A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 48. szám - Luigi Dolci: Revisione dei processi penali e indemnita alle vittime di errori giudiziari

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 48. számához. Budapest, 1907. december 1. Köztörvényi ügyekben. A lakás szolgalmi jogának, mint személyes jognak, a tulajdonos hozzájárulása nélkül, birói itélet alapján való bekebelezése csupán akkor történhetik, ha a bekebelezést kérő fél ezen jogának veszélyeztetett voltát igazolja. A veszély igazolására szolgálhat ama körülmény, hogy a tulajdonos a házat a szolgalmi jogosult e jogának fenntartása nélkül eladja. A soproni kir. törvényszék (1906. évi január hó 24-én 259. P. szám alatt) B. F. dr. ügyvéd által képviselt A. I. és A. J. felpereseknek W. E. dr. ügyvéd által képviselt A. A. és neje H. G. alperesek ellen ingatlan birtoka és járulékai iránti ügyében következőleg itélt: A kir. törvényszék a keresetnek helyt ad, alpereseket végrehajtás terhével kötelezi, hogy a horpácsi 21. tjkben A. I. 1. sor. 50. r. szám 26. házszám, 2. sor. 51. részletszámu ház, udvar, kert és mellékhelyiségeiből" 30 napon belül kiköltözködjenek, az ezen ingatlanokból általuk lakott részeket ugyanazon határidőben felperesek birtokába és használatába bocsássák ; ellenben alpereseket viszonkeresetükkel elutasítja és kötelezi őket, hogy felpereseknek 15 napon belül végrehajtás terhe alatt 244 K. 75 f. perköltséget egyetemlegesen fizessenek. Indokok: Felperesek alperesek tagadásával szemben annak bizonyítására, hogy özv. A. J.-né csak arra az esetre igért a kereseti házban lakást alpereseknek, ha ezek őt tisztességesen eltartják s ruházzák és hogy alperesek eme kötelezettségüknek meg nem feleltek, tanubizonyitást kértek és főesküt kínáltak alpereseknek, akik a főesküt elfogadták. Tekintve, hogy az A) alatti telekkönyvi kivonat és alperesek beismerése szerint ezeknek lakásjoga a horpácsi 21. sz. tjkönyvben bejegyezve nincs, tekintve, hogy alperesek nem is állították, annál kevésbbé bizonyították, hogy felperesek azért vették meg az ingatlanokat, hogy őket a a házból kilakoltassák, elismerik, hogy felperesek a kereseti ingatlanokat az ő lakásjoguk terhétől mentesen szerezték meg. Tekintve, hogy felpereseknek ily viszonyok között szerzett korlátlan tulajdonjogát alpereseknek özv. A. J.-né irányában támasztott lakásjog-követelése nem érintheti, a felperesek alperesektől a lakás elhagyását követelhetik, ennélfogva a keresetnek helyt adni, alpereseket viszonkeresetükkel elutasítani, őket a lakás elhagyására, felperesek birtokába és használatába való bocsátására kötelezni és pervesztességük folyományaképen az 1868: LIV. t.-c. 251. §-a alapján a perköltségben marasztalni kellett. A győri kir. Ítélőtábla (1906. évi március hó 13-án 512. P. sz. alatt) következőleg itélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, felpereseket keresetükkel elutasítja, ellenben az alperesek viszonkeresetének helyt ad és ezeket feljogosítja, hogy a horpácsi 21. sz. tjkben A) 1. sor. 50. hrsz. alatt felvett 26. házszámu házban őket A. A.-val közösen illető lakásjoguk bekebelezését a telekkönyvi hatóságnál a jelen itélet jogerőre emelkedése után kérhessék. A kir. ítélőtábla felpereseket végrehajtás terhével egyetemlegesen kötelezi arra, hogy alpereseknek 192 K. perbeli és 43 K. 30 f. felebbezési költséget 15 nap alatt fizessenek meg. Indokok: Alperesek K. I. és V. I. érdektelen tanuknak egybehangzó és H. M. és H. M.-né tanuk részéről is támogatott tanúvallomásával bebizonyították, hogy házasságra lépésük alkalmával az 1894-ik évben köztük és az alperesek jogelőde özv. A. J.-né között szerződés jött létre, melynek értelmében a nevezett özvegy horpácsi 26. számú házában az alpereseknek lakást engedélyezett, még pedig az özvegy saját tanúvallomása szerint «holtiglan», aminek ellenében I. r. alperes viszont arra kötelezte magát, hogy anyját, özv. A. J.-nét a közös lakásban tisztességesen eltartja és ruházza. Ez a szerződés sem a szerződő felek közös akaratából peren kívüli uton, sem birói uton eddig fel nem bontatván : özv. A. J.-né a házat csak az alperesek lakásjogával terhelten adhatta el a felpereseknek és ezek azt csak az emiitett lakásjoggal terhelten vehették meg, annál is inkább, mert I. r. felperesnek a lakásjogra vonatkozó megállapodásokról a saját beismerése szerint tudomása volt, de a peres felek és özv. A. J.-né között fennforgó szoros családi köteléknél fogva tudnia kellett azokról a II. r. felperesnek is és igy felperesek nem hivatkozhatnak arra, hogy a szóban forgó lakásjog a telekkönyvben feltüntetve nem volt és nincs. Ezekhez képest alpereseket az özv. A. J.