A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 6. szám - Észrevételek a büntető novella tervezetére

A JOG 43 Kétségtelen ugyanis, hogy a törvény szövegezése nem szerencsés és különösen tekintve a 65. §-ban előforduló utolsó bekezdés tartamát, szövegét, a kettő közötti különbséget eltagadni nem is lehet, — de a tartalma egy és ugyanaz, csak a szövegezés eltérő, a 65. §-ban egész praecise van mondva az, amit a törvényhozás mondani akart, mig az előző §-ban, valószínűleg — elnézésből maradt el «a per során» két szócska, esetleg elegendőnek tartartott a szövegezés ugy, ahogy van, — mert ellenkező esetben a törvénynek ezen intézkedése semmi értelemmel nem bir, nem is lehet létjogosultsága, mivel az, hogy a gondnok a hagyatéki eljárás során a meg nem jelent örököst képviseli, hivatva van és jogosított képviselni, kitűnik a törvény más szakaszaiból, nevezetesen az 54. §-ból is, de kitűnik a 64. §. első bekezdéséből és épp ezen első bekezdése a £-nak igazolja és tán kétségtelenné teszi azt, hogy a második bekezdés értelme csak az lehet, hogy megindítandó vagy már megindított eperben* van hivatva a gondnok gondnokoltját képviselni. Ellenesetben a törvény meg nem engedett pleonasmusban szenvedne és mint már emlitém, értelme sem volna, annál kevésbbé, mert a perrentasitás tényével a tulajdonképpeni érdemi hagyatéki teendők befejezést nyertek. Ezektől azonban eltekintve, szerény véleményem szerint a törvényhozás szándéka, akarata is irányadó, már pedig a miniszteri törvényjavaslat tervezetének indokolása kétséget sem hagy a törvény értelme tárgyában, mely szerint — a §-t indokolva — «az ügygondnok módot találhat, hogy védence tartózkodásáról vagy egyéb, az ügyre befolyással bíró személyes körülményeiről időközben közelebbi tudomást szerezve, iivédence perbeli érdekeit a lehetőséghez képpest megóvja*. Az indokolás e részéből kitűnik tehát az, hogy a törvényhozás akarata csak az volt és lehetett, hogy a gondnok «a perben* is van hivatva gondnokoltját képviselni. Kitűnik ez az igazságügyi bizottság javaslatából, mely a módosította és szövegét közelebb határozta el épp azon célból, hogy «a távollevő örökösödési igénye gondnok képviselete mellett peruton is elintézhető legyen* (lásd Fodor dr. és Márkus «Poig. törvénykezési rendtartását*, III. k. 153. lap). Ezen véleményem áll az esetre is, ha a gondnok felperest vagy alperest van hivatva képviselni, mert a törvény a kettő között különbséget nem tesz, hanem egyszerűen gondnokról beszél, a joggyakorlat tudomásom szerint — legalább a brassói kir. törvényszéknél — az, hogy a felperesi minőségben szereplő gondnok képviselete elfogadtatik, csakhogy — feleslegesen — gyámhatósági engedély kívántatik a per megindítására; ami szerintem felesleges, mert igaz ugyan, hogy az általános szabály az, hogy a gondnoktól gyámhatósági perindítási engedély kívántatik, de ez azért van, mert a többi gondnokok hatásköre csak a vagyonkezelésre vonatkozik, — a törvény nem jogosítja fel a gondnokot (mint a gyámot), hogy pereket indithasson, de a hagyatéki eljárásból kifolyó perek megindítására a gondnokot, amint említve volt, erre feljogosítja és különben is a tárgyalási jegyzőkönyvet és illetve a távollevő nevében gondnok által tett örökösödési nyilatkozatot a gyámhatóság jóváhagyja, következőleg a gyámhatóság e ténye által adta beleegyezését ahhoz, hogy a pert a gondnok megindítsa, mivel utóbbi az előbbinek közvetlen következménye. Miután a törvény nem tesz különbséget a fél és alperes között, — a képviselet dolgában, — nem szenved kétséget, hogy a gondnok alperesi minőségben perbe vont örököst is hivatva van képviselni, következőleg nem kell perben a tartózkodási hely ismeretlen voltát igazolni és nem idéztetik alperes a bíróság által kinevezendő perbeli ügygondnok és hirdetményi eljárás utján, hanem a hagyatéki eljárás során a gyámhatóság által kinevezett gondnok fogja képviselni az örököst mindaddig, amig ő maga nem gondoskodik képviseltetéséről. Ily értelemben jár el tudomásom szerint legalább a brassói kir. törvényszék. Ezek után, azt hiszem, jogi megnyugvással lehet állítni, hogy a 64. §. utolsó bekezdésének értelme azonos a 65. §. hasonló intézkedésével, vagyis a gondnok a távollevő örököst a «perben» is képviseli, természetesen csak a hagyatéki tárgyalás következtében és abból folyó örökösödési «perben», egyebekben az általános jogszabály lévén irányadó. Észrevételek a büntető novella tervezetéreIrta MÓDLY LÁSZLÓ dr., Pécs. Most vettem kézhez a Magyar Jogászegylet büntetőjogi bizottsága által a büntető-novella tervezete tárgyában 1907. jan. 15-én tartott tanácskozást tartalmazó füzetet. A tanácskozás tárgyát az a törvénytervezet (((Törvénytervezet a bűntettekről és vétségekről szóló 1878. évi V. t.