A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 10. szám - Uj bányatörvényünkben kőszenünket szabaddá kell tennünk

A JOG 39 tétetik fel, nem nyer önálló jelleget (BP. indokolása 576. lap) s nem veszti el azt a lényeges tulajdonságát, hogy a bűnösség kérdéséhez tartozik. Minthogy pedig a BP. 368. §-a első bekezdésének első tétele az esküdteknek nem pusztán a főkérdésre hozott, hanem általában a bűnösséget kimondó határozatához nyilvánít szükségesnek legalább nyolc szavazatot; minthogy másfelől, ha a beszámithatóságot kizáró okot magában foglaló külön kérdés a BP. 368. §-a első bekezdésének utolsó tétele alá esnék, vagyis ennek a külön kérdésnek a vádlott terhére való eldöntéséhez az egyszerű szótöbbség elegendő volna, ebből az a visszásság keletkeznék, hogy a beszámithatóság kérdésének a vádlott terhére való eldöntéséhez szükséges szavazatok száma változnék aszerint, amint a beszámithatóságot kizáró ok a főkérdésbe foglaltatott, vagy arra nézve külön kérdés tétetett fel; tehát esetleg függne attól a körülménytől, hogy a beszámithatóságot kizáró oknak a főkérdésbe való belefoglalása e kérdést igen terjedelmessé vagy nehezen érthetővé tenné, holott ez a körülmény a beszámithatóság kérdésének lényegére nézve nincs semmi jelentőséggel; mindezeknél fogva a kérdést a határozat értelmében kellett eldönteni. A m. kir. Kúria 87. számú teljes-ülési döntvénye. «A Btk. 87. §-a esetén szabható-e ki a Btk. 92. §-ában emiitett 15, illetve 10 évi fegyháznál enyhébb büntetés r> (Az 1,40711905. B. és 8,12111907. D. számokhoz.) Határozat : A Btk. 87. §-a esetén nem szabható ki a Btk. 92. §ában emiitett 15 illetve 10 évi fegyháznál enyhébb büntetés. Indokok: Amidőn a törvényhozás a Btk.-ben félreismerhetlenül meghatározta azt a kort, ameddig az értelem kellő érettségének hiánya, mint beszámítást enyhítő ok jelentkezik és ezt oly módon méltatta, hogy az összes bűntetteket és vétségeket illetően a Btk. különös részében az egyes bűncselekményekre meghatározott büntetési nemeket és tételeket más büntetésekkel helyettesitette, ezzel kifejezte azt az akaratát is, hogy a 16-ik életévet betöltött egyéneknek a bűnössége se essék enyhébb beszámítás alá, mint a teljesen kifejlett értelmi tehetséggel biró más egyének törvényszegései. Ebből pedig az következik, hogy a Btk. 87. §-ában foglalt az a tilalom, mely szerint az ott megjelölt korú egyének halálra vagy életfogytig tartó fegyházra nem ítélhetők, nem a korral járó csekélyebb fokú beszámítási képesség méltatásából veszi az eredetét, hanem abból, hogy ez a két legsúlyosabb büntetési nem, illetőleg tétel, a 16-ik életévét betöltött, de a 20-ik életévét még tul nem haladott egyént aránytalanul nagyobb mértékben sújtja, mint az idősebb bűnösöket. Megerősítést nyer ez a felfogás a képviselőház igazságügyi bizottságának a Btk. 87. §-ára vonatkozó jelentésében foglalt azzal az indokolással, hogy «azon elvet, hogy azok, kik életkoruk 20-ik évét el nem érték, ne csak halálra, de életfogytig tartó fegyházra se ítéltessenek, a bizottság a humanizmus és igazság követelményeinek tartja, mert e büntetés, tekintve az érintett egyének valószínű élettartamát, reájuk nézve sokkal súlyosabb, mint másokra*. Ha pedig a törvényhozás nem a bűnösség csekélyebb fokát, hanem csakis két büntetési nemnek, illetőleg tételnek tulszigorát vette a Btk. 87. §-a rendelkezésének alapjául és csak a két legsúlyosabb büntetés kiszabásától tiltotta el a birót, ugy kétség sem lehet az iránt, hogy a törvényben meghatározott többi büntetési tételek és nemek alkalmazhatósága tekintetében semmi különbséget nem tett a 16-ik életkort betöltött egyénekre nézve, mert a megállapított többi büntetéseket a 16-ik életévet betöltött, de a 20. életévet meg nem haladott egyénekre tulszigorunak nem tartotta. Minthogy pedig a Btk. 92. §-ának 2. bekezdése értelmében a 20-ik életévet túlhaladott egyénre e szakasz alkalmazásával sem szabható ki halál, vagy életfogytig tartó fegyházbüntetés helyett 15, illetve 10 évi fegyháznál kisebb büntetés s ennek a büntetésnek ezt a legkisebb mértékét a Btk. 87. §-ának rendelkezése a fentiek szerint nem érintette: ebből következik hogy a 16-ik életévet betöltött, de a 20-ik életévét tul nem haladott egyén ép ugy nem Ítélhető el ennél enyhébb büntetésre, mint az, aki ezt a korhatárt már meghaladta. Nem vonható ugyan kétségbe, hogy a törvénynek ily értelmű