A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 45. szám - A végrehajtási törvény novellájáról. 5. [r.]

A JOG 329 A mi javaslatunk elfogadása esetén a helyzet következőképpen alakulna: A 2,560 K.-ból mindenekelőtt szabadon hagyandó 1,200 K., aminek a levonása után fenrnaradó 1,360 K.-ból lefoglalható annak felerésze, vagyis 680 K. Ennek egészben való lefoglalása esetén is megmarad még 1,S80 koronája, amiből megélhet és hitelezője is hozzájuthat a követeléshez. Nézetünk szerint elfogulatlanul, ugy az adós, mint a hitelező érdekeit is szem előtt tartva, a felvetett kérdés igy, vagy ilyenformán volna szabályozandó. Aligha nem a Méray-Horváth Károly-féle eset ötletéből keletkezett a 13. §. azon intézkedése, hogy a tanulmányi és utazási segélyek, ösztöndíjak és inségkölcsönök (!) sem vonhatók végrehajtás alá. Nem kifogásolhatjuk; de utalnunk kell arra, hogy ha a javaslat belebocsátkozhatott ilyen aprólékos kérdések rendezésébe — azt hisszük, igen kevés foglalást vezettek eddig nálunk ösztöndijakra és inségkölcsönökre — akkor belebocsátkozhatott volna a 40 K.-n aluli végrehajtási ügyek olyanféle rendezésébe is, amilyennek hiányát a II. fejezetben a 4. §.-hoz fűzött fejtegetéseink kapcsán kritika tárgyává tenni alkalmunk volt. Ilyenformán vagyunk a 14. §-sal is, mely az 1881 : LX. t.-c. 67. §-ának némi bővítése. Nem értjük a 17. §. 1. pontjának azt az intézkedését, hogy miért kell az e §-ban tárgyalt esetben a végrehajtatónak is követelése megszűntét igazolni; miért nem elegendő azt bejelenteni ? Egyébként a §. intézkedései helyesek, csak amint már jeleztük, kár, hogy a javaslat egy bizonyos határidőn tul, ugy mint a 9. §-ban, az ingókra vonatkozólag is, a foganatosított végrehajtás hatályát s illetve az igy szerzett zálogjogot meg nem szünteti. Ha a javaslat ily rendelkezés felvételét nem kötné ahhoz, hogy a végrehajtás egy bizonyos ideig szüneteljen, hanem erre tekintet nélkül egy bizonyos idő leteltével megszűntnek nyilvánítaná a foganatosított végrehajtás hatályát, az indokolásban felhozott aggályok el volnának oszlatva. Szerintünk ily rendelkezés minden nehézség nélkül felvehető volna a 17. §. utolsó bekezdése helyett. Örömmel térünk át a javaslat 18., 20. és 21. §-aira, melyek közül az első az ingatlan árverések körül az úgynevezett strohmanok utján gyakorlott visszaéléseket lesz hivatva megszüntetni, a bánatpénznek a kikiáltási, az eddigi 10%'áról 20%-ái'a emelésével, ami hisszük, hogy eredményre is fog vezetni. A két utóbbi §. pedig, az 1881: LX. t.-c. két kardinális hibáját, sőt igazságtalanságát szünteti meg. Az egyik eltörlése a 156. §. azon a gyakorlatban számtalan panaszra okot adott rendelkezésének, mely szerint a kisebb értékű 400 K, illetve 1,000—4,000 és Budapesten 10,000 K. értéket meg nem haladó egész ingatlanra rendelendő el az árverés akkor is, ha több tulajdonostárs közül csak egynek vagy többnek, de nem valamennyinek jutalékára vezettetik a végrehajtás. a gyermeket felragadja, hogy boldogulása útjára elvezesse. Szavaimat Bosnyák Zoltánnak egyik drámája címével fejezem be : Sursum Corda ! Fel a szivekkel! Az ember a gyermek által kezdi megérteni az Istent! Javaslataimat szerencsés vagyok a következőkben bemutatni: Jelentse ki a kongresszus, hogy : 1. A büntetőbíróságok elékerