A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 1. szám - A perujítás kérdéséhez. 2. [r.]

A JOG A táblai végzés jelen kérdés magánjogi részét is helytelenül kapcsolja össze a dijfizetés kérdésével, mert azon a jelen ügyben alapvető kérdést, megáll-e az előbbi átadás, miután a férjhez ment leány nevében is intézkedett a gyámhatóság, avagy pedig semmis-e az előbbi átadás a nagykorúvá vált örökös szempontjából, a tábla összezavarja, mert azon táblai kijelentés : — «hogy a dij azért jár a kir. közjegyzőnek, mert 1905. évi augusztus hó 20-án, vagyis az első átadás alapját képező hagyatéki tárgyaláson az utóbb férjhez ment leány kiskorú volt és igy nevében és érdekében a gyám szabályszerűen járt el és nyilatkozott)), — a gyámügyi egységes aktust újra ketté szakította, külön birálta el az alapaktust ; a jóváhagyási, azaz a tulajdonképpeni joghatályt adó aktust pedig figyelmen kivül hagyja, holott a gyámnak eljárása csak egyik önállótlan része a kiskorú nevében tett teljes aktusnak, amelyhez a gyámhatósági jóváhagyás, mint az ügyletet befejező és ügyleti joghatálylyal felruházó tény olyképen járul, hogy egyik a másik nélkül külön kérdés és külön elbírálás tárgyát nem képezheti. A nagykorúvá vált kiskorú örökösnek ezen joghelyzete csak akkor vált volna akuttá, ha a hagyatéki bíróság a férjhez ment leánynak ujabbi tárgyalás és átadás iránti kérelmét elutasította volna. * * * Jelen cikksorozatom keretében több érdekes jogesetet fogok közölni, amelyben — véleményem szerint — téves birói jogi kijelentések a jogorvoslatok korlátozásának mai rendszere miatt a legfőbb bíróság korrigáló eljárásához a jogszolgáltatás kárára és a felek vitális, anyagi érdekeinek nagy sérelmére nem juthatnak. perújítás kérdéséhez. Irta KLEIN SAMU dr. Eudapest n. Fontos kérdés a perújítás körében a válópen perújításnak kérdése, mely annál nagyobb controversiát idéz elő, mert itt az imperativ jogszabályt a joggyakorlat alkotta, s bár e szerint válóperben a házassági kötelék felbontása és érvénytelenítése kérdésében perújításnak nincs helye, tehát mindenütt, hol a perújítás kérdése a bontás, kérdését érinti, a peruj'tás ki van zárva; mégis azáltal, hogy vagyonjogi kérdésekben a perújítás megengedtetik, a vagyonjogi kérdések pedig a vétkesség kérdésével függnek össze, a vétkesség kérdése ellenben a bontás kérdésével elválhatlan kapcsolatban áll, tehát a vétkesség kérdésének megbolygatása gátat vet a perújításnak még a vagyonjogi kérdésekben is, miért is a joggyakorlat ezen segítendő, «a peruj.tásnak címzett keresetet önálló keresetként mondotta ki elbirálandónak» (Kúria 07. dec. 23. 6,091 Jog 98. 6.) Azonban a vagyonjogi kérdések mégis perújításnak képezhetik tárgyát, mégha összefüggőek is a vétkesség kérdésével s a joggyakorlat által kimondott elv, hogy a perújítás ily esetben meg nem engedhető, nem alkalmazható mint imperativ jogszabály. Az 1894: XXXI. t.-c. csupán a házassági kötelék felbontásának anyagi feltételeit szabályozza ; az eljárásról azonban nem intézkedik néhány a perjogba vágó rendelkezés kivételével s még útmutatást sem tartalmaz arra nézve, hogy a kir. bíróságok, melyek a törvény 136. §-a szerint házassági perekben kizárólagos hatáskörrel birnak, az eljárás tekintetében mily jogszabályokat kövessenek s igy a bíróságok fentartották erre nézve az eddigi gyakorlatot, mely lényegében az 1840 : XV. t.-c. II. részében szabályozott és az 1861. évi ideiglenes törvénykezési szabályok által módosított rendes szóbeli eljárás s ehhez járulnak az 1868: LIX. t.-c.-nek a bizonyításra vonatkozó része, az 1893 : XVIII. t.-cikkben kifejezésre juttatott módosításokkal együtt és az 18H1 : LIX. t.-c.-nek a jogorvoslatokra vonatkozó része, valamint néhány régibb királyi rendelet, mely szövevényes anyag legfőbb szabályait rendszerbe foglalta a «kir. táblai szabályzat)), mely az 1894: XXXI. t.-c. életbeléptetésével lényeges módos'tást szenvedett ezen törvény anyagi szabályaihoz való alkalmazkodása miatt. A jogorvoslatokra nézve az 1881: LIX. t.-c. intézkedéseit fogadta el a gyakorlat, a házassági perek természetéből folyó módosításokkal s áll ez a perújításra, mint rendkivüli jogorvoslatra nézve is. S ezen tekintetben jogszabály az, hogy perújításnak a házassági kötelék kérdésében nincs helye. Itt azonban distingválnunk kell. Ugyanis a joggyakorlat a bontó perekben a perújítás kérdését bizonyos határvonalhoz kötötte, ahhoz, hogy a perújítás a már felbontott köteléket nem érintheti. E határvonalon tul a kivétel, mely mint ilyen szorosan magyarázandó, megszűnik s csak a kötelék felbontásának tényét, de csakis ezt magát nem szabad perújítással bolygatni, minden egyebet azonban igen, tehát jogkérdést is, ténykérdést is, s mint ilyent a vagyonjogi kérdést s az ezzel összefüggő tények kérdését, vagyis a vétkesség kérdését is, miként ezt az ujabbi gyakorlat nagy kivételesen alkalmazza is. (Kúria 10,799/906. számú per, 1907. jan. 23.), bár itt a perújításnak címzett keresetet uj keresetnek veszi, de már vizsgálat tárgyává teszi a vétkesség kérdését s hogy a kötelék felbontásához ne lehessen férni, a vétkességet hálátlanságnak veszi s ez alapon intézkedik a ajándék visszaadása iránt oly esetben, midőn a vétkes fél követeli vissza az ajándékot, akinek hibájából a házasság felbontatott s ki ilyképpen a H. T. 89. §-a szerint az ajándékot vissza nem követelheti. A perújítást megszorító kivétel csak céljában leli indokát. A cél az egyesek érdekén túlmenő államrend megóvása és biztosítása. E célt elérjük akkor, ha a felbontás tényét a megtámadhatlanság sanctiójával látjuk el. De ezzel aztán elértük az állami beavatkozás jogosultságának határvonalát. A legI szentebb magánjogokat, a tulajdonjog kérdését, a perújítás nem j alterálhatja. A Legszorosabb közjog terén is, a közjogi sanctio j alól kivétetik a magánjogi intézmény és biztosíttatik a tulajdon szentsége, mely alkotmánvbiztositékként őriztetik a miniszteri felelősség intézményében (1848 : III. t.-c), Ha tehát ezen sajátlagos közjog is distingvál, annál szükségesebb ez a házasI ságjog terén, amely csak 'a magánjog egy része és hol a I felek kezdeményezése nélkül nincs is, egyes kivételeken kivül, i állami beavatkozás. A felek vagyonjogi viszonyai tekintetében teljesen a lelekre van bizva ezek mikénti rendezése, ami az 1894 : XXX. t.-c. 92. §-ból is kitűnik, mely szerint a vagyoni viszonyokra a házastársak szabadon egyezkedhetnek, ezek nem közjogi természetűek. Az anyagi jog érvényesítése az alaki jog szabályai szerint történvén, az alaki jog sem mellőzhette ezen kettéválasztást, hanem ahhoz alkalmazkodnia kellett, mert csak igy vált lehetségessé az anyagi jog érvényesítése, mert ha ezen parallel haladás nem volna, ugy az anyagi jog áldozatul esnék az alaki jognak. Ezen kettős szempont érvényesül tehát a perújítás kérdésében is, és míg a házassági kötelék felbontása kérdésében a perújítást a joggyakorlat kizárja, addig a vagyonjogi kérdésekben helye van perújításnak (táblai szabályzat 44 §. Sztehlo 80. §.); a cél érdekében szükségessé váló eszköz: a vétkesség megdöntésének megenged hctŐségét is magában kell foglalnia a perújításnak. De itt elérkeztünk azon ponthoz, hol az imperativ szabály mellett, a határvonal elmosódik, közjog és magánjog összefolyik és ha helyt adunk a perújításnak a vagyonjogi kérdésekben, ugy kell, hogy megengedjük, mégha szorosan össze is függ a bontó kötelékkel a vétkesség kérdésében is, a perújítást. Mert ha az alapperben a fél nem-védekezése miatt vétkesnek nyilváníttatott, ha a perujitási tiltó rendelkezést mereven alkalmaznók. ugy többé, jóllehet a másik fél tényleg a vétkes, magánjogait többé nem érvényesíthetné éppen azért, mert a vétkesség nem bolygatható. Nyilvánvaló tehát, hogy nem lehet elzárni még a vétkesnek nyilvánított felet sem jogai érvényesítésétől, ami pedig másként, mint perújítás keretében, nem is lehetséges. És ilyképen nem állitható fel merev jogszabályként, hogy a vétkesség kérdésében, miután ez a kötelék felbontásával elválaszthatatlan kapcsolatban áll, a perújítás ki van zárva. A H. T. értelmében a legtöbb magán jogi vagyonjogi kérdés éppen a vétkességgel függ össze, miért is a vétkesség kérdését mint ténykérdést, bele kell vonnunk a perújítás keretébe. Az ezzel ellenkező gyakorlat a házassági törvény azon rendelkezéséből indul ki, hogy a házasság csak a 76—80. alapján lévén felbontható, ebből következik, hogy a vétkesség quasi előfeltételét képezi a felbontásnak és igy alapja lévén és szorosan összefüggvén a kötelék felbontásával, e tekintetben nem engedi a perújítást. Ez azonban ellenkezik a házassági törvény egész rendszerével, és nem következtethető ez idézett szakaszokból sem, mert miként a vétkességre vonatkozó szakaszokból is kitűnik, ezek egyes vagyonjogi viszonyok rendezésének képezik alapját és ezekkel van a vétkesség a legszorosabb összeköttetésben. Az idézett szakaszok megállapítják a házassági kötelék felbontásának okait, arra tehát, hogy a házasság felbontható legyen, a priori fennforognia kell ezek valamelyikének és ha fennforog, mondja ki a biró a felbontást; a posteriori ezen felbontásnál megállapítja a vétkességet, hogy ennek alapján (89. és 90. §.) vagyonjogi viszonyokat rendezzen, kitűnik ez a 85. §-ból is, mely szerint elévült ok alapján is