magyarázata a halállal büntetendő cselekmények esetében közelről érinti a Btk. 89, 90, 91. és 92. §-aiban foglalt alapelvet, ámde amidőn a Btk. 87. §-ának rendelkezése szerint a biró megfosztatott attól a lehetőségtől, hogy a túlnyomó súlyosító körülményeket teljes mértékben mérlegelhesse, amennyiben eltiltatott attól, hogy a két legsúlyosabb büntetési nemet, illetőleg tételt alkalmazhassa, másrészt pedig, midőn a törvény a Btk. 87. §-a értelme szerint a korral járó enyhítő körülményt már maga mérlegelte, holott a törvény a büntetés helyettesítését meghatározó rendelkezés nélkül ilyen intézkedéseket egyébként sehol sem tett, ugy nem lehet elzárkózni az elől a felfogás elő'l, hogy a törvény kivételes rendelkezést kívánt alkotni e tekintetben, hogy a halál vagy életfogytig tartó fegyházbüntetés helyett a Btk. 92. §-ának 2. bekezdésében meghatározott 15, illetve 10 évi fegyházbüntetés a Btk. 87. §-a esetén is oly büntetési tétel, amely lejebb nem szállítható. De hogy a törvény a Btk. 87. §-a esetébe a halál vagy életfogytig tartó fegyházbüntetést kizárván, az e szakaszban meghatározott korú egyénekre a törvény különös részében megállapított büntetési tételeket másokkal helyettesíteni nem is akarta, mutatja az, hogy ott, ahol a büntetési tételeket módosítja, mily gondossággal járt el a legalsó és legfelső fokok kijelölésében s ezzel a gondossággal szemben nem lehet arra következtetni, hogy ezt éppen a két legsúlyosabb büntetési tételnél mulasztotta volna el; annak a felfogásnak pedig, hogy a 15 évi fegyházbüntetésnek a legalsó fokául a fenforgó esetben is a Btk. 22. §-ának megfelelően a két évi fegyház tekintendő, ellentmond a fentieken kivül még a bűnösség foka és a büntetés súlya közötti arányosság követelménye is, mert előállana a törvényhozó által semmiesetre sem célzott az a visszásság, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények egyenlő enyhén, sőt enyhébben volnának büntethetők, mint a kevésbé súlyos bűncselekmények. Mindezen oknál fogva felmerült vitás kérdés a határozat értelmében volt eldöntendő. A BP 221. §. 4. és 6. pontjára alapitott panasz alaptalan, mert az a körülmény, hogy a tanú vallomása egy másik tanúéval ellenkezik, a vallomás valótlanságát még nem jelenti. Az, hogy a tanú által előadott tény megtörténtekor senki sem volt jelen ? s hogy a tanú aznap részeg volt, a vallomás valótlanságának igazolására nem elegendő. Ha a vádlott felindult kedélyállapot már a cselekmény minősítésénél számba vétetett, akkor enyhítő körülményként többé nem szerepelhet. A m. kir. Kúria (1907. május 23. 5,065/907. sz. a. I. Bt.) V. 1. védőjének a BP. 384. §. 9. pontja alapján 1. L. tanú megesketése miatt, továbbá a 385. §. 1. a) és 3. pontjára alapitott semmisségi panasza visszautasittatik, a többi semmisségi panasz pedig elutasittatik. Indokok : A védő I. L. tanú megesketését a főtárgyaláson nem ellenezte, az ellen ott perorvoslatot nem jelentett be, az emiatt az indokolásában a BP. 384. §. 9. pontja alapján használt semmisségi panasz tehát a BP. 384. §-a 4. bekezdése értelmében ki lévén zárva, visszautasítandó volt. A BP. 385. §-a 1. a) pontja alapján bejelentett semmisségi panasz, mint törvényszerűen meg nem jelölt, a BP. 434. §-a alapján azért utasíttatott vissza, mert a bejelentő a BP. 390. és 430. §-ok ellenére nem jelölt meg semmisségi okot s a vádlott védekezéséből sem tűnik ki, hogy az a vádlott terhére rótt, az esküdtek határozatában és ennek alapján az esküdtbíróság Ítéletében valóknak elfogadott tények dacára, miért nem volna a Btk. rendelkezései alá vonható. A BP. 285. §-a 3 pontja alapján bejelentett semmisségi panasza a BP. 434. §-a alapján szintén visszautasítandó volt, mert ez a semmisségi ok az Ítélet kihirdetésekor a BP. 382. §-a 2. bekezdése s a 430. §-a ellenére bejelentve nem volt, az indokolása tehát elkésve érvényesíttetett. A BP. 348. §. 9. pontjára hivatkozással S. P. tanú megesketése miatt is jelentetett be semmisségi panasz. A panasz, amely a BP. 221. §-a 4. és 6. pontjára támaszkodik, alaptalan, mert nem merült fel adat arra, hogy a tanú testi vagy elmebeli fogyatkozásainál vagy értelmi hiányainál fogva esküre alkalmatlan volna, ama körülmény pedig, hogy e tanú vallomása P. P. vallomásával ellenkezik, még ha való volna sem jelentené azt, hogy S. P. vallomása valótlannak bizonyult. Továbbá a védő S. D. tanú megesketése miatt a BP. 384.