A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 21. szám - A gyilkosság és emberölés. 2. [r.]

172 egyénnel atyját megölesse s ha semmi bűnös cselekmény sem történt is.8) A közönséges gyilkosságra Nutna Pampilius hozta az első törvényt, amely halált szabott a tettesre.9) A XII. táblás törvény már figyelemmel volt a véletlenségből és a tudatlanságból elkövetett emberölésre is, amelyeknek a tetteseit, a büntetés alól mentesitette, illetve csak arra kötelezte, hogy az elhunyt egyén tiszteletére, ünnepélyes áldozatot mutassanak be. Tullus Hostiliusnak egyik törvénye szerint, a gyilkost megbotozták s azután egy fához kötötték. Ezen rendelkezést a decemvirek és a Lex Sempronia is megtartották. Jelentős változást állított be a Lex Comclia de sicaras amely a gyilkosság büntetésénél kaszt-szempontokból indult ki. Az előkelő származású, vagy magasállásu egyént — ha gyilkosságot követt el — deportálással, a középosztálybelit lefejezéssel, az alsó osztálybelit pedig, keresztrefeszitéssel és vadállatok közé dobással büntette. A keresztrefeszitést Nagy Konstantin eltörölte, Tribonianus pedig furca-val helyettesitette. Valentinianus és Theodosius már megengedte az önvédelemből való emberölést, valamint a rablókká lett katonák megölését is. Ezenkívül — még a XII táblás törvény idejétől kezdve — meg lehetett ölni a nappali és az éjjeli tolvajt is, «si se telo defenderet».10) A senatusconsultumok uralma alatt bővült a gyilkosság fogalma, amennyiben annak a körébe vonták a castratiót, a circumcisiót és az «embertelen áldozatokat)) is. Az anya által elkövetett gyermekgyilkosságot az atyagyilkosság mellett említi a római jog.11) Halál, vagy valamely szigetre való száműzetés volt a büntetése. A mérgezés súlyosabb bűncselekmény volt, mint a fegyverrel elkövetett gyilkosság.12) Az előbbinél a tettes alattomosságát vették súlyosbító körülménynek. Kétségtelen, hogy a római jog volt az első, amely a gyilkosság és emberölés határvonalait kellően körvonalozta. . . Vitás kérdés, hogy vájjon a gyilkosság tényálladékai között szereplő «dolus» alatt, az előre megfontolt szándékot kell-e értenünk ? Leist13) szerint, a dolus fogalmában — a gyilkosságnál —a prcmcditáció fogalma is megvan a jog és az igazság megvetésének a fogalmával együtt. Ellenben Ferrini1*) azt állítja, hogy a római dolus, jelesül a dolus malus, az animus occidendi-t jelentette. Világosan kitűnik ez — szerinte a Lex Cornelia tartalmából, amelyben a dolus az animus occidendi-t jelenti, még pedig oly értelemben, hogy ha egyszer az animus megvan, nem kell kutatni azt, hogy vájjon az emberölés nyíltan, vagy titokban, erőszakosan, vagy álnok módon követtetett-e el ? így tehát a dolus alatt csupán tudatos ártási szándékot kell értenünk. Ezt bizonyítja Cicero is : aQuod ergo eo animo factum est, ut homines — eadem facerent, id si voluerunt et perfecerunt, potestis eam voluntatem, id consilium, id factum a dolo malo seiungerer»n) Ezt támogatják más hasonértelmü kifejezések is; igy : «Casu1{') magis, quam voluntate homicidium admisit»; «distinctio casus et voluntatis»xl) A Hadrianus re scriptumában is, mint azonos jelentésűek szerepelnek: voluntas occideudi, mens occidendi, animus occidendi. Ugyanezt bizonyítják a következő, a római jogból vett idézetek: «Non voluntate, sed fortuito.))10) Végül sürün találjuk még a «consnlto» <ispo?itey>, vsciens et pmdcns-a kifejezéseket is, amelyek — Ferrini 8) Leges 1. 7. s köv. ad Leg. Pomp. de parricid. 9) A Codex Papinianusban. 10) Cicero : Pro Milone 3. c. n) L. 1. ad Leg. Pomp. de sicarr. ,a) Leg. 1. Cod, de malef et mathem. Leg. 1. pr. és 1., 3. s köv. §§. ad Leg. Corn. de sicar. Leg, 1. ad Leg. Pamp. de purricid. Leg. 3., 2. §. ad Leg. Corn. de sicar. «) «Gráco-italische Rechtsgeschichte,» 370. 