A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 46. szám - Az ösztöndijügylet jogi tartalma. 3. [r.]

334 A JOG A kir. ítélőtáblák ezt sokkal könnyebben elvégezhetnék, hisz a per anyagát sem ismerik. A II-odfoku Ítéleteknek az elsőfokú biróságok előtt való meghirdetésével előforduló szabálytalanságoknak eredendő oka az, hogy az Ítélethirdetésre való idézést vagy az ítélet kiadmányoztatását a segédszemélyzet készíti elő, akik a felebbesésre és semmisségi panaszra jogosítottak kőzött fennforgó különbségre nem ügyelnek; a biró szintén nem ügyel erre, holott ennek fontos kihatása van a helyes birói intézkedésre. A semmisségi panaszra jogosultak köre ugyanis bizonyos vonatkozásban tágabb, mint a felebbezésre jogosultaké, bizonyos vonatkozásban szűkebb. A Bp. 383. és 430. §-ainak egybevetéséből ugyanis kitűnik, hogy a kir. tábla mint II-foku bíróság ítélete ellen semmisségi panaszszal nem élhetnek: 1. a Bp. 383. §. I. pontjában jelzett kir. ügyész, mert a kir. ítélőtábla előtt tartott főtárgyaláson a közvádat a királyi főügyész képviselvén, az ítélet kihirdetése is előtte történik s így a semmisségi panasz jogorvoslati jogát csak ő gyakorolhatja. A Bp. 430. §-ban a 383. §. I. pontjára csak azért történik hivatkozás, mert a 426. §. 1., 2., 5. és 6. pontjai esetében csakugyan a kir. ügyészt illeti a sem. panasz jogorvoslati jogát érvényesíteni s nem azért, hogy a királyi ítélőtábla I. és II-fokban hozott ítéletei ellen a kir. íőügyészszel paralell jogorvoslati joga volna. 2. A Bp. 383. §. II. c. és II. 2., 3. pontjában megnevezettek, azaz a vádlott örököse, a sértett és sértett jogutóda, továbbá 3 a III. 1. pontjában megnevezettek is csak a Bp. 430. §-ban meghatározott feltétel esetén. A Bp. 383. §. III. 2. a) és b) pontjában megnevezettek sem. panaszszal nem élhetvén, nyilvánvaló, hogy a kir. it. táblák az iratokat az ítéletnek nevezettek részére leendő meghirdetés végett nem küldhetik le és amennyiben az ítélet mások részére leendő meghirdetés (kézbesítés) végett mégis leküldendő volna : a kir. tszékek az 1., 2. pontban jelzettek részére az ítéletet soha sem kell meghirdessék; a 3. pontban jelzettek részére pedig kivételesen csak. Szabálytalanul járnak el tehát azok a kir. törvényszékek, amelyek a II-foku ítélet meghirdetésére a kir. ügyészt is megidézik és az ítéletet a Bp. 383. §. II. c) és III. 2. 3. pontjában megnevezetteknek is kézbesitik. Az elsőfokú Ítélet tehát a magánjogi igényre való tekintettel a sértettnek mindig kihirdetendő; a II-foku Ítélet azonban csak a magánjogi igényekre való tekintettel nem, és csak annyiban forog fenn a sértett részére való ítélethirdetésnek a szüksége, amennyiben a pótmagánvád esete forog fenn. A Bp. 425., 430. és 431. §-aiból ez nyilvánvalónak látszik. III. További állandó szabálytalanságként jelentkezik, hogy a kir. törvényszékek a kir. it. tábla II-foku ítéletét a törvényszéknél eljárt védőknek is meghirdetik, ha az iratok valamely érdekelt fél részére leendő ítélethirdetés végett leküldetnek. A felsőbb biróságok e tekintetben már elégszer kifejtették az okokat, hogy miért nem hirdetendők ki a védőknek a II-foku ítéletek, de az elsőfokú biróságok nem akarnak okulni (L. a Bp. 425. és 431. íj-aira vonatkozó judikaturát.) Eltekintve attól, hogy a felsőbb biróságok álláspontja szerint az elsőfokban eljárt védőknek a II-foku ítélet azért nem hirdetendő meg, mert a védői kötelességet a felebbviteli főtárgyaláson nem teljesítették, — különös figyelmet érdemel a Bp. 53. §. utolsó bekezdésében foglalt ama jogszabály, hogy a védők együttes működése esetén is az indítványok és perbeszédek száma nem szaporítható, tehát a törvény által meghatározott jogorvoslatra jogosultak száma még kevésbbé. Amennyiben tehát a vádlott érdekét a f. főtárgyaláson a közvédő (vagy hivatalból kirendelt külön közvédő) képviseli, ezenfelül még más védő is jogorvoslati jogot nem gyakorolhat s igy az I-fokban eljárt védőt jogorvoslati jog nem illeti meg, tehát a nevezett védők részére való ítélethirdetés semminemű joghatálylyal nem bír. Ugyancsak nem hirdetendő ki a II-odfoku Ítélet az elsőbíróság által a Bp. 57. §. alapján kirendelt különvédőnek sem. IV Amennyiben vádlott a törvény rendelkezésénél fogva a f. főtárgyalásra kirendelt közvédőt nem kívánja igénybe venni és mást biz meg a védelemmel : eme ténye által lemondottnak tekintetik arról a jogáról, hogy az ítélet neki is kihirdettessék, hacsak ő is meg nem jelent a f. főtárgyaláson, mert a Bp. 425. §. 