A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 24. szám - Ingatlanok tulajdonának szerzése árverési vétel esetén

194 A JOG nél fogva valamely ügybirósághoz utasítva lenne, következéskép az ilynemű ügyekben a járásbíróság is illetékes, ha alperes az értékhatár szempontjából a 27 §. 2. p. értelmében az elsőbiróság előtti tárgyaláson pergátló kifogással nem élt. Ezen nem változtat a 17. §-nak azon rendelkezése, hogy a kereset az idézés kibocsátása nélkül, hivatalból visszautasítandó, ha a keresetből kitűnik, hogy az ügy nem tartozik a sommás eljárásra, mert ez a rendelkezés csak oly esetekre vonatkozik, amidőn már a a keresetből nyilvánvaló, hogy valamely hivatalból figyelembe veendő pergátló körülmény miatt a bíróság már a tél elmaradása, vagy kifogásolási jogáról való lemondása esetében sem bocsátkozhatik az ügy érdemleges tárgyalásába és eldöntésébe.)) Kimondja a Kúria e helyen azt is, hogy a felebbezési bíróság téves felfogásból indult ki akkor, mikor anélkül, hogy alperes az elsőbiróság előtt pergátló kifogást tett volna, az elsőbiróság ítéletét feloldotta, és a peres eljárást megszüntette. Megengedem, hogy a Kúria most idézett határozatában az indokok a most fennálló törvényeknek megfelelők s azokkal a lehetőséghez képest összhangban is vannak, de azért az is bizonyos, hogy a S. E. T. 17. és 27. §§. közt nincs meg az összhang. A 17. §i ugyanis kötelezőleg irja elő, hogy ha a biró hatáskörébe nem tartozik a per, vagy az nem illetékes, akkor a kereset hivatalból visszautasítandó. Egy nagyon egyszerű példával megvilágítható, hogy a 17. §. a S. E. T. szerint hogyan alkalmazható. Egy pert tesz valaki folyamatba, mely 3,000 koronás hagyatékra vonatkozik. Nyilvánvaló, hogy ez a járásbíróság hatáskörébe nem tartozik. A S. E. T. 17. §-a szerint az előadónak ezt a keresetet hivatalból vissza kellene utasítani. És nyilván sok biró meg is teszi. Ámde a hatáskör nincs felsorolva a 27. §. utolsó előtti bekezdésben. És Kúria legutóbb hivatkozott indoklása is arra enged következtetni, hogy hivatalból való visszautasításnak esete itt nem forog fenn, mert ha alperes meg nem jelenik, úgynevezett makacssági ítéletet lehetne hozni. A perrendtartás javaslatában helyesen van hivatkozás arra, hogy senki sem fosztható meg illetékes birájától s hogy a költségekben való marasztalás egymagában nem elég kárpótlás a megjelent s védekező alperesnek. Ingatlanok tulajdonának szerzése árverési vétel esetén. Irta KONCZ MIHÁLY dr. csongrádi kir. járásbiró. A jogtudományban máig el nem döntött kérdés, mikor szerzi meg az árverési vevő az általa megvett ingatlan tulajdonjogát. Erre nézve kétféle nézet van : az egyik szerint mindjárt az árverésen a vevő nevére való leütéssel (nálunk ZlinszkyRaffay), másik szerint a bekebelezéssel (nálunk Lányi, Zsögöd). Hogy eldönthessük, hogy a I két nézet közül melyik a helyes, s hogy helyes-e egyáltalán egyik is, a tulajdon keletkezéséről és jogi minőségéről rövid elmefuttatást végzünk. Kétségtelen, hogy a tulajdonjog a legnehezebben meghatározható jog : a benne foglalt jogosítványok oly sokfélék, s meghatározhatlanok, hogy ezekből a tulajdonjog definícióját megadni nem lehet. Ezt egész őszintén beismeri Lányi (Fodorféle magánjog II. köt. 171. lap). A tulajdonjog ruganyos, mondja Raffay (Magánjog II. k. 29. 1.). Leghelyesebben ugy határozhatjuk meg a tulajdonjogot, hogy az a dolog feletti legteljesebb jogi uralom. Legfőbb ismérve a kizárólagosság, mely pozitív irányban a dolog feletti kizárólagos rendelkezésben, negatív irányban pedig abban nyilvánul, hogy más a tulajdonost jog gyakorlatában ne háborgassa (mindenki negatív kötelezettsége). Csakhogy ezek a meghatározások, melyek általán közösek a dologi jogokkal, annyira nem kimerítők, a részletekben annyi eltérés van, hogy az egyes tulajdoni alakulatoknál a jogász is zavarba jön. A tárgyi jog alapján kénytelenek vagyunk elismerni tulajdonnak oly jogi alakulatokat, melyek