A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 25. szám - A békebiróság intézménye Angliában. 6. [r.]

98 A JOG éves nyereményhalmazati idő leteltekor a kereset megindítása előtt is megkínálta alperes a szóban forgó összegekkel . . E mellett felperes nem vonta kétségbe, hogy az a feltétel, amely alatt alperes őt a D) alatti levél M) pontjában megjelölt összegek kifizetésével megkínálta t. i., hogy felperes a kötvényeket, dijnyugtákat és kielégítésről szóló nyugtát a fizetés ellenében szolgáltassa be: a szerződés vonatkozó határozatain alapszik. Végül pedig felperes a jelen perben is kijelentette, hogy a szükséges okmányokat csak abban az esetben hajlandó alperesnek kiszolgáltatni, ha alperes a C) a. becslésben kitett magasabb összegeket neki megfizeti. Kétségtelen e/.ekből, hogy alperes részéről a szerződésszerű teljesítés tekintetében késedelem fenn nem forog és hogy a felperes mulasztotta el alperest oly helyzetbe hozni, hogy a szerződésszerű fizetést szerződésszerüleg teljesíthesse. Minthogy tehát alperest teljesítési késedelem nem terheli, annálfogva alperesnek nem állott kötelességében, hogy az általa szerződésszerüleg megajánlott összegeket a szükséges okmányok átszolgáltatását megtagadó felperes részére birói letétbe helyezze és igy egymagában az a körülmény, hogy alperes nem helyezte birói letétbe azokat.az összegeket, melyeket a szükséges okmányoknak felperes részéről való átszolgáltatása nélkül kifizetni nem tartozott • Az alperes marasztalhatóságára törvényes alapot nem nyújt. A kir. Kúria : (1908. május 1-én. 264/V. 1907. sz.) A másodbiróság ítéletét annyiban, amennyiben a tábla a felperest keresetének a 14,239 franc 20 centimé és 14,239 korona 20 fillér tőkét és kamatát meghaladó részével elutasította, helybenhagyja, egyéb részében megváltoztatja s e tekintetben az elsőbiróság Ítéletének az alperest 14,239 franc 20 centimé, továbbá 14,239 korona 20 fillér tőkében stb. elmarasztaló rendelkezését hagyja helyben. Indokok: Az alperes elleniratában maga hozta fel, hogy nyeremény-halmazattal egybekötött életbiztosításoknál a jövőbeli nyereség összege sok olyan körülménytől függ, amelyeket előrelátni, tudni és ellenőrizni nem lehet, nevezetesen a halálozási arány, a kamatláb, a biztosításoknak nem fizetés folytán való megszűnése, mindmegannyi olyan ismeretlen tényező, amelyek az elérhető nyereség nagyságát befolyásolják. Vitatta továbbá az alperes, sőt ellenvégiratában tanubizonyitást is ajánlott arra nézve, hogy 1888-ban, vagyis a kereseti ügyletek megkötésekor 15 éves ügyletcsoporlok még nem voltak befejezve, vagyis, hogy az alperesnek a jövőbeli nyereség nagyságára nézve, a múltból merített tapasztalatok sem állottak a rendelkezésére. Ezeknek a perbeli adatoknak a figyelembe vételével, a Kúria ugy találja, hogy az alperes vétett a kereskedői gondosság ellen, a midőn saját tapasztalatából meritett adatok hiányában és annak tudatában, hogy a 15 év utáni nyereség a közreható tényezők bizonytalansága folytán, megközelítőleg sem határozható meg, mégis a kereseti ügyletek megkötése után kelt és a felpereshez intézett C) alatti levelében a kötvényeknek a halmazati idő letelte utáni értékét 23,420 frankra és 11,710 o. é. forintra, tehát határozott összegekre becsülte. A felperesnek az a ténye, hogy a halmazati idő leteltekor a C) alattiban jelzett összegek helyett azoknak mintegy s/5 részével megelégedni és a felajánlott összegeket minden igényének teljes kielégítéseként nyugtatni hajlandó nem volt, hanem a C) alatti levél jogi jelentőségének a birói megállapítását célzó keresetinditott, az alperes részéről a C) alatti kiállításnál tanúsított gondatlanságra lévén első sorban visszavezetendő, ilyen körülmények között az alperes nem hivatkozhatik sikerrel arra, hogy a felperes a neki beismerten járó követelés tekintetében az egyébként a felperest, mint hitelezőt terhelő cselekményeket (okiratok bemutatása, az alperes irodájában való megjelenés) véghez nem vitte és hogy ennélfogva a fizetési késedelme az általa is elismert és lejárt tartozás tekintetében be nem állott. Ehhez képest a Kúria a másodbiróság ítéletének részleges megváltoztatásával az elsőbiróság Ítéletének az alperest a kötvények beismert értékében, stb. elmarasztaló rendelkezését hagyta helyben. Egyéb részében, nevezetesen a kötvényeknek az alperes részéről elismert értékét meghaladó