1. 14) «Diritto penale romano.» Milano 1,899. 86. 1. ") Pro Tullio : 10., 13., 14. cc. »8) Fr. I. § 3. D. 48. 8. Miriclaaus. 17) Coll. 1," 6. §• I. Ulpionus. 18y Diocl. et Max. in c. 5. cod. 9. 16. szerint — mind arra mutatnak, hogy a római büntecőjog tett ugyan megkülönböztetéseket az ölés egyes esetei között, de ezen különbség csak látszólagos volt, mert a sokféle kifejezés csak egy és ugyanazon fogalomnak — a dolusnak - a különféle elnevezése. Voigt1") az ellenkező véleményen van. Kritizálja a Ferrini elmélkedését s azt mondja, hogy a «consulto» kifejezés amelyre Ferrini hivatkozik - - a «j)remeditatamentei> kifejezéssel egyenértékű és igy azon esetekben, amelyekben a törvény az ölési cselekményekre a «consulto» kifejezést használja: előre megfontolt szándékkal elkövetett ölésről szól, vagyis a gyilkosság bűntettének a fogalmát már a római jogban precíze körülírva találjuk meg. Teljesen osztjuk a Voigt nézetét. Elismerjük ugyan a Ferrini idézeteinek a helyességét, de következtetéseit hibásnak, sőt merésznek tartjuk. Szerintünk a «cousulto>\ sJ>o?ite», «scien set flrudensv, stb. kifejezések jelentése azonos ugyan, de nem a «dolus», hanem a uconsultov fogalmával azonos Consulto, eredetileg : tépelődni, tanakodni, tanácskozni. A tépelődés és a tanakodás fogalma, illetve eredménye: valamely cél megvagy meg nem valósításának az elhatározása, vagyis : az előre megfontolt szándék. Ez okból csatlakozunk a Voigt elméletéhez. Kétségtelenül megállapíthatjuk tehát azt, hogy az előre megfontolt szándék és az egyszerű szándékon alapuló gyilkosság és szándékos emberölés fogalmát eléggé tisztázta a római jog, de csak a gyakorlatban.20) A szándékos, illetve az erős fölindulásban (affectus elkövetett emberölés fogalma legjobban a házasságtörőnek a másik fél által történt megölése alkalmával jutott legszembetűnőbben kifejezésre.21) A római jogászok vonatkozó helyeiből az tűnik ki, hogy a szándékos emberölés tényálladékául — a házasságtörés esetében — a jogos fölháborodást22) (dolor justus, szószerint: jogos fájdalom) tekintették. Ezen esetben az emberölés büntetlen maradt. Nem lévén tételes jogszabály, a fentiek megfordításából megállapíthatjuk, miszerint a büntetendő szándékos emberölés alap-tényálladéka: a nem jogos, nem menthető fölháborodás, illetve fölindulás. ///. A kánonjog. A kánonjog szerint az emberölés (homicidium) valamely embetnek a jogtalan megölése?3) Az emberölés lehet: szándékos (voluntarium, akart) és 7iem szándékos (involuntarium, nem akart). A szándékos emberölés főkritériuma: a szándék, vagy akarat (voluntas), a nem szándékos emberölésé pedig: a véletlen (casus). A szándékos emberölés lehet meg nem engedett (illicitum), előre megfontolt (dolosum, bűnös), gondatlan (culposum), vagy megengedett (licitum). Ez utóbbi ismét köz-, vagy magánjellegű (publicum, aut privatum) lehet, aszerint, amint az emberölést közhatóság hivatalból, vagy pedig magánegyén, önvédelemből követte el. Az emberölés minősített esetei közül külön formulázta a kánonjog az atyagyilkosságot, a mérgezést, a rablógyilkosságot és a gyermekgyilkosságot.24) Az emberölés minden esetének irregularitas, inhabilitatioad benefcia és deJ>ositio volt a kánonjogi következménye. Végül, az emberöléshez sorozta még a kánonjog a testcsonkitást is.25) Mindezekből azt látjuk, hogy a kánonjog még szaba*») «Bedeutungswechsel.>, 39., 49., 64., 81. 11. •) Kohler: «Studien aus dem Strafrechto, IV. 706 1. J1) Kohler: I. m. VI. 70ö «) P apinianus: Collat. IV. 10. - P a u J1 u s: Sent. U. 28. §. 5. - Ulpianus fr. 3. §. 3. de S. C. Silan. U7 i u L°m, barí1i: «Juris canonici privati institutiones». III. k. »7. 1. «Homicidium idem esse ac hominis iniustam occisionem».