A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 3. szám - Közönséges jelzálogkölcsönök nyugtabélyegzéséről

A JOG sadalmi hátsó gondolatokat, amelyekkel az uzsoravétséget talán túlságos buzgalommal gyomlálják, - üdvözöljük az uj szigorú törvényjavaslatot. Az uj törvény ugyanis végtelenül szigorú, mivel az 1883. évi XXV. t.-c. csupán a hitelezés bűnös visszaéléseire kreált büntető rendelkezéseket, amelyeknek jogkövetkezménye üzletszerű, vagy okiratok által palástolt uzsora esetén sem haladhatja meg a két évi fogház és 4,000 frt pénzbüntetést, az enyhébb uzsora vétsége pedig, amely az uzsora összes tényálladéki elemeit, a szorult helyzet kihasználásával kicsikart, a szolgáltatással aránytalan ellenértéket, pénzbüntetéssel sújtja, addig az uj törvény ugy terjedelmileg mint büntetési tétel tekintetében drákói erélylyel üldözi ezt a deliktumot. Mindenekelőtt mindazon jogügylet esetén, amelyben a föntebb hivatkozott uzsora vétségbeli tényálladékok megállapithatók, akár kölcsön, akár munkabérszerződés, akár bármely kötelmi jogügylet legyen az, megállapíthatja az uzsoravétséget, amelyet legenyhébb esetben is 1—6 hónapig terjedhető fogházzal és 200—400 koronáig terjedhető pénzbüntetésével, valamint hivatalvesztéssel és politikai jogainak felfüggesztéssel bünteti a javaslat. A büntetési tétel ilyen mérvű felemelését nem indokolja ennek a deliktumnak a természete. Nem pedig azért, mert az uzsoravétség tettesei nem tartoznak a közönséges gonosztevőknek a kategóriájába. Az uzsorás ugyanis a közbizalomkeltés pózával lép fel és pozicióját kizárólag csak addig tarthatja fenn, rombolásait csak addig űzheti, amig nem derül ki, hogy eljárása immorális. Abban a pillanatban, amidőn a büntető igazságszolgáltatás keze lesújt rá, akkor abban a körben, ahol eddig üzelmeit folytatta, akár pénz-, akár fogházbüntetésre Ítélik, az ő erkölcstelen üzeme megszűnt. Hogy ez igy van, azt a máramarosszigeti törvényszék irattára bizonyíthatja. így tehát a büntetési tétel szigorítására nincs szükség. Nagy hiányossága a javaslatnak és latitüdöt ad politikai gyanúsításokra a 11. §., amely kimondja, hogy «e törvény nem alkalmazható az olyan kereskedelmi ügyletekre, amelyek által a fél a vagyoni előnyt bejegyzett kereskedő terhére kötötte ki, vagy szerezte meg». Ha a törvényhozás, illetve az állam a gyámkodás ölelő karjával veszi körül a polgárait, ugy nem szabad egy osztályt kirekeszteni ebből az oltalomból. A kereskedő életében a pénzválságok és egyéb forgalmi zavarok időpontjában a legkétségbeejtőbb helyzetek támadhatnak. A csődtől reszkető bejegyzett kereskedő számtalan esetben van az anyagi szorultság olyan kétségbeesett állapotában, hogy hajlandó a hitelt nyújtó tőkével szemben olyan obligációba menni bele, amely későbbi anyagi romlását feltétlenül előidézi. A pillanatért, a csődnyitás dehonesztációjának elkerüléséért mindenre képes; nem gondol a holnappal, a következményekkel és mikor az obligációt teljesítenie kell, akkor nincs semminemű menekvés a pusztulástól. A kereskedőkre tehát kiterjesztendő lenne a javaslat oltalma. De lege ferenda pedig várjuk a jövőtől az erkölcsi viszonyoknak a tisztulását, amikor az öntudatos emberiségre dehonesztáló gyámkodásra, amely az uzsoratörvényekben foglaltatik, nem lesz többé szükség. Közönséges jelzálogkölcsönök nyugtabélyegzéséről. Irta ZÁDOR MÓR, győri pénzügyi titkár. A Pénzügyi Közlöny 1894. évfolyam 21-ik számában megjelent 32,513. számú pénzügyminiszteri körrendelet határozottan előírja a pénzintézeteknek, hogy a közönséges (nem törlesztéses) jelzálogkölcsönök kamatai és tőke-törlesztései után a II. fokú nyugtabélyegilleték mindenkor bélyegjegyekben rovandó le még az esetben, is; ha a fél részére nyugta nem állíttatik is ki, amely esetben a kielégített tőkékről kiállított törlési nyugták csak 1 koronás bélyegjegygyei látandók el. Ezen körrendelet azonban a pénzintézetek nagy