A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 9. szám - A birói pragmatika alapelveiről. 3. [r.]

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 9. számához. Budapest, 1908. március 1. Köztörvényi ügyekben. Az elmegyengeség magában, ellentétben az elmebetegséggel) nem teszi feltétlenül cselekvőképtelenné az elmegyengeségben szenvedőt, hanem a gyengeelméjü csak abban az esetben válik korlátolt cselekvőképessé, ha az 1877: XX. t.-c. 28. §. b) pontja alapján gondnokság alá van helyezve ; az elmegyengeség miatt való gondnokság alá helyezés hatálya azonban nem érinti a gondnokság alá helyezést megelőzően kötött jogügylet érvényességét. A m. kir. Kúria (1770/1907.P. sz.) következő Ítéletet hozott: A m. kir. Kúria mindkét alsóbiróság Ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja és a perköltséget a peres felek között kölcsönösen megszünteti; egyúttal J. János dr. alperes képviselő részére munkadíj és kiadás fejében megbízójával szemben41 K. 30 f.-t megállapít. Indokok: Felperes a közte és az alperes közt 1903. május 29-én kötött szerződést, amelylyel ingatlanait élethosszig való eltartás, élelmezés és ruházás kikötménye mellett az alperesre átruházta, azon az alapon kéri érvénytelenné nyilváníttatni, hogy az a jó erkölcsökbe és a társadalmi rendbe ütközik, és hogy ő gyermekkora óta gyengeelméjü, amit az alperes tudott. A kir. Kúria elfogadja azokat az indokokat, amelyeket az elsőbiróság arra nézve hoz föl, hogy a keresetnek az első alapon helyet adni nem lehet. De nem lehet helyet adnia keresetnek a másik alapon sem, mert az elmegyengeség magában véve — ellentétben az elmebetegséggel — nem zárja ki az akaratelhatározást s így nem teszi feltétlenül cselekvésképtelenné az elmegyengeségben szenvedőt, hanem a gyengeelméjü csak abban és esetben válik korlátolt cselekvőképessé, ha a 1877 : XX. t.-c. 28. §. b. pontja alapján gondnokság alá van helyezve, az elmegyengeség miatt való gondnokság alá helyezés hatálya azonban nem érinti a gondnokság alá helyezést megelőzően kötött jogügylet érvényességét. Ennélfogva minthogy felperes nem is állítja, hogy a szerződés kötése idejében gondnokság alatt állott volna, sőt mint önjogu maga indította a pert, a szerződés érvénytelenítését azon az alapon, hogy elmegyengeségben szenved, nem követelheti. Ezek alapján a kir. Kúria mindkét alsóbiróság ítéletét megváltoztatta és felperest keresetével elutasította; a perköltséget azonban, tekintettel a tanúvallomások által igazolt körülményekre a peres felek között kölcsönösen megszüntette. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben Alperes ama kifogást, hogy ö nevét tévedésből irta arra a helyre, ahol a kibocsátói aláírás rendszerint állani szokott, a jóhiszemű harmadik személyként fellépő felperes ellen csak ugy érvényesítheti sikerrel, ha a tévedésén felül még azt is igazolja, hogy felperesnek eme tévedésről a váltó megszerzésekor tudomása volt. A debreceni kir. törvényszék (1906. évi április 20-án 5294. P. sz. a. G. A. dr. ügyvéd által képviselt S. D. felperesnek Ny. E. dr. ügyvéd által képviselt F. H. alperes ellen 380 K. tőke és jár. iránti ügyében) következőleg itélt: A kir. törvényszék a sommás végzést hatályon kívül helyezi a felperest keresetével elutasítja, a perköltséget kölcsönösen megszünteti. Indokok : A kifogásoknak helyet kellett adni azért, mert S. S. és G. S. tanuk vallomásából megállapítható, hogy az alperes a kereseti váltót, akkor, amikor azt K. J.-nak átadta, kibocsátóként nem váltói kötelezettség elvállalása, hanem csupán váltóbirtokosi minőségnek igazolása céljából irta alá, holott ez az aláírás — a váltó már akkor S. S. kibocsátói aláírásával ellátva és az alperes váltóbirtokosi minősége is a felperes üres forgatmányával igazolva lévén, — szükségtelen volt. Ily körülmények közt, minthogy a váltó létrejöttének a tartalma szerint az alperes a felperesnek előzője volt és mint ilyen a felperessel szemben váltójogi kötelezettségben nem állott, minthogy erről a felperes is tudomással birt, mennyiben ő a váltót nem az alperes kibocsátása után, hanem ezt megelőzően látta el üres forgatmányával és így a kifogások az alperest a V. T. 92. §-a szerint vele szemben is megilletik: nem szenved kétséget, hogy az alperes látszólagos váltójogi kötelezettsége csupán a váltó téves aláírása és a helytelen kitöltése utján állott elő, ameíy nyilvánvaló tévedés azonban jelen esetben a peres felek valódi váltójogi helyzetére befolyást nem gyakorolhat és a felperest a váltónak az alperessel szemben való érvénytelenítésére fel nem jogosíthatja, amennyiben az alperesnek ez az aláírása — a fennforgó tévedés miatt — hatálytalannak tekintendő. Ezek szerint tehát a peres felek váltókötelezettsége a váltó létrejöttének a valódi tartalma szerint lévén elbírálandó : minthogy váltó eredeti tartalma szerint az alperes a felperessel szemben váltójogi kötelezettségben nem állott, a felperes keresetével elutasítandó volt. A debreceni kir. Ítélőtábla (1906. évi május hó 29-én 2,152. P. szám alatt) következő ítéletet hozott: A kir. ítélőtábla a kir. törvényszék mint váltóbiróság ítéletét indokai alapján helybenhagyja. A m. kir. Kúria (1907. évi november hó 7-én 963 P. sz. a.) következő ítéletet hozott: A m. kir. Kúria mind a két alsóbiróság ítéletét megváltoztatja, akként, hogy a 1,6072/905 számú sommás végzés hatályának fentartása mellett az alperest végrehajtás terhe alatt kötelezi hogy a felperesnek 380 K. tőkét, 1905 szept. 15-től számított 6°/o kamatát 42 K 45 f. viszszámlabeli, továbbá a sommás végzésben megállapítottal együtt 71 K 99 f. perbeli és 51 K 60 f felebbezési költséget 3 nap alatt fizessen. Indokok: Alperes a kereseti váltó előlapján alakilag mint kibocsátó vállalt kötelezettséget. Ezzel és a váltóügylet formális természetével szemben az alperes azt a kifogást, hogy ő tévedésből irta a nevét arra a helyre, ahol rendszerint a kibocsátói aláírás lenni szokott a felperes irányában, ki a váltót forgatói kötelezettsége alapján váltotta magához, sikerrel csak ugy érvényesíthetné, ha a felperes tagadása ellenében bizonyította volna nemcsak azt, hogy a váltót kibocsátói minőségben alperes megtévesztés következtében irta alá, hanem azt is, hogy a felperesnek erről a váltó visszaváltásakor tudomása volt. Nem vitás az, hogy mikor a felperes a váltót forgatói aláírásával ellátta, a váltó előlapján S. A. és S. M. névaláírásai már rajta voltak ugyan, de az intézvény még kitöltetlen volt és így a felperes nem tudhatta, hogy az említett váltókötelezettek nem fognak-e mind a ketten intézvényezettként szerepelni, és nem lesz-e a váltón később, a törvény által megengedett módon, kibocsátó aláírása. Magából abból a körülményből tehát, hogy midőn a felperes a váltót magához váltotta, akkor már alperes szerepelt azon kibocsátóként, ellenben S. S. és S. M. mint intézvényezettek voltak megjelölve, még egyáltalán nem következtethető, hogy a felperes az alperes tévedéséről tudomással bírhatott, egyébként pedig az alperes a felperes roszhiszemüségét nem bizonyította. Ehhez képest felperes, mint jóhiszemű harmadik személy ellenében alperesnek tévedésre alapított kifogása figyelembe vehető nem lévén, mind a két alsóbiróság Ítéletének megváltoztatásával alperest a minden törvényes kellékkel ellátott váltó alapján, mint annak kibocsátóját, a v. törv. 7 és 51 §-ai alapján a viszonkereseti tőkében, annak járulékaiban és mint pervesztest, a polg. perts. 251 §-a értelmében a per és felebbezés költségében marasztalni kellett. A hitelező, aki a társasági tagnak a társaság feloszlatása esetére jutó illetményét a keresk. törv. 101. § a értelmében vég rehajtás alá vette, ugy a társaságnak az idézett §. szerint történő feloszlása, mint a többi tagok által e helyett a kereske delmi törvény 107. §-a szerint választható végkiegyenlités ese-