-c. és a kihágásoktól szóló 1879. évi XL. t.-c. némely rendelkezéseinek módosításáról))) képezi, amely január hóban az igazságügyminiszíérium kebelében tartott szaktanácskozmányon megvitatást nyert. A törvénytervezet, mint az igazságügyminiszter a szaktanácskozmányon kijelentette, egyelőre csak a legszükségesebb módosításokra szorítkozik, azonban egyúttal megindult az általános revisionalis müvelet is. Ez a tervezet az U. n. feltételes elítélés, a fiatalkorúakkal való elbánás, a kerítés és a lopás büntetését szabályozza. A Jogászegylet tanácskozásain most nem vehetek részt, legyen szabad azért a tervezetre e helyen néhány észrevételt tennem. Ezúttal a kerítéssel foglalkozom a korhatár szempontjából. A tervezet a kerítés szabályozásánál különbséget tesz a szerint, hogy a kerités «kiskor/ni vagy unagykorun nő ellen követtetik el. Ezt a megkülönböztetést teljesen elhibázottnak tartom. Nagyon elhibázott dolog a B. T. K.-be fölöslegesen egy nagyon is tág körű és változásnak alávetett magánjogi fogalmat vinni be, mert ez, mint alant látni fogjuk, ugy a büntető eljárás, mint a büntető anyagi jog szempontjából nagyon megboszulja magát. Elhibázott a «kiskorú» és «nagykoru» közötti megkülön- /£, böztetés azért is, mert a kerités bűncselekményében a korhatár (50 megállapításánál nem annyira abból kell kiindulnunk, ami a nagykorúság megállapításánál irányadó, hogy t. i. mily értelmi • fokon áll a nő, hanem főleg abból : milyen korban lépnek fel a nőben legjobban a vele született érzéki ösztönök, mikor uralják ezek őt oly erővel, hogy az értelem, az ész rideg parancsát könnyen elhallgattatják a keritő érzéki gyönyörökkel kecsegtető édeskés szavai. Nézzük a kérdést először abból a szempontból, hogy minő bajt okoz az, ha a magánjog körébe vágó jogkérdést illesztünk be a kerités tényálladékába. Mit ért a tervezet a nő nagykorúsága alatt ? A 24 éves életkor elérését, vagy pedig azt, amit a magánjog ? A tervezet rossz szövegezése már itt kitűnik, mert ez a kérdés vita tárgyát képezheti az irodalomban és a gyakorlatban s az u. n. magánjogias és büntetőjogias felfogás hiveit két táborba sorakoztathatja,1) sőt erre nézve még maguk a büntetőjogias nézet képviselői is ellenkező véleményen lehetnek. Részemről arra, hogy a nő mikor tekintendő nagykorúnak, s mikor kiskorúnak, a magánjog ide vonatkozó szabályaival felelek, ezek szerint pedig a következők állanak. Nagykorú (teljeskoru) a nő: 1. a 24-ik életév betöltésével (1877 : XX. és 1874 : XXIII. t.-c. 1. §.) ; 2. ha férjhez ment, s megtartja teljeskoruságát akkor is, ha 24-ik életévének betöltése alatt özvegységre jut, férjétől bíróilag elválasztatik, vagy házassága felbontatik (1874 : XXIII. t.-c. 2. §.):_ 3. 18-ik évet betöltött kiskorú, ha a gyámhatóság nagykorúsította (1877: XX. t.-c. 4. §.); 4. A 18-ik évet betöltött kiskorú, ha az atya, vagy gyám beleegyezése alapján, a gyámhatóság beleegyezésével, önálló ipart üz (u. o. 5. §.); 5. a 20-ik évet betöltött kiskorú, ha vagyonát az atyai hatalmat gyakorló atya, a gyámhatóság jóváhagyásával, rendelkezésére bocsátja, vagy beleegyezik, hogy önálló háztartást alapítson (u. o. 6. §.); Kiskorúak azok, akiknél a fentebbi feltételek nem forognak fenn s ezenkívül kiskorúaknak tekintendők : a) a gondnokság alá helyezett gyengeelméjiiek, siketnémák és tékozlók (1877: XX. t.-c. 28. §. b), c) pont).; b) azok, akiknek kiskorúsága meg van hosszabbítva (1877: XX. t.-c. 8. §.). Az olyan nő, akinek kiskorúságát meghosszabbították, házasságkötés által sem lesz nagykorú. A nő tehát nagykorú lehet 16 — 24 éves koron belül, s viszont megtarthatja kiskorúságát 24 éven tul is. így áll a dolog, de lege lata, a szorosan vett Magyarország területén. Fiúméban és kerületében azonban az 1877: XX. t.-c. nem bir hatálylyal, mig a B. T. K. hatálya Fiúméra és kerületére is kiterjed (B. T. K. 5. §.). A fiumei btő bíróság tehát a «nagykoru» és «kiskoru» fogalmát másként értelmezi, mint pl. a pécsi. De lege ferenda a teljeskoruság korhatárára vonatkozólag különféle nézetek merültek fel. A korhatárt a po'gári tkönyv tervezete a 24 év betöltésében állapítja meg. A Főelőadmány (1. 3—6, 30—32) ellenben, figyelemmel arra, hogy különösen l) L. dr. M ó d 1 y László : Észrevételek a magyar ált. polgári törvénykönyv tervezetére. I. füzet. Az ingó dolgok tulajdonának átruházása. Pécs, 1906. 2. és l(j. 1.