nem azok s «birtoknak» 7agyunk kénytelenek nevezni olyan dologi viszonylatokat, melyeket a laikus is tulajdonjognak ismer el. Ugy vagyunk vele, mint Valiért a lopás fogalmával j mi a lopás, csak a jogász nem tudja; mi a tulajdon, csak a jogász nem tudja. Mit bizonyít ez? Azt, hogy a tárgyi jog igen sokszor nem fedi a nép jogi meggyőződését. Már a magyar paraszt is azt mondja: «hodsza — nesze»; a római jog is kifejtette, hogy traditio nélkül nincs tulajdon ; a néppel pedig senki sem hiteti el, hogy a föld, amelyet birtokába vett és kifizetett, nem az övé; mi mégis azon vitatkozunk, hogy a tulajdonjog megállapítása szempontjából melyik rendszer a helyes, a traditionalis vagy a consensualis ? A telekkönyvi intézmény behozatalával felállították a publicitás, a publica fides elvét. Aki a telekkönyvben biztában jóhiszemmel jogokat szerzett az ingatlanra, annak jogait megvédi a törvény. (Optk. 1,467. 1,472., 1,500- §. Tlkvirendt. 149. §.) Én ezt az elvet kivételnek tekintem a tulajdon szentségének elve alól : a legelső, a legfontosabb kivételnek, melyet mindnyájunk érdekében és mégis magánérdekből állítottak fel. De van egyéb kivétel is. A modern törvényhozásokban (igy a Tervezetben is, 574 — 579. §-ok) kialakult a szomszédjog, a végszükség joga szintén korlátozás, — és pedig kizárólag magánérdekből. A telekkönyvi tulajdon felállítása azonban csak fictio; csak védelmet ad arra nézve, hogy a tulajdonos az, aki a tlkvben be van jegyezve; egymagában nem is elég a tulajdonszerzésre (Lányi-Fodor i. m. 393. 1.). A tárgyi jog állította fel (Optk. 431. §.) mint a tulajdonszemély külső elemét. Tehát ha a tárgyi iog nem ismeri el a tulajdont, akkor az nem tulajdon. Más szóval a tulajdon is csak annyiban a dolog felett lehető legteljesebb jogi uralom, amennyiben a tárgyi jog elismeri. S valóban létezik tulajdon, amit a tárgyi jog annak nem ismer el (holtkéz, res extracommerciales). Mi hát ez a hatalmas tárgyi jog ? Semmi egyéb, mint az uralkodó társadalom jogi öntudatában levő, akár általa ércbe vésett szabályok összessége a tekintetben, milyen legyen a személynek viszonya a személyhez, s mely szabályok szerint történjék a külvilág uralom alá hajtható részein az osztozkodás. Az alanyi jog - - igy difiniálják - - a tárgyi jog keretein belül megengedett cselekvési szabadság. Az alanyi jog terjedelme korlátozva van a tárgyi jog által. A tárgyi jogot pedig az erő hozta létre, mint ezt megállapították a jogbölcselők. (L. Pikler, Somló Bódog, Pollák J. stb. müveit.) A tárgyi jog nem természetes valami, hanem kialakult tényező. Diktálták először az erősek, később az erősek és gyengék küzdelmének eredőjeként jött létre s a társadalmi sympathia — meggyőződésem szerint a jövendő jogalkotások egyedüli motorikus ereje, — csak később játszott szerepet a jogalkotásban. A társadalmi erők küzdelmének produktumaként létrejött tárgyi jog persze tökéletlen, egyrészt, mert olyan osztályok szabályozó törvénye is lett, melyek a jogalkotásból ki voltak zárva, másrészt mert az abstrakton létrehozott szabályok az élet millió variációiban, a jog alkalmazásánál természetszerűleg hézagokat mutattak. Hogy az életviszonyokat a tárgyi jog Prokrusztes-ágyába beszorítsák; hogy a mesterségesen létrehozott intézmény az életre valahogy alkalmazható legyen, fikciókkal kellett élni, melyek ugyan nagyon gyönge surrogatumai a törvény konkrét céljának, az anyagi igazság érvényesítésének, de szükségesek. Ilyen fictio a telekkönyvi tulajdon felállítása, a bekebelezésnek, mint a tulajdonszerzés konstitutív kellékének követelése stb. Persze a fictiók nem fedik az életet, ebből visszásságok keletkeznek, amelyeket mesterséges kategorizálással kell kiegyenlíteni. Igy kellett a tulajdonjog számára is kategóriákat felállítani pl. • tlkvi, tlkön kívüli, természeti tulajdon ; feltételes időhatárhoz kötött, függő tulajdon ; visszavonható tulajdon stb. Mármost az a kérdés, melyik ezek közül az igazi tulaj-