A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 20. szám - A békebiróság intézménye Angliában. 1. [r.]

164 A JOG a turpis causa: mert amidőn a törvényhozás egynémely bűncselekménynek bűnvádi eljárás alá vonását csupán a sértett tél indítványozásától tette függővé, abból a felfogásból indult ki, hogy ily esetben a sértett felet megillető elégtétel megadásának s ennélfogva az állam büntető beavatkozásának csak akkor van helye, amidőn a sértett fél az őt megillető jogrendet megsértettnek panaszolja Amig egyrészt tehát ily esetekben kriminális szempontból a főbenjáró cselekmény ki van zárva, addig másrészt az ily bűncselekmények folytán megsértett jogrend és a sértett félen esett sérelem nem lehet olyan mélyreható, amelynek orvoslása magánjogi uton elősegithető és elérhető nem lenne. Az ily esetek jobbára olyanok, amidőn a kártalanitás a sértett fél megelégedésére civilis uton igazságosabban dönthető el és éppen ezért nézetünk szerint nem kellene akadályt görditeni minden egyes esetben a felek közötti szabad egyezkedés meggátlására: mert utóvégre a sértettnek adandó kárpótlás és a sértő által felajánlott elégtétel — mint minden más vitás kérdésben — consensualis megállapodásban igazságosabb eldöntést nyerhet. De álláspontunk mellett nyomós érvül állithatjuk oda azt is, hogy lehetőleg nem kell gátat vetni a szabad akarat megnyilvánulásának az olyan esetekben, amidőn az állam részéről a jogrendet helyreállító beavatkozásnak ex ofío parancsolólag helye nincs. Ezt az álláspontot foglalja el az osztrák polgári törvénykönyv is, az 1,384. §-ban kimondván, hogy: ((Törvényszegések iránt tett egyezségek csak a magánelégtételre nézve érvényesek, ezáltal a törvényszerű vizsgálat és büntetés csak akkor hárittathatik el, ha a kihágások olynemüek, hogy a hatóság csupán a felek kívánságára hivatalos eljárásra van utasitva.» Lássuk a turpis causa jelenségeit egy másik esetben. A felsőbíróságok számos esetben kimondották, hogy a házasságon kivüli együttélésért a nő részére kikötött díjazás érvénytelen és bíróság előtt nem követelhető, mert ezen viszony nyilván az erkölcsi fogalmakba ütközvén, bíróság előtt érvényesíthető követelés jogalapjául nem szolgálhat. Sőt a bíróságok odáig mentek, hogy a turpis causát nemcsak ott állapították meg, hol nős férfi és nő között köttetett házasságon kivüli együttélés iránt szerződés, hanem kimondották ezt számtalanszor olyan esetben is, ahol különben házasságban nem lévők között történt ilyen viszony tekintetében díjazásra vonatkozólag megállapodás. (Kúria 5,749/91, 5,665/1891. sz.) Ezt a joggyakorlatot követi a Kúria a legújabb időben is, de régebben a dolog, erkölcsi oldalától eltekintve, a bíróság az esetet az anyagi igazság szempontjából is vizsgálta és ennek folyományaként volt reá eset, hogy az ilyen követelést megítélte, és pedig abból indulván ki, hogy az önként elvállalt ilynemű kötelezettségnek előzetes megállapodás alapján történt elvállalása olyan kötelezettséget képez, mely csupán az erkölcsi szabályok megsértésével volna megtagadható és különösen tette ezt abból az indokból, mert nem akarta a már elkövetett elkölcstelenséget egy ujabb erkölcstelenséggel vagyis a kikötött jutalom megtagadásával sanctionálni. így határozott a legfőbb ítélőszék 1889/1880. sz. a. hozott ítéletében, valamint kimondotta a budapesti kir. ítélőtábla 1896. I. g. 23. sz. ítéletében, hogy : «nem ütközik a jó erkölcsökbe az a kereset, amely a házasságon kivüli nemi viszonyból a nőre származó kárpótlás megtérítése címén igért összegre irányul)). A tényállás röviden az, hogy a felperes leánya s az alperes között éveken át házasságon kívül nemi viszony állott fenn. Ennek az alperes véget szakítván, arra kötelezte magát, hogy a felperes leányának a viszony megszűnéséből eredő hátrányos következményekénti kárpótlás céljából végkielégítésül kisebb részletekben 5,000 frtot fizet. A kir. tábla azzal indokolta határozatát, hogy a felek közötti megegyezés nem a felek között korábban fennállott viszony folytatására vagy előmozdítására, hanem ellenkezőleg a viszony megszüntetésére és arra irányult, hogy a felperes kiskorú leányának kárpótlás nyujtassék a korábban folytatott, de már végleg megszüntetett házasságon kivüli viszonyból eredő hátrányos következményekért. Ily megállapodás pedig a közerkölcsökbe ütközőnek nem tekinthető. [Térfi I. kötet.) A házasságon kivüli együttélésből származó ilyen követeléseket a bíróságok az ujabbi időben az erkölcsi követelésbe ütközőnek találván, soha meg nem ítélték kimondván, hogy a házasságon kivüli együttélésből bíróság előtt érvényesíthető követelés nem származik. (Budapesti kir. ítélőtábla 1897. I. G. 132. sz. Térfi II. kötet.) Hogy ezt a kérdést a házassági közvetítési díj tekintetében kifejlődött birói gyakorlattal vessük össze, megemlítjük, hogy ezt a kérdést éppen ellentétben az előbbivel, enyhébb erkölcsi szigorral kezelik a bíróságok, mert míg a régi birói gyakorlatban nem találunk példát arra, hogy ilyen viszony közvetítéséért, dijat megítélt volna, addig az ujabbi időkben változván a joggyakorlat, a Kúria ezt több esetben megítélendőnek találta. A korábbi gyakorlatban a bíróságok azzal az indokolással, hogy: «a házasság erkölcsi és társadalmi jellegénél fogva közvetítés tárgyául s igy közvetítésre vonatkozó kereset alapjául nem szolgálhat)), a kereseteket elutasították. (Vége köv.) \A békebiróság intézménye Angliában. írta REICH PÉTER KORNÉL, budapesti törvényszéki alapítványi joggyakornok. Az alkotmányos országok életképes intézményei túlnyomó részben Angliában keletkeztek. Ott a talaj szilárdságot nyújt arra, hogy egy intézmény beválva, megerősödjék. Szigetország lévén, nehezebben befolyásolható s ez az elkülönülés okozza, hogy Angliában évszázadok alatt az alkotmány a bevett szokások alapján a mai formájában jegecesedett ki. Anglia a szokásjog hazája, nem kodifikálnak törvényt, s a nemzeti kormányok biztosítják azt, hogy az eddigi jogszokás megmaradjon. Anglia intézményeit az egyes nemzetek a nemzeti individualismushoz alakítva elfogadják, de arra a tökélyre nem fognak soha sem jutni. Anglia egyik legrégibb intézménye a békebirói intézmény. Ezt Franciaország még csak 1790. augustus 4-iki törvénynyel honosítja meg, de a juge de paix soha sem tudta, s nem is fogia soha sem betölteni a y'ustzces of the Peacea szerepét. A nép egyénisége jobban simul ehhez Angliában. A német iSühneverfahremt még a francia békebirói intézményt sem közelíti meg, szervezete attól is elüt. Nálunk az 1877. évi XXII. t.-c. honosítja meg, mely az ango1 intézmény hatásköréhez mérten alig jöhet számba. Nálunk a békebirói intézmény fejlődni fog, mert a talaj megvan ahhoz, konstitutiónk is közös vonású Angliáéval, de sajnos, kevés súlyt helyeznek arra. Az angolszász időkben, ahol a nép az elsőrangú szerepet vitte, a <i.népbékéH a gan-okban az üldözéssel és bosszuállással, később a megelőzés- és elrettentéssel biztosították. Amikor az ealdormanek közül a Woden nemzetiségbeliek ragadták magukhoz az uralmat, s amikor már az első ealdormen-t, a királyt elismerik, már nem beszélnek «népbékéről», hanem ((királybékéről)).1) Az angolszászok jogéletéről alig van több három-négy feljegyzésnél. A legrégibb Aethelbert idejére nyúlik vissza^) 596—607. közötti időre esik, mely összesen kilencven sorból áll. Annyi bizonyos, hogy ez nem tartalmazhatta Kent valamennyi jogát. A büntetések nagyrésze pénzbüntetés. A legtöbb adat Hother és Codrik kent királyok ideiéből való, akik az ítéleteket személyesen hirdetik ki3); a törvényt a witenagemoton a canterbury-i érsek és Rochester püspöke jelenlétében hozzák. Kent és Wessex törvényeit töredékben ismerjük s a többi J) Kemble: Cod. dipl. aevi Saxoni (London 1839. VI. v.). 2) Beda : Hist. eccles.II. 3) Ed. Winkelmann: Gesch. dcr Angelsachsen. Berlin 1883. 81. p. Reinhold Schmid: Die Gesetze der Angelsachsen. Leipzig 1858.