kereseti követelés elutasítása tekintetében a Kúria a másodbiróság ítéletét az abban felhozott és felhívott megfelelő indokok alapján helybenhagyandónak taláta. Bűnügyekben, Köztisztviselőről lapban közölt ilyen kitételek, mint: ( nyakig fegyelmiben van>, «dupla számlákat élvez», az illető hivatal kötelességeire vonatkozó tényállítás. Eszerint ezek nem a Btk. 261., hanem a Btk. 270. szakasz 2. pontja alapján birálandók el és hivatalból, de csak felhatalmazásra üldözendő bűncselekményt képeznek. A m. kir. Kúria (1908. jan. 15.279/B 1908. szám a.) következő ítéletet hozott: Az 0. B. mint főmagánvádló által az esküdtbíróság első ítélete ellen a Bp. 385. §. 1. a. pontja alapján bejelentett semmiségi panasz visszautasittatik: ellenben O. B.-nak mint vádlottnak és védőjének az esküdtbíróság második ítélete ellen a Bp. 384. §• 11. pontja alapján emelt semmisségi panasznak hely adatik, az esküdtbíróság második ítélete az arra vonatkozó egész eljárással együtt a Bp. 384. §. 11. pontjának, illetve 385. §. 1 c. pontjának semmisségi okából megsemmisitettik és O. B. a «Székely Lapok* 1907. évi február 8-án megjelent 32. számában «Óh az a memorandum * cím alatt megjelent közleményre nézve J. K. részéről vádba helyezett a Btk. 261. §-ának 2. tételébe ütköző becsületsértés vádja és következményeinek terhe alól fölmentetik. Indokok: Az esküdtbíróság ítélete ellen 0. B. mint viszonvádló a Bp. 385. §. 1. a pontja alapján azért használt semmiségi panaszt, mert a J. K. ellen viszonvádba helyezett tett megállapítja a Btk. 261. §-ának tényálladékát. Ez a panasz, mint törvényszerűen meg nem jelölt, a Bp 434. §-a alapján visszautasittatott, mert a bejelentő nem nevezett meg oly okot, melynél fogva az esküdtek tagadó határozatával szemben büntetendő cselekmény tényálladéka lett volna megállapítandó. Ellenben helyet kellett adni az I ). B. vádlott és védője álta a Bp. 384. §. 11. pontja alapján az esküdtbíróság második ítélete ellen használt semmiségi panasznak. A per adataiból ugyanis kitűnik, hogy a magánvádló, J. K. Alaros-Torda vármegye helyettes főszolgabirája, tehát a Btk. 461. §-a értelmében közhivatalnok a bevádolt közlemény pedig (a «Székely Lapok> 1907. évi 32. számában «Oh az a memorandum* cím alatt megjelent cikk) a magánvádló hivatali kötelességeire vonatkozó tényállításokat is tartalmaz. Ily természetűnek vétetett különösen az, hogy a magánvádló «nyakig fegyelmiben> levőnek és «dupla számlákat élvezőnek» mondatik. Ezeknél fogva a vád tárgyát oly cselekmény képezte, mely a Btk. 270. §. 2. pontja és a kir. Kúria 22. sz. teljes ülése határozata szerint (B. H, T. 46. sz.) hivatalból, de felhatalmazásra üldözendő. Az e nemi cselekményekre nézve a Bp. 2. §-ának 3. bekezdése azon további intézkedést teszi, hogy azok tekintetében a vád képviseletére kizárólag a kir. ügyészség jogosult, hogy tehát ily esetekben sem fő-, sem pótmagánvádnak helye nincs. E rendelkezés oka és céljai nyilvánvaló. A köztisztviselő becsülete általában ugyanazon oltalom alatt áll, mint más polgároké, mégis magasabb állami szempontok szükségessé tehetik, hogy bizonyos körülmények között a közhivatali érdeket és a tisztviselőt egyaránt érintő tényállítások ne tétessenek bírósági megvitatás tárgyává. Szükségesnek találta a törvényhozás ezt az intézkedést azért, mert, a magasabb érdeket nem rendelhette alá a legjogosultabb egyéni érdekeknek sem. (A Bp. indokolása. 91. 1.) Az ellenkező álláspont mellett érvényesíthető az a felfogás hogy egyéni jogokat a törvény elkobozni nem akarhatott, nem lehet mérvadó, a törvény világos szavait tekintetve, s tekintve különösen annak első sorban irányadó közjogi természetét és célzatát is. Jelen esetben a fentiek szerint törvénytelen volt az egész eljárás a vizsgálat elrendelésétől kezdve az Ítélet hozatalig. Az a körülmény, hogy az esküdtek a III. sz. kérdésre adott válaszokkal nem állapítottak meg «tényállitást» hanem csak meggyalázó kifejezéseket^ a dolog érdemén mitsem változtat, mert vádnak tekintendő a vádra jogosítottnak minden indítványa a vizsgálat kérelmezésétől a véginditványig (Indokolás 90 1.) s igy a főmagánvádlónak már első indítványa visszautasítandó lett volna, mert már ez is jogosulatlan személytől eredt. A jogosult vádló nélkül lefolytatott eljárás pedig nem válik törvényszerűvé az által, hogy oly Ítéleti ténymegállapításra vezetett, mely mind-