2. bekezdése értelmében a II-odfoku ítélet csak akkor kézbesittetendő vagy hirdetendő meg a vádlottnak, ha külön védője rem volt és ő maga sem jelent meg a f. főtárgyaláson. A m. kir. Kúria 1906. június hó 27 én 6,655 '906. B. szám alatt a kolozsvári királyi ítélőtáblánál 1,866/906. II. szám alatt előforduló ügyben a következő kijelentést tette : «A. János vádlott a királyi Ítélőtábla előtt tartott felebbviteli főtárgyaláson külön védő által lévén képviselve, a Bp. 425. §. értelmében a kir. itélő tábla ítéletét nevezett vádlott előtt nem kellett volna kihridetni s ha a kihirdetés megtörtént, annak joghatály nem tulajdonítható.)) Ennek folytán A. János vádlott jelen esetben oly személynek tekintendő, aki nem jogosított perorvoslattal élne. Ez a kir. Kúria állandó gyakorlata. Ezzel szemben Finkey azt tanítja (464. lap), hogy a vádlott a vedötöl nyert értesülés alapján a II-foku ítélet hozatalától számítva 8 nap alatt a kir. ítélőtáblánál a Bp. 431. §. 2. pontja alapján semmisségi panaszt adhat be (dacára, hogy az ítélet előtte kihirdetve nem volt) s ez el is fogadandó. (L. J. K. 1903. 57. lapját is.) Finkeynek ez a tanítása annyiban figyelmet érdemel, hogy a Bp. 430. íj. 3. bekezdése értelmében megfelelően alkalmazandó 388. § szerint, «a vádlott házastárs és törvényes képviselője a vádlott részére nyitva álló határidőbenn élhetnek csak sem. panaszszal. Ha mármost ahhoz az állásponthoz mereven ragaszkodunk, hogy a külön-védö által képviselt vádlott előtt a II-foku ítélet meghirdetendő nem lévén, nevezett jogorvoslattal sem élhet, ugy a házastárs és törvényes képviselő is elesnek a törvényben biztosított semm. panasz jogorvoslati joguktól, minthogy az adott esetben «a vádlott részére nyitva álló határidő)) nincs. Ez azonban a törvényhozó szándéka egyáltalán nem lehetett. Véleményem szerint a vádlott házastársát és a törvényes képviselőt az adott esetben is megilleti a jogorvoslati jog a II-odfoku ítélet hozatalától számítandó határidőn belül. A fent jelzett irányelvek a kir. törvényszék mint II-odfoku bíróság ítéleteinek a kihirdetésénél is — mutatis mutandis — alkalmazandók. Most, hogy az 1907. évi XVIII. t.-cikk értelmében a kir. tszékek által II-odfokban hozott ítéletek sem. panasz folytán a kir. ítélőtáblákhoz kerültek — talán a kir. Ítélőtáblák is nagyobb gondossággal intézik el a II-odfoku táblai Ítéletek ellen bejelentett semmisségi panaszokat és a királyi törvényszékeket is majd szigorúan fogják ellenőrizni a tekintetben, hogy a Bp. 557. §. 2. bekezdésében foglalt imperativ rendelkezést pontosan betartsák. (Befejezése következik.) ^^Az ösztöndijügylet jogi tartalma. Irta DÓCZI SÁMUEL dr. ügyvéd, az Orsz. Iparegyesület ügyésze. (Folytatás .*) Az ítéletnek lényege ez : Felperes keresetében nem állította azt, hogy a kereseti összeget alperesnek visszafizetés kötelezettsége mellett adta volna, hanem azt adta elő, hogy a kérdéses összeget alperesnek kisebb részletekben erdészi szaktanulmányai bevégezhetése céljából ösztöndíj cimén koronkint szolgáltatta ki, és hogy alperes viszonzásul kötelezte magát, hogy kiképeztetése után rendszeres fizetés mellett felperesnél tiz éven át erdészeti szolgálatokat fog teljesíteni, mely kötelezettségének eleget nem tévén, felperes az ösztöndíj cimén adott összeget követelte vissza. Az ösztöndijadományozás azonban magában véve, ha előre ki nem köttetett, visszafizetési kötelezettséggel nem jár, hanem mintegy jótékonysági indulatból folyó tény, ajándékozásnak tekintendő. De ha a felperes által bemutatott alperesi nyilatkozat joghatálylyal birna is, tekintve, hogy az ösztöndíj cimén adott összeg visszakövetelésére felperesnek kereseti joga nincs, ennélfogva a Kúria felperest keresetével elutasította s mint pervesztest a perköltség megfizetésére is kötelezte. Az Ítéletnek gondolatmenete szerint az ösztöndíj adását megelőző tárgyalásoknak igen érdekes következményei volnának, így pl. ha az ösztöndijpályázatban vagy egyáltalában addig, mig az ösztöndíj adományozója az ösztöndíj kiadása iránt határozott, világosan ki nem kötötte a feltételes vagy feltétlen visszaadás kötelezettségét, akkor az ösztöndíj feltétlen ajándéknak jellegével birna. Ezenkívül — ami még fontosabb — az ítélet az ösztöndíj szónak olyan imperativ fogalomkört tulajdonit, mely az ellenszolgáltatás igérését és az igéret joghatályos elfogadását a limine kizája. Ez, tekintettel arra, hogy sem a közönséges élet felfogásában, sem az ösztöndíj eddigi, bár szegényes birói joggyakorlatában alappal nem bír, nem eléggé valószínű. Sőt van egy jogesetünk, ahol a Kúria épp az ellenkező álláspontra nehézkedett és elismerte az adományozónak igényét az ellenszolgáltatás követelésére. Ez az eset a következő volt: Az alperes okiratban arra vállalt kötelezettséget, hogy a *) Előző közlemény a 43. számban.