A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 10. szám - Uj bányatörvényünkben kőszenünket szabaddá kell tennünk

A JOG 85 komoly készültséget, alapos tudást, egyenes és becsületes karaktert megbecsülik. Soha nem volt politizáló ember, korán a bírói pályára lépett s harminc évig szolgálva az igazságszolgáltatást 1880-ban a Kúria legfőbb itélőszékének elnöke lett. Itt érte váratlanul Tisza Kálmán hivása, aki Pauler Tivadar helyébe szürke jogászembert keresett igazságügyi miniszternek. Választása igen helyesnek bizonyult. Fabiny átvéve a miniszteri tárcát, nagy programbeszédet mondott, amelyből kitetszett, milyen alaposan ismeri igazságszolgáltatásunk hibáit és fogyatkozásait ; nem volt radikális ember, az esküdtszék intézményének büntető ügyekre való kiterjesztését nem kívánta, pedig akkor hangosan követelte már a közvélemény, de sürgős feladatának mondta a bűnvádi eljárás szabályozását, a polgári perrendtartásban a szóbeliség és közvetetlenség behozását, sőt a katonai büntető eljárás reformját is sürgette. Programbeszéde, amely ezeken kivül más jelentősebb alkotások szükséges voltát is megemlítette, kielégítette a közvéleményt s ha nem végezhetett el mindent, amit szeretett volna, nem rajta mult. Belekóstolt a politikába s ez volt a bukása. 1899-ben, a véderővita legnagyobb izgalmai közt beszédet mondott a felségjogokról a képviselőházban s teóriái oly viharos ellenkezést keltettek az egész országban, hogy Tisza jónak látta őt odadobni a felháborodás áldozatául. Március ötödikén mondta a beszédét és március tizenhatodikán bécsi forrás idézéséből azt a hirt közölték a budapesti lapok, hegy Fabiny Teofil legközelebb lemond. Maga Fabiny nem is tudott róla, hogy lemond, csak amikor elolvasta a kétségtelenül Tisza Kálmántól sugalmazott híradást, akkor adta be lemondását. A hivatalos lap március huszonharmadikán közölte azt a királyi kéziratot, mely a miniszternek meggyengült egészségi álla potára való hivatkozással beadott lemondását elfogadja s a király elismerését fejezi ki a miniszter buzgó és sikeres tevékenységéért. Ideiglenesen még vagy egy hónapig maradt az igazságügyiminisz terium élén, amig sikerült végre rábírni Szilágyi Dezsőt a tárca elfogadására. Bukása nagyon elkedvetlenítette, s mikor a következő választáson újra föllépett Sopron városában, nem politikai ambícióból tette, csupán azért, mert a politika levegője nélkül nem tudott megélni. Egyébként igen szimpatikus ember volt, aki mindenütt szeretett ott lenni, de irtózott attól, hogy lássák. Spanyolfalat kívánt folyton maga köré állítani, amely mögül mindent közvetlenül látni akart, csak őt ne vegyék észre. Miniszter korában ez a jellemvonása vitte szét számtalanszor az országban, ahol a leglehetetlenebb módon megőrizve inkognitóját, inspiciálta a bíróságokat. Természetesen, sok apró kalandja esett itt meg s váratlan látogatásai nem éppen fokozták népszerűségét. Sopronnak vagy tizenöt évig volt képviselője, de sokszor évek multak el, amig a kerületébe nézett. Ha azonban valamelyik választója idefönn fölkereste, nem volt az a kívánság, amit megtagadott volna tőle. 1906-ban már nem vállalt többet jelöltséget s helyébe a város függetlenségi képviselőt választott. Azóta csak az evangélikus egyház életében vett részt, melynek vezetésében régtől fogva buzgón és kitartón dolgozott. A publikum alig hallott felőle. Két héttel ezeló'rt influenzába esett, ebből szivbántalom támadt s az elgyöngült, öreg ember áldozatául esett ennek. Betegsége, a mely két hétig tartott, nem okozott neki sok szenvedést. Kínos vívódás nélkül, szinte hirtelenül szenderült el. Güntker Antal igazságügyiminiszter részvétlevelet intézett Fabiny Ferenc nyugalmazott táblai elnökhöz, az elhunyt fiához. Az igazságügyminisztérium a ravatalra koszorút helyezett és a temetésen testületileg vett részt. I letrajza fővonásaiban a következő : Fabiny Teofil, Fabiny János Teofil orvosprofesszor és író fia volt s Pesten született 1822-ben. A közpályára 1845-ben lépett, amikor Pestmegye tiszteletbeli ügyésze lett. Ebből az állásból csakhamar a valóságos ügyészi állásba léptették elő, 1850-ben pestmegyei törvényszéki bíró lett, a következő esztendőben pestvárosi járásbiró, 1854-ben, az országos főtörvényszék, 1860-ban pedig a legfőbb ítélőszék bírája lett. Mikor a hétszemélyes táblát visszaállították 1861-ben, Fabiny is oda került, 1869-ben pedig a semmitőszékhez nevezte ki a király. Innen a királyi táblához került elnöknek, 1880-ban pedig a Kúria legfőbb itélőszéki osztályának elnöke lett. 1886-tól 1889-ig igazságügyminiszter volt. Felügyelője volt a hazai magyar-német egyházaknak, a budapesti esperességnek s elnöke a bányakerületi pénzügyi bizottságnak. 