-néval közös lakásjog a horpácsi 21. sz, tjkl en 1. sor. 50. hr. szám alatt feivett 26. számú házban A. A. haláláig az említett szerződésből folyólag megilletvén; az említett ingatlan teljes és kizárólagos birtoka iránti keresetnek jogos alapja nincs. A horpácsi 21. sz. tjkben I. 2. sor. 51. hrsz. a. felvett kert birtoka iránt előterjesztett kereseti kérelem pedig azért alaptalan, mert felperesek az alperesek tagadásával szemben meg sem kísérelték bizonyítani azt az állításukat, hogy a most megjelölt ingatlant is az alperesek tartják birtokukban s igy ez az állítás valónak nem volt elfogadható. Ellenben a lakásjog telekkönyvi bekebelezése iránt előterjesztett és a kereset tárgyával azonos tárgyra vonatkozó viszonkereseti kérelem a fentiek szerint jogosnak bizonyult. Az a szerződés, melyben alperesek részére a lakásjog engedélyeztetett, nem a felperesekkel köttetvén, felpereseknek azon szerződés megtámadására joguk nincs. Az a kifogás tehát hogy alperesek özv. A. J.-néval szemben elvállalt kötelezettségeiknek eleget nem tettek és vele tiszteletlenül bántak, csak a perben nem álló özvegyet illetvén meg: a jelen perben nem volt figyelembe vehető. Az a körülmény pedig, hogy alperesek özvegy A. J.-nétől a lakásjog telekkönyvi bekebelezésére engedélyt nem nyertek, egymagában nem akadályozza azt, hogy a telekkönyv az alpereseket illető lakásjog bejegyzésével a tényleges jogviszonyoknak megfelelő állapotokba hozassék, mert alpereseknek a lakásjog tényleges engedélyezése folytán ezen dologi jog alapján — ellenkező kikötés hiányában jogukban állott volna telekkönyvi bejegyzés elrendelését özv. A. J.-néval szemben is — míg ő volt a telekkönyvi tulajdonos — per utján is szorgalmazni. Ezek alapján az elsőbiróság ítéletét meg kellett változtatni, felpereseket keresetükkel el kellett utasítani, alperesek viszonkereseti kérelmére ezeket lakásjoguk telekkönyvi bejegyeztetésére fel kellett jogosítani és felpereseket mint pei veszteseket az 1868: LIV. t.-c. 251. §-a alapján a perbeli és az ezzel egy tekintet alá eső felebbezési költségben el kellett marasztalni A m. kir. Kúria (1907. szept. hó 25-én 4,704/906. P. sz. a.) következő Ítéletet hozott: A kir. Kúria a másodbiróság ítéletét helybenhagyja indokainál fogva és azért, mert jóllehet a lakásjog csak személyes jog, melynek telekkönyvi bekebelezése rendszerint csak a tulajdonos engedélye alapján eszközölhető, veszélyeztetett voltának kimutatása esetén azonban itéletileg is elrendelhető ; a jelen esetben a szolgalom tárgyát képező háznak a szolgalmat engedélyező tulajdonos részéről e jog fenntartása nélkül történt eladása és felperesek jelen kereseti követelése ugyanezen jognak veszélyeztetését eléggé bizonyítja. Szerzői jog bitorlása miatt kártérítéssel nem tartozik, akit a jogosulatlan előadás körül szándékosság vagy gondatlanság nem terhel. Nem gazdagodott az előadó, ha kiadásainak összege bevételeinek összegét meghaladja. (A m. kir. Kúria 1907. április 23. 2,541/906. VI. p. t.) A szavatossal szemben a perbehivás el nem fogadásának a jogi következménye az, hogy a szavatos az ellene a perbehivó által indított perben nem állithat és nem bizonyíthat oly tényeket, amelyek a perbehivó ellen lefolytatott perben való érvényesítésük esetén az azon perbeli felperesnek részben vagy egészben való elutasítására alapul szolgálhattak volna. Az előző kártérítési perben elmarasztalt fél a volt szavatosától joggal követelheti a megítélt tökén és kamatán felül az előző per összes költ ségét is, mert arra a perre a kártéritési kötelezettség és összeg megállapithatása végett szükség volt. (A m kir. Kúria 1907. június 27. 946/H0G. sz. a. V. p. t.) Az 1876: XVI. t.-c. 15. §-a értelmében a szóbeli végrendelet érvényességének lényeges kelléke, hogy a végrendelkező nemcsak végakaratát jelentse ki, hanem azt is kinyilatkoztassa, ((miként az általa tett nyilatkozatot szóbeli végrendeletnek kívánja tekinteni)). Hogy pedig ez a kijelentés a szóbeli végrendelet érvényességéhez feltétlenül megkívántatik, nyilvánvaló a törvénynek abból a rendelkezéséből, hogy ezt a végrendelkezőnek ki kell nyilatkoztatnia. (A m. kir. Kúria 1907. október 15 5,779/t06. sz. a. I. p. t.) A peres fél ügyvédje, aki az elsőbiróság által megállapított dijainak mennyisége miatt az elsőbiróság Ítélete ellen felebbezéssel saját személyében nem élt, ha a másodbiróság az elsőbiróság megállapításán nem változtatott, a másodbiróság ítéletének e részét most már felebbezéssel meg nem támadhatja. (A m. kir. Kúria 19u7. október 10. 4,541/901;. II. p. t.) Minthogy a tékozlás miatt gondnokság alá helyezésnek célja abban áll, hogy a pazarlásra hajlandósággal biró személy, a vagyoni tönkrejutástól megelőző óvintézkedések által, ugy a saját, mint az általa eltartandó családja érdekében megmentessék, s esetleg, hogy önmaga ne szoruljon az illetékes község eltartására, s ennek terhére ne essék, ennélfogva a gondnokság alá helyezés elrendelésére elegendő annak bizonyítása, hogy a tékozlás cimén gondnokság alá helyeztetni kért személy olyan hajlamokkal bír, amelyekből, ha kellő időben nem korlátoztatnak,