A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 47. szám - A részvények lebélyegzése

«Ez a gyakorlat abb^an a körülményben birja természetes indokát, hogy az ausztriai általános bányatörvényben foglalt bányaadományozási rendszer mellett, mely szerint minden bányatelek fekvése két állandó vezérlő ponthoz viszonyítva tüzetesen meg van az adománylevélben jelölve, a határpontok külszíni kitűzésének úgyszólván semmi gyakorlati jelentősége nincsen, miután a netalán keletkező határviszályok amúgy sem a határkövek helyi fekvése szerint, hanem mindenkor az adománylevélnek a bányatelkek fekvésének feltüntetésére vonatkozó adatai értelmében birálandók el.» Ez a miniszteri határozat ugy a jelenleg még fennálló régi, — valamint a jövőben megalkotandó uj bányatörvény szempontjából egyaránt nagy fontossággal és jelentőséggel bir, amiért is azzal itt bővebben foglalkozni óhajtok. Mostani pozitiv bányajogunk szempontjából mindenek előtt figyelembe veendő, hogy a legfőbb bányahatóságnak ez a határozata mostani positiv bányajogunknak vagyis az ausztriai általános bányatörvénynek a 64. és 65. §§-aiban foglalt anyagi rendelkezéseit hatálytalanoknak nyilvánítja; tehát a positiv bányatörvénynek a kicövekelésre vonatkozó szakaszait megszünteti vagy mondjuk : megváltoztatja s azoknak helyébe egy uj jogszabályt állapit meg. Mindaddig tehát, mig az uj magyar bányatörvényt meg nem alkotjuk, nálunk a bányamértékek kicövekelése tekintetében ez a miniszteri határozat képezi a kötelező jogszabályt. És minthogy ez a határozat az ez irányban megállapodott joggyakorlattal megegyezik s úgyszólván annak megerősítése, illetve szentesítése gyanánt jelentkezik : nálunk ezután is a bányamértékek kicövekelése vagy magának a félnek a kérelmére vagy pedig valamely érdekelt szomszédos bányabirtokos szorgalmazására lesz elrendelhető. Nyilvánvaló tehát, hogy hivatalból a kicövekelés a jövőben sem lesz elrendelhető. A megalkotandó uj magyar bányatörvény szempontjából felmerül az a kérdés, vájjon a kicövekelés intézménye fel lesz-e véve az uj magyar bányatörvénybe is avagy sem ? S e tekintetben nagy ellentmondást találtam a fenti miniszteri határozat és az uj bányatörvényjavaslat között. Mert mig a miniszteri határozat indokolása után joggal lehet feltételezni, hogy a kormány a kicövekelés intézményét az uj törvényben egészen el fogja ejteni, addig az uj bányatörvényjavaslatban, nevezetesen annak 219. §-ában ez irányban a következő rendelkezésnek törvénybe iktatása van célba véve: «A bánya határainak látható határjelek felállításával való hivatalos megjelölését (határjelzés) maga a bányatulajdonos vagy a szomszédos bányatulajdonos és kizárólagos kutatók, a kőszénbányánál pedig a földtulajdonos is bármikor kívánhatja.» «A határjelzést a bányahatóság teljesiti.» Kétségtelelen tehát, hogy a kormány a kicövekelés intézményét a jövőben is Jentartani kívánja ; sőt ha figyelembe vesszük, hogy az uj bányatörvényjavaslat szerint is a kicövekelés hivatalból el nem rendelhető, bátran mondhatjuk, hogy legfőbb bányahatóságunk a fentiekben ismertetett elvi jelentőségű határozatának hozatalánál már tekintettel volt az uj bányatörvényjavaslatnak fentebb idézett rendelkezéseire. És miután az uj bányatörvény megalkotásának a kérdését már szóba hoztam, el nem mulaszthatom rámutatni arra a nagy horderőre, amelylyel az itt megvitatott miniszteri határozat közjogi szempontból bir. Csak vegyük a dolgot ugy, amint van! A kormány abba a kényszerhelyzetbe jutott, hogy határozatilag kijelentse, miszerint egy positive fennálló törvénynek egyik szakasza az ellenkező joggyakorlat miatt már elvesztette joghatályát. A dolog nem oly egyszerű, mert tudtommal törvényt csak uj törvénynyel lehet hatálytalanítani. Sőt határozottan emlékszem reá, ámbár év és szám szerint most hamarjában idézni nem tudom, hogy van a corpus jurisban egy régi törvényünk, mely azt mondja, hogy a hazai pozitiv törvényekkel ellenkező jogszokás sehogyan sem állhat fenn. Es ha ennek dacára azt a miniszteri határozatot mégis helyesnek és érvényesnek tartom, ugy ennek jogi alapja abban található, hogy a jelen esetben nem egy hazai törvényről, hanem egy reánk oktrojált idegen törvényről van a szó, mely ez oknál fogva a régi magyar törvények oltalmára igényt nem tarthat. De azért mégis csak aggodalommal nézhetjük ez iránybani jogfejlődésünk alakulását. Akad egy bányakapitányság, amely egy konkrét esetben a bányamértékek kicövekelését a fennálló pozitiv törvényre való hivatkozással hivatalból rendeli el. Erre felfolyamodás folytán a legfőbb bányahatóság megsemmisíti a bányakapitányságnak ezt a rendelkezését és kimondja, hogy a törvény vonatkozó szakaszát