1880-ban a bányakerületi ág. ef. egyház főfelügyelői állását foglalta el. Irodalom. ' «Uj bányatörvényünkben kőszenünket szabaddá kell tennünk cim alatt Fehér Manó dr. oravicabányai ügyvéd, bányajogi iró a napokban megjelent kis terjedelmű, de annál tartalmasabb munkájában az uj magyar bányatörvény megalkotását sürj getve, a kőszén szabaddá tétele mellett foglal állást. A kőszénbányászat iránt a kormány széntelek- és szénbányavásárlási akciója révén nagy az érdeklődés széles e hazában s igy természetes Midőn a király erről tudomást szerzett, szörnyen mulatságosnak találta a dolgot, amennyiben 372 tallérért visszavásárolta a figurát s azt az esztergályosnak visszaadta, sot még 1/2 tallért is adott néki ráadásul, miután az — véleménye szerint — ennyivel ért többet. «Az itteni nők — irja egy akkori berlini újság —- ugy látszik valóságos utálattá1 viseltettek ezen köpenyek, illetőleg azok viselője iránt s egynémely ügyvéd hivatásával volt kénytelen szakítani, csakhogy menyasszonyát elvehesse. Volt olyan, ki hosszas utánjárás után kieszközölvén magának az ügyészi cimet, ily módon menekült a köpenytől s tehette nejévé aráját.» Hogy mi történt később, midőn az ügyészekre is ráparancsolták a fekete talárt — arról nem szól a krónika. Arról is tudunk, hogy Lippstadtban 6 ügyvéd nem váltotta ki engedélyét, csakhogy ne legyenek kénytelenek a köpenyt viselni. Ugy látszik azonban, hogy a végén, miután a város grófja őket a köpenyviselet kötelezettsége alól feloldotta, mégis ügyvédekké lettek. A talár többet ártott a kar tekintélyének, mintsem hogy vele szemben a büntetéssel való bármely fenyegetések hatályosak lettek volna. A király ennek dacára makacsul ragaszkodott elhatározásához. Csak miután Cocceji 1787-ben kijelentette, hogy a bántó viselet minden jóravaló embert visszariaszt az ügyvédi pályától, engedte meg a király, hogy ezután a legkitogástalanabb és legképzettebb ügyvédek az ő különös engedélyével köpeny nélkül járhassanak, feltéve: hogy a katonakincstárba 2,000 tallér váltságdíjat fizetnek be. Hogy e «különös engedményre» mennyien pályáztak, — az akkori újságok nem szólanak. Még Frigyes Vilmos halála után sem hagyta abba Cocceji az ügyvédi talár ellen folytatott harcot. Fáradozásai azonban hajótörést szenvedtek. Mindössze annyit sikerült elérnie, hogy Berlin és Pommern városok nagyszámú pereinek lebonyolítása alkalmával egyes ügyvédek, kik különös buzgóságot fejtettek ki a perek lebonyolítása körül, kivételképpen feloldattak a köpenyviselet kötelezettsége alól. 1748-ban Cocceji feltárta II. Frigyes császár előtt, hogy mily káros hatással van a talárviselet az ügyvédi karra, mint mondá: «jó családból származó ember már nem is adja magát többé ügyvédi pályára». //. Frigyes azonban semmi bántót e viseletben nem látott, mely szerinte csak arra volt alkalmas, hogy miként a katonákat, ugy az ügyvédeket is felismerhetőleg megkülönböztesse az egyéb foglalkozással bíró emberektől. Cocceji még egy második kísérletet is tett Eichel kamarai tanácsos befolyásának felhasználásával, hogy a király szivét az ügyvédek érdekében megpuhítsa — azonban hiába. 1778-ban egy könyv jelenik meg «Hymmen adalékai a jogirodalomhoz)) cimen, melyben a szerző elmondja, hogy már az előkelő származásúak sem találnak semmi szégyelni valót más ügyeinek intézésében s hogy az ügyvédi öltözködés legkevésbé sem lealacsonyító viselet. Az 1780. évi nagy igazságügyi reform alkalmával a talárügy már végkép lekerült a napirendről.