maguk sem állítják. Hogy kölcsönt, különösen nagyobb összegben, csak az vészen fel, aki arra reá van szorulva, az kétségtelen, bizonyára nem veszik fel felperesek sem a 120,000 K.-ás kölcsönt ha erre ráutalva nincsenek. Ha a teljesített nagyobb beruházásaik folytán kényszerülve voltak is felperesek a fedezetről gondoskodni, ez a körülmény az alperesi cégen kivül áll, mert hiszen nem alperesi cég volt az, aki felperesnek szorultságát felhasználva, oda hatott volna, hogy felperesnek tőle szerezzék be kölcsönüket stb. De nem lehet szó kényszerhelyzetről a visszafizetésnél sem. Alperesi intézet a felperesek által elfogadott okiraton nyugvó jogait érvényesítette csupán akkor, amidőn a 120,000 kor. kölcsön visszafizetését csak a stornódij megfizetése mellett fogadta el és csak annak ellenében adta ki a törlési nyilatkozatot. Alperesi cégnek ehhez való jogát felperesek már a jogügylet megkötése alkalmával biztosították, nem alperes, de önmaguk létesítették ezt a helyzetet, annak következményeit tehát viselniük kellett. Eldöntés tárgyát ezek után csak az képezte, hogy amenynyiben a 120,000 K. kölcsön váltókölcsön volt, megilleti-e alperes céget a biztosító okiratban kikötött 3°/o stornódij. Elsőbben is azt állapjtja meg e helyütt a kir. törvényszék, a hogy kérdéses 120,000 K. kölcsön nem a szokásos váltókölcsön volt, a kölcsönügylet alapját nem a fedezetül adott váltók, hanem főként a biztositó okirat képezte, hogy a peres felek jogviszonya az 1875: XXXVII. t.-c. intézkedéseire figyelemmel és a biztositó okirat alapján volt elbírálandó. Felperesek ugyanis nyilt üzlettel biró szállodatulajdonosok, alperes cég pedig kölcsönügyletekkel üzletszerüleg foglalkozik, rájuk tehát a K. T. intézkedései az irányadók. Már pedig a K. T. 273. §-a szerint a kötbér összegének megállapítása korlátozásnak alávetve nincsen. Alperes cég a kölcsönügylet alapját képező biztosító okiratban kötbérként kikötötte azt, hogy amennyiben felperesek a 120,000 K. kölcsönösszeget 3 éven belül visszafizetnék, a visszafizetett tőke ! 3°/0-át kötbérként megfizetni kötelesek. Felperesek emellett a kikötés mellet vették igénybe a 120,000 K. kölcsönt, a biztositó okirat alapján akkor pedig, amikor a 120,000 K.-t rövid időn, jóval a három év eltelte előtt, visszafizették, a kötbérként kikötött 3° o-nak megfelelő 3,600 K. megfizetésére kötelezetté váltak, ezt az összeget tehát az alperes cég joggal vette fel és pedig annak igazolása nélkül, hogy a 120,000 K. időelőtti visszafizetéséből neki kára származott, mert akikötött kötbér követelhetésére a kár bizonyitása nem szükséges. Mindezek alapján nem lévén joga felperesnek a kereseti összeget alperes cégtől visszakövetelni — felpereseket keresetükkel elutasítani kellett. A debreceni kir. ítélőtábla: Az elsőfokban eljárt bíróság ítéletét indokaiból helybenhagyja. A m. kir. Kúria (1908. máj. 27.4074 sz. a.) : A kir. Kúria a másodbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok: A per adatai szerint a felek közt létrejött kölcsönügyletről felperesek a 2 /. alatti nyilatkozatot s annak biztosításáról és a kölcsönnek per utján való netáni behajtása esetére a sommás eljárás kikötéséről a 2- . alatti biztositó okiratot állították ki, ezen felül a kölcsönösszegről alperesnek váltót adtak át. E tényállásból nyilvánvaló, hogy a kölcsönügylet a 27 alatti nyilatkozatban foglalt szerződésen alapszik, a kölcsönösszegről kiállított váltó pedig csakis a hitelező alperes követelésének biztosítására szolgált, tehát a fedezeti váltó fogalma alá esik, amely már természeténél fogva sem változtathatja meg a kötelem eredeti jogalapját. A felperesek emiitett nyilatkozatában foglalt kölcsönszerződés lévén az alapkötelem, nem lehetnek irányadók a váltótörvényszék a kamatokra vonatkozó rendelkezései annak a fenforgó vitás kérdésnek az eldöntésénél, vájjon a felperesek a 2'/. alatti nyilatkozatukban joghatályosan kötelezték-e magukat arra, hogy a kölcsönösszegnek 3 éven belőli visszafizetése esetére a 6>,.,%-os késedelmi kamat mellett a visszafizetés idején fennálló kölcsöntőke után 3% kártalanítási dijat is fizetnek az alperesek ? Minthogy felperesek nem tagadták, hogy vendéglő üzletük a kisipar körét meghaladja, felperesek tehát az 1875 : XXXVII. t.-c. 5. §-ban foglalt kivétel alá nem eső kereskedőknek tekintendők, az általuk kiállított kölcsönszerződést tartalmazó 87. alatti nyilatkozat pedig az idézett t.-c. 261. §-a értelmében felperesek kereskedelmi üzletének folytatásához tartónak és igy a hivatkozott t.-c. 260. §-a szerint kereskedelmi ügyletnek tekintendő és alperes pénzintézetnek pénzkölcsönügylete ugyancsak az 1875: XXXVII t.-c. 259. §. 2. pontja szerint szintén kereskedelmi ügylet, ennélfogva helyes a másodbiróságnak az a jog álláspontja, amely szerint a kiemelt vitás kérdés eldöntésnél az 1875: XXXVII. t.-c. megfelelő rendelkezéseit alkalmazta.