az ellenkező joggyakorlat már régen megszüntette s hogy ennélfogva a kicövekelést hivatalból elrendelni nem lehet, illetőleg nem szabad. Bármint is okoskodjunk, elvégre mégis el kell ismernünk, hogy az ilyen esetek nem a jogállapotnak, hanem igenis a jogbizonytalanságnak a képét tüntetik fel! S ez az, amit különösan azoknak az uraknak, bányászoknak és jogászoknak a figyelmébe ajánlani akartam, akiktől az uj bányatörvény megalkotása leginkább függ, s akik ennélfogva elsősorban vannak hivatva kivinni azt, hogy hazánkban a bányászat tekintetében is rendes jogviszonyok és valóságos iogi állapotok létesíttessenek. A részvények lebélyegzése. Irta KELETI FERENC dr. ügyvéd, Szolnokon. A «Magyar Pénzügy* f. évi június 27-iki számában «A részvények lebélyegzése» cím alatt megjelent cikk helytelennek találja azt a «Jog» hasábjain «A lebélyegzés és takarékpénztári reform» cím alatt megjelent cikkemben kifejezett felfogásomat, mely szerint a kereskedelmi törvény értelmében a részvények névértékének leszállítása csak oly feltétel alatt volna gyakorolható, ha a részvényesek visszakapják azt az összeget, amenynyivel a részvények névértéke a lebélyegzés folytán csökkent. A «Magyar Pénzügy»-ben megjelent e cikkről csak most nyertem értesülést. Ez okból teszem rá ily későn észrevételeimet. Cikkíró idézi cikkem vonatkozó részét, melyben előadtam, hogy a kereskedelmi törvény 209. ij-a szerint az alaptőke leszállítása történhetik a részvények névértékének leszállítása által is. Elrendeli azonban, hogy amennyiben az ily leszállítás nem az eredeti alapszabályokban megállapított kisorsolás utján történik, arra mindig közgyűlési határozat és az illetékes törvényszék engedélye szükséges. A törvényszék pedig az ily esetben a kért leszállítást csak ugy engedheti meg, ha a legújabb mérleg és esetleg a hirdetményileg megidézendő hitelezők meghallgatása alapján meggyőződést szerzett arról, hogy a társaság kisebbített alaptőkével is eleget tehet minden tartozásának. Mármost a kereskedelmi törvény 199. §-a 4. pontja szerint a társasági alaptőke is a társaság tartozásai közé tartozik. Ebből következik, hogy a közgyűlés a részvények névértékének leszállítását csak akkor rendelheti el, ha az egyes részvények névértékéből a leszállított értéket meghaladó összeget a részvénytulajdonosnak visszaadni képes és tényleg visszafizeti is. Ezzel szemben azt vitatja cikkíró, hogy a K. T. 199. §-a 4. pontja csupán mérlegtechnikai okokból sorozza az alaptőkét a tartozások közé és az nem jelenti azt, hogy e törvénypont a részvényeseket a vállalat hitelezőivé avatta volna, kiknek a K. T. 163. $-ában foglalt rendelkezés ellenére jogukban áll a befizetett részvénytőkét visszakövetelni, továbbá, hogy azt sem vettem volna figyelembe, hogy a K. T. 209. §-ának harmadik bekezdése a törvényszéket nem a részvényesek, hanem a hitelelezők meghallgatására és nem a részvényesek által befizetett összeg, hanem a tartozások kellő fedezésének megállapítására kötelezi. Ez érvelésben először helytelen az az állítás, hogy a K. T. 199. §-a 4. pontja csupán mérlegtechnikái okokból sorozza az alaptőkét a társaság tartozásai közé. Törvény valamit tartozásnak nem jelent ki csupán formai technikai okokból, hanem ha kijelenti, teszi azt azért, mivel azt valósággal tartozásnak tekinti. A K. T. 163. §-a szerint minden részvényes a társasági vagyon aránylagos részese és e szakasz nem zárja ki azt, hogy a részvényes, mint ilyen, a társaság hitelezője is legyen. Igaz, hitelezői minősége bizonyos korlátozásokhoz van kötve és a 163. §. szerint rendes körülmények közt a befizetett összeget vissza nem követelheti és a társaság fennállása alatt csak azon tiszta haszonra tarthat igényt, mely az alapszabályok szerint a részvényesek közt felosztás alá kerül, vagyis az osztalékra. Lehet tehát már az osztalékra irányuló követelésével a társaság hitelezője. A társaság hitelezője lehet a K. T. 209. §-a értelmében elrendelt alaptőke leszállítása folytán is, mert a K. T. 209. tj-a első bekezdése szerint: az alaptőke leszállítása történhetik : a részvények visszaszerzése és megsemmisítése, a még künnlevő részvényfizetések elengedése, készpénzbeli viszszajizetés és a részvények névéttékének leszállítása által. Mihelyt az alaptőke leszállítása készpénzbeli visszafizetés és a részvények névértékének leszállítása által elrendeltetik, a részvényes a társaság hitelezőjévé válik, ha előbb nem is volt annak tekinthető. Igaz, hogy a K. T. 209. §-ának harmadik bekezdése csak a hitelezőknek és nem a részvényeseknek meghallgatására kötelezi a törvényszéket és ebben a pontban a törvény a hitelezők alatt nem érti a részvényeseket is. Ennek oka azon-