A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 31. szám - Becsület és becsületsértés. 4. [r.]

A JOG 123 A pénzbüntetés összegének meghatározásánál s annak átváltoztatásánál a biró nincsen más korlátozás alá vetve, mint amit a Btk. 26. §-a, illetve a Btk. 53. § a felállít, s különösen nincsen ahhoz kötve, hogy a pénzbüntetést oly összegben álla" pitsa meg, amely behajthatatlanság esetén is csak oly tartamú fogházra volna átváltoztatandó, mintha főbüntetésképpen a Btk. 91. ij-ának alkalmazásával a fogházbüntetés legrövidebb tartama lett volna kiszabandó; nem forog fenn tehát jogszabálysértés, mikor az alsóbiróság a vádlott főbüntetését a 92. §. alkalmazásával három napi fogházra átváltoztatandó 60 K.-ban állapította meg. A m. kir. Kúria: (1908. május 6. 3,462/908. sz. a. I. B. t.) A semmisségi panaszt elutasítja. A kir. táblai Ítélet ellen a vádlott a BP. 385. §. 1. b), 2és 3. pontjára való hivatkozással, de semmisségi panasz szavai szerint kifejezetten a miatt használt semmisségi panas/.t, mert a büntetés kiszabásánál a törvényben vont határok meg nem tartattak ; nem pedig azért, mert a kir. tábla a büntetés kiszabásánál a Btk. 92. §-át alkalmazván, a fogház mint főbüntetés tartama, amely a pénzbüntetést helyettesíti, nem lett volna magasabb tartamban alkalmazható, mintha a bíróság a Btk. 92. i>-ának alkalmazása nélkül, de a Btk. 91. §-ának alkalmazásával főbüntetésként a fogházbüntetés legkisebb mértékét állapította volna meg ; vagyis az érvelés szerint az a jogi álláspont domborodik ki, hogy oly cselekményekre, amelyekre a törvény szerint a Btk. 91. §-ának alkalmazásával főbüntetésként 1 napi fogházbüntetés szabható ki, a Btk. 92. §-ának alkalmazásával megállapítható pénzbüntetés csakis olyan összegű lehet, amely behajthatatlanság esetén 1 napnál tovább nem tartható fogházbüntetésre változtatható át. Ámde ez az érvelés a törvénynyel nem támogatható; a Btk. 20. §-ának 1 6. pontjában emiitett büntetési nemek sorrendje egyidejűleg azok súlyosságát is meghatározza, a Btk. 22 26; §-ai pedig megjelölik minden egyes büntetési nemnek a legkisebb mértékét, amely a Btk. 91. §-ának alkalmazásával megközelítendő vagy kiszabandó. A Btk. 92. §-ában foglalt rendelkezés pedig megadja a bírónak a büntetés leszállítása, illetve átváltoztathatásával a rendkívüli enyhítés i jogát oly esetben, midőn a törvényben a cselekményre megállapított büntetések legkisebb mértéke is aránytalanul súlyos lenne s a büntetések átváltoztatásával megállapítja azt a sorrendet is, amely szerint az eszközölhető és végül a Btk. 43. §-a a csak azt a korlátot állítja fel, hogy a főbüntetésképen megállapított pénzbüntetést helyettesitő fogházbüntetés tartama 6 hónapot tul nem haladhat. Tekintve mármost, hogy a jelen esetben a vádlott oly bűncselekmény miatt Ítéltetett el, amelyre a törvény szerint főbüntetésképen fogházbüntetés van megállapítva : tekintve, hogy a kir. tábla a Btk. 91. §-ának alkalmazásával kiszabható 1 napi fogházat is tulszigorunak találván, a rendkívüli enyhítés jogával a Btk. 92. £-ának alkalmazásával főbüntetésképen a vádlottra az enyhébb büntetési nemet, a pénzbüntetést alkalmazta s ezzel a Btk. 92. §-ában nyert jogát kimerítette; tekintve, hogy a pénzbüntetésösszegének meghatározásánál s annak átváltoztatásánál a törvényes rendelkezés hiányában a biró nincsen más korlátozás alá vetve, mint amit a Btk. 26. §-a, illetve a Btk. 53. §-a felállít s különösen nincsen ahhoz kötve, hogy a pénzbüntetést oly összegben állapítsa meg, amely behajthatatlanság esetén is csak oly tartamú fogházra volna átváltoztatandó, mintha főbüntetésképen a Btk. 91. §-ának alkalmazásával a fogházbüntetés legrövidebb tartama lett volna kiszabandó, mert egyrészt a Btk. 92. §-ának alkalmazásával megállapított pénzbüntetés enyhébb büntetési nem, másrészt pedig fogházbüntetésre való átváltatátozása s annak a vádlott részéről való elszenvedése a behajthatatlanság feltételéhez van kötve, a fogházbüntetés kiállása lehet esetleges : a kir. tábla tehát jogszabály megsértése nélkül hozta meg az ítéletét, amikor a vádlott főbüntetését 3 napi fogházra átváltoztatandó 60 K-ban állapította meg. Az alaptalan panasz tehát elutasítandó volt. Kártalanítást nem kérhet, aki az alapperben nem hivatkozott valamennyi mentő bizonyítékára, mert abban a meggyőződésben volt, hogy az általa hivatkozott bizonyítékok elégségesek a felmentésre. A kir. Kúria: (1908. évi február hó 27-én, 6,999/907. sz.) B. I. kártalanítás iránti kérelmével elutasittatik. Indokok: B. I., P. I., P. Gy. és P. J. sáregresi legények azzal terheltettek, hogy 1903. évi május hó 24-én este Sáregres községben K. J. odavaló legényt téglákkal való megdobálással és botokkal való ütlegeléssel szándékosan, de ölési szándék nélkül együtt bántalmazták akkép, hogy az ez által okozott sérülések 20 napnál tovább tartó gyógyulást igényeltek. B. I. az eljárás egész folyamán határozottan tagadta, hogy K. J. bántalmazásában részt vett s azt vitatta, hogy csak a verekedés végén került annak szinhelyére. Habár B. I. vádlottársai, névszerint P I., P. Gy. és P J. már az elsőfokú bíróság előtt megtartott főtárgyaláson azt vallották, hogy B. I. a verekedésben nem vett részt s habár P. J.-né tanú, aki a verekedés folyamán annak színhelyén megjelent, azt adta elő, hogy B. I.-t ott nem látta, a székesfehérvári törvényszék 1908. évi október hó 8-án 3,230. szám alatt hozott ítéletével B1. vádlottat mégis, mint a többi vádlottak tettestársát a B. T. K. 301. §-ába ütköző súlyos testi sértés bűntettében bűnösnek nyilvánította és ezért, egy évi és hat havi börtönbüntetésre ítélte ei. Az elitéltetés alapját főleg az képezte, hogy B. I. vádlott volt K. J. sértettnek esküvel megerősített vallomása szerint az első, aki őt kővel fejbe ütötte, ugy hogy a sértett, aki B. I.-t a sötétség dacára felismerte, megszédült és az árokba esett; s hogy B. J. 14 éves fiu szintén eskü alatt tett vallomása szerint látta, mikor B. I. K. J.-t kővel megdobta, ugy, hogy az utóbbi megszédült és az árokba esett. Az ügyész és a vádlottak által felebbezett ezt a ítéletet a budapesti tábla az 1905 évi március hó 8-án megtartott felebbviteli főtárgyaláson felülvizsgálván, habár B. I. vádlottársai az őt mentő vallomásukat ezúttal is ismételték ; a tanuként kihallgatott B. L.-né pedig szintén azt vallotta, hogy B. I. a verekedésnél nem volt jelen, 1,519. szám alatt hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét B. 1. bűnösségét illetően helybenhagyta ; vádlott bütetését azonban a B. T. K. 303. §-a alapján két évi börtönben állapította meg. A Kúria 1905. évi november hó 7-én 9,501. szám alatt hozott végzésével a bejelentett semmisségi panaszokat részint vissza-, részint elutasítván, B. I. két évi börtönbüntetését 1906. február hó 28-án tényleg megkezdette, de a kérelmére elrendelt újrafelvételi eljárás folyamán a tábla által tett intézkedés folytán a büntetés végrehajtásának félbeszakításával, 1906. évi május hó 17-én szabadlábra helyeztetett. Az újra felvett ügyben megtartott ujabb főtárgyaláson K. J. sértett B. J.tanü az alapügyben tett terhelő vallomásukat fenntartották ugyan ; minthogy azonban B. I. vádlottársai ezúttal is azt vallották, hogy az nem vett részt a verekedésben ; minthogy ezt a vallomást P. J.-né és B. L.-né tanuk, nemkülönben az újrafelvételi eljárásban megnevezett B. I. is megerősítették s az utóbbi aki a verekedésnél ennek kezdetétől végéig jelen volt, eskü alatt azt bizonyította, hogy B. I. csak a verekedés végén érkezett annak szinhelyére : a székesfehérvári törvényszék 1906. évi augusztus hó 1-én 3,493. sz. alatt hozott ujabb ítéletével az alapügyben hozott határozatoknak B. I. vádlottról rendelkező részét hatályon kívül helyezte s ezt a vádlottat a B. P. 326. §-ának 2. pontja alapján a vád alól felmentette. A sértett fél és képviselője által fellebbezett ezt az ítéletet a budapesti tábla 1906. december 18-án 8,346. sz. a. hozott másodfokú jogerős ítéletével helybenhagyta. B. 1. a székesfehérvári törvényszékhez 1907. évi június 1-én 2,609. sz. alatt benyújtott kérvényében a fentiek szerint szenvedett szabadságvesztés-büntetésért a B. P. 578. §-ának 1. pontja alapján kártalanítást kér. Igaz ugyan, hogy folyamodót, ki jogerős Ítélet alapján szabadságvesztes-büntetést szenvedett, ujrafelvétel folytán jogerős ítélettel felmentették ; minthogy azonban a folyamodó kihallgatásakor maga is azt adta elő, hogy az ujrafelvétel és felmentés alapjául szolgált adatokat és bizonyítékokat már az alapperben ismerte, de azokra azért nem hivatkozott, mert felmentésében bizott és mert aggodalmait biztatásukkal vádlottársai is eloszlatták ; s minthogy a B. P. 579. igának 2. pontja szerint kártalanításra nincs igénye annak, aki az alpperben elhallgatta azokat a bizonyítékokat, amelyekre a bíróság az újra felvett eljárás ban itéletetét alapította: folyamodót kártalanítás iránti kérelmével elutasítani kellett.