részénéi a legújabb időkig figyelembe véve nem igen lett, amennyiben azáltal, hogy később a] törlési nyilatkozat kiállítása alkalmával az összeg után a II. fokú bélyegilletéket az intézet a féllel lerovatja, ezen kötelezettségének eleget vélt tenni. Legújabb időkben azonban a pénzügyi hatóságok nagyobb körültekintés folytán a fent hivatkozott körrendelet pontos betartására szorították az egyes mulasztó intézeteket, mert eltekintve, hogy a törlési nyugtánál csakis a tőkének megfelelőleg lesz a nyugtabélyeg leróva és igy az évek hosszú során fizetett kamatok a bélyegkötelezettség alól kiesnek, de számtalanszor a közönséges kölcsönök egyes városok- avagy megyéknek telekkönyvi bekebelezés mellőzésével engedélyeztetnek, amely esetben kifizetés esetében törlési nyugta kiállítására szükség nem merülvén fel, ez a bélyegilleték megfizetése alól teljesen kibúvik. Egy esetből kifolyólag a közigazgatási bíróság némileg tisztázta a követendő eljárást, miért is elég aktuálisnak tartom az esetet, hogy azt tájékozás végett részletesen előadjam, ugyanis: Egy pénzintézet a közönséges (nem törlesztéses) jelzálogkölcsönökre téliesített tőke- és kamatfizetéseket, a fél részére kiadott könyvecskékben, esetenként nyugtázta, de minthogy azokat aláírásával meg nem erősítette, azok után a nyugtabélyegeket le nem rótta. Ezen könyvecske az adóhivatalhoz kerülvén megleleteztetett és a nyugtázott összegektől kiszabott bélyegilletékek megfizetésében később a pénzügyigazgatóság által is elmarasztaltatott, mert: a beadványban felebbező maga is beismerésben van, hogy a leletezett fizetési ívben foglalt egyes pénztári nyugtázások a takarékpénztár által teljesíttettek, megállapittatott továbbá az is, «miszerint az illetékezés alapját képező» 3,000 frt, illetve 6,000 K. kölcsön telekkönyvileg nem biztositható és a befizetés igazolása céljából a fizetést teljesítő félnek más irat, amely nyugta gyanánt szolgál, ki nem adatott s igy az abban foglalt bejegyzések kétségtelenül nyugtatványokat helyettesítenek, illetve nyugtatványokat pótolnak és az árvédelmi érdekeltségnek nemcsak tájékozására szolgáltak, de igazolják a pénzbeszedő pénztárral szemben azt is, hogy a fizetés teljesíttetett. Minthogy pedig azok az iratok, amelyeknek a célja, hogy a kiállító ellen bizonyítékul szolgáljanak, a bélyeg- és illetékszabályok 1. §. 3. pontja értelmében bélyegkötelesek akkor is, ha a bizonyitóerőre megkívánt kellékekkel nincsenek ellátva, ezek a bejegyzések, habár aláírással ellátva nincsenek is, mint nyugtatványok, illeték alá esnek. Nem élvezhetnek azok az illetékdijjegyzék 89. tétel XII. sz. pontja alapján se feltételes bélyegmentességet, mert e pont értelmében a feltételes mentesség csak azokat az iratokat illeti meg, melyek a bekebelezés során a tulajdonképeni bizonyítóiratok mellett állíttatnak ki. Ezek a könyvecskék azonban maguk a tulajdonképeni bizonyító iratok, mert a feleknek az ezekbe tett bejegyzéseken kivül nincs egyéb bizonyítékuk arra nézve, hogy a fizetési kötelezettséget teljesítették. Megjegyeztetik még, hogy eltekintve attól, miszerint a bélyeg- és illetékszabályok 95. §. I. pontja értelmében, ha az illetékfizetési kötelezettséget egyik fél sem vállalta magára, akkor az ily okiratok utáni illeték fizetését a kincstárnak joga van bármelyik féltől követelni; a bélyeg- és illetékszabályok 39. díjtétele értelmében, a fizetésre mindenkor elsősorban a nyilvános számadásra kötelezett egyletek vannak kötelezve. Az elmarasztalt pénzintézet által beadott panaszirat folytán az ügy a közigazgatási bíróságnál ítélet alá kerülvén, a pénzintézet az illeték megfizetése alól felmentetett, és pedig azon indokból, mivel a lelet alapján illetékszabás tárgyát képezett jegyzéken lévő cégaláírás mellett az a feljegyzés van, hogy az aláírás az adóhivatal felhívására történt, a lelet felvételekor tehát a jegyzék aláírva egyáltalában nem volt, amint