A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 1. szám - A kir. közjegyzők dijainak behajtásánál felmerülő visszásságok. 1. [r.]

A JOG 3 hagyása tárgyában hozott közgyűlési határozat tehát már emiatt sem támadható meg. Ezekből folyóan, de a felhozott indokoknál fogva is helyes a másodbiróságnak az az álláspontja, hogy a felperes az 1902. évi közgyűlésnek határozatát azért sincs jogosítva megtámadni, mert az 1901. évi közgyűlésen maga is hozzájárult ahhoz a határozathoz, melylyel az igazgatóságnak a külföldi iparvállalatokban való részesedésről való tudomás dacára a felmentvény megadatott. Ezek szerint felperes a közgyűlési határozatokat megtámadni jogosítva nem lévén, felesleges annak a kérdésnek eldöntése, vájjon az alperes részvénytársaságnak az az eljárása, hogy a külföldi iparvállalatoknál alaptőkéjével arányban nem álló jelentékeny részesedést vállalt, az alapszabályokká! és a törvénynyel ellenkezik-e vagy sem, s hogy ebből folyólag az 1902-iki köz- j gyűlésnek erre vonatkozó megtámadott határozatai az alapszabályba vagy a törvénybe ütköznek-e vagy sem ? A másodbiróságnak erre vonatkozó indokai tehát ezen okból mellőzendők. A másodbiróság ítéletét a kir. Kúria ezekből az okokból s az ezekkel nem mellőzött indokolása alapján s még azért hagyta helyben, mert dr. N. M. tanú azt vallotta, hogy Ő az 1901. évről szóló egész üzleti jelentést nem tudta a közgyűlést megelőzőleg megkapni ; ez a vallomás azonban a többi tanú vallomásával szemben nem szolgálhat bizonyítékul arra nézve, hogy alperes igazgatósága az alapszabály 36. §-ába és a kereskedelmi törvény 198. §-ába foglalt rendelkezés ellenére a felügyelő-bizottság által megvizsgált évi mérleget a jelentéssel együtt a közgyűlést 8 nappal megelőzőleg közzétenni elmulasztotta volna; továbbá, mert az alperesnek azon álláspontjával szemben, hogy a külföldi vállalatokba fektetett összegekre nézve az 1901-ik üzleti évre vonatkozó mérleg felállításakor nem volt megállapítható, hogy eme követelések abban az időben általában, vagy valamely részükben kétes követeléseknek tekintendők-e és hogy ebből folyóan eme követelések helyesen vétettek fel az évi mérlegbe teljes könyvbeli értékük szerint: a felperes meg sem jelölte, hogy eme követelések általában vagy valamely részükben kétesek volnának s az alperes igazgatóságától sem a közgyűlésen, sem a perben nem követelte, hogy az erre vonatkozó az a részletezés rendelkezésére bocsáttassák, melyek alapján erre vonatkozó kifogását kellő részletességgel előterjeszthette volna, ennek hiányában pedig a mérlegnek ezen irányban való helytelensége sikerrel nem is vitatható. Az ügynök által vállalt delcredere csak azt jelenti, hogy az általa közvetített ügyletből eredő követelésnek a behajthatóságáért áll jót. Ellene ez alapon való követelés érvényesítésének előfeltétele a behajthatatlanság bizonyítása a követeléssel fellépő részéről. A m. kir. Kúria (1907. szept. 5-én 216/1900. v. sz. a.) M. 1. dr. ügyvéd által képviselt K. M. cég felperesnek Sch. S. dr. ügyvéd által képviselt S. M. alperes ellen 1,430 K 80 fill. tőke s jár. iránti ügyében következőleg itélt: A kir. Kúria a másodbiróság Ítéletének nem íelebbezett részét nem érinti; íelebbezett azt a részét, mely szerint a keresethez A'/- alatt csatolt könyvkivonat «tartozik» rovatában az 1903. évi február hó 8-án bejegyzett 399 K 24 fillérnek az alperes által kifogásolt részéből 46 K 39 fill. felperes követeléseként feltétlenül megállapittatott; továbbá azt a részét, melylyel az emiitett könyvkivonat «tartozik* rovatában az 1903. évi március hó 1-én «Delcredere Leitgeb után* címen bevezetett 124 K 53 f. felperes részére követelésként szintén feltétlenül megállapittatott; valamint azt a részét, mely szerint alperes 95 K 63 f. beszámítása iránti igényével feltétlenül elutasittatott, végül a perköltségre vonatkozó szintén felebbezett részét helybenhagyja, ellenben abban a részében, melylyel az A- . a. könyvkivonat «tartozik> rovatában az 1902. évi február hó 17-én alperes terhére irt 410 K 73 fillérből az . alperes által kifogásolt 138 K 55 f. felperes követeléseként megállapittatott, továbbá abban a részében, melylyel az A-/, a. könyvkivonat «tartozik> rovatában az 1902. évi június hó 1-én alperes terhére irt 77 K 77 fill. a felperes részére követelésként megállapittatott, a másodbiróság ítéletét megváltoztatja és erre a két tételre vonatkozóan, az elsőbiróságnak azt a rendelkezését hagyja helyben, mely szerint a felperes ezen 138 K 55 fill. és 77 K 77 fill. iránti igényével elutasittatott; ehhez képest a kir. Kúria a marasztalási összeg tekintetében mindkét alsóbiróság ítéletét akként változtatja meg, hogy eltekintve az alperes részére megítélt kétrendbeli főeskütől, feltételezett és nem felebbezett marasztalástól, — az alperes a felperes részére feltétlenül 196 K 76 fii. tőkét és ennek az elsőbiróság ítéletében kitett időponttól járó 5°/0 kamatot tartozik megfizetni. Indokok: Az ügynök által vállalt delcredere csak azt jelenti, hogy a vevő hitelképességeért s illetőleg az eladónak az általa •közvetített ügyletből eredő követelésének behajthatóságáért áll jót, amiből következik egyrészt az, hogy az ilyen szavatossági viszonyon alapuló követe.és érvényesithetésének előfeltételét képezi, hogy a követelés behajthatlansága bizonyítva legyen, másrészt pedig az, hogy ennek bizonyítása a követeléssel fellépő eladót terheli. Ebből kiindulva, a mödlingi cs. kir. járásbíróságnak XLL nsz. a. lévő hivatalos értesitéséből megállapítható azzal I a ténynyel szemben, hogy a felperesnek özv. H. K. elleni követelése adósának a mödlingi 1,442. sz. tjkvben felvett ingatlanon jelzálogilag még mindig biztosítva van, — a felperest terhelte annak a bizonyítása, hogy követelése ezen jelzálogi biztosíték dacára is egészben behajthatlan. A felperes azonban ebben az irányban mit sem bizonyítván : nem fogadható el helyesnek az, hogy özv. H. K. elleni követelése behajthatlan. miből folyóan nyilvánvaló, hogy a felperes könyvkivonatában ezen követelés alapján az alperest 138 K 55 fillérrel helytelenül terhelte s felperesnek ez az igénye már pusztán ezen az alapon elutasítandó. A másodbiróság ítéletének erre vonatkozó részének megváltoztatása s az elsőbiróság vonatkozó Ítéleti rendelkezésének helybenhagyása ezekben találja indokát. A másodbiróság ítéletének a Sch. A.-nél kint levő követelés után igényelt 77 K 77 fii. delcredere követelésre vonatkozó rendelkezésének megváltoztatásával az első bíróságnak erre nézve tett rendelkezése vonatkozó indokainál fogva és azért hagyatott helyben ; mert az adós tartózkodási helyének és foglalás alá vonható vagyonának felkutatása a dolog természeténél fogva a felperest, mint hitelezőt s nem az alperest, mint jótállót terhelvén, az a tény, hogy felperes csak az alperesnek O. alatt csatolt és 1903. május hó 13-ik napján kelt leveléből tudta meg, hogy Sch. A. Temesvárott tartózkodik s egy ottani gyárban foglalás alá vonható fizetést huz, — a felperes behajtás körüli késedelmének mentségére nem szolgálhat. Egyebekben a másodbiróság ítélete felebbezett vonatkozó indokolásánál fogva és azért hagyatott helyben, mert az 1868. évi LIV. t.-c. 251. §-ának helyes értelme szerint a bármily csekély részben pernyertes felperes perköltségben marasztalható nem lévén : a felperes részbeni pernyertességével szemben a perköltségek kölcsönös megszüntetése az alperesre nézve sérelmes nem lehet. Bűnügyekben, A nyomtatvány utján elkövetett bűncselekmények esetében hozott marasztaló ítéletek közzétételére nem a vádlott, hanem az időszaki lap tulajdonosa vagy kiadója kötelezendő, a költség megtérítése nélkül. A m. kir. Kúria (1907. okt. 24-én 8,246 1907. Btő sz. a.) nyomtatvány utján elkövetett rágalmazás vétsége miatt vádolt M. S. elleni bűnügyben következőleg itélt: A semmisségi panasz elutasittatik, azonban mindkét alsóbiróság ítéletének az a része, amelylyel a marasztaló ítélet közzétételére a vádlott köteleztetett, a B. P. 385. §. 2-ik pontjában körülirt semmisségi ok alapján hivatalból megsemmisíttetik és a közzétételre a *Zala» című időszaki lap tulajdonosa az 1848 : XV11I. t.-c. 35. §-ában foglalt jogkövetkezmények terhe alatt köteleztetik. Indokok: A kir. itéiő táblának ítélete ellen a vádlott a B. P. 385. §. 1. a) pontja alapján használt semmisségi panaszt abból a két okból, hogy a vád tárgyává tett sajtóközlemény szerzője ismeretes lévén és felelősségre is volt volna vonható, a vádlottnak, mint a «Zala» cimü időszaki lap segédszerkesztőjének, sajtójogi felelőssége megszűnt; másrészről pedig azért, mert a sajtóközleményben foglalt tényállítások nagyobb része valóknak bizonyulván, egyes kiszakított rész miatt a vádlott bűnössége meg nem állapitható. A panasz azonban egyik irányban sem alapos ; mert a kir. itélő tábla való tényként azt fogadta el, hogy a vád tárgyává tett sajtóközleményt a vádlott irta és tette közzé, vádlottnak tehát a szerzői minőségét állapítván meg, ezzel az eljárással a fokozatos sajtójogi felelősség elvének a megsértése tehát joggai nem kifogásolható. A vádlottnak ezen minőségén pedig mitsem változtat az az állítólagos körülmény, hogy a cikk tartalmához az adatokat más szolgáltatta, mert a ténymegállapítás szerint ezen adatokat a vádlott dolgozván fel az időszaki lap részére s azt ő tette közzé, teljesen közömbös, hogy -az adatokat saját észleletein, vagy másnak elbeszélésén és észleletén alapultak, — ám pedig a panasznak azt a másik részét illeti, hogy a sajtóközlemény tartalma összefüggésénél fogva a maga egészében bírálandó el, s ha egyes tényállításuk valóknak bizonyultak, a valótlannak bizonyult tényállítások, illetve kifejezések, önállóan bűncselekmény tényálladékának nem minősíthetők, sikerrel csak akkor érvényesíthető, ha a valónak bizonyult tényállitásokból a jellemzésére használt szavak és kifejezések jog- és okszerűen következtethetők, — ámde a jelen esetben a valónak bizonyult tényként azt fogadta el a kir. itélő tábla, hogy a főmagánvádló Alsó-Lendva és Vidéke a társadalomnak valóságos átka azért, mert a felekezeti gyűlölködés mérgét hintette el s több kinos ügynek okozója volt, ebből a tényből azonban nem következtethető az, hogy a főmagánvádló olyan ember, aki az arculverésre érdemes, még kevésbbé állitható valótlanul, hogy a főmagánvádló e viselkedéséből kifolyólag tettleg bántalmaztatott. Minthogy pedig egy lelkészre vonatkozóan tett az az állítás, hogy arculveretett, mindenesetre meggyalázó, nem tévedett a kir. Ítélőtábla, amikor bűncselekmény fenforgását megállapította. Az alaptalan panasz tehát mindkét irányban elutasítandó volt. Minthogy azonban a B. P. 574. §-a, valamint a sajtótörvénv 35. igának egybevetéséből kitűnik, hogy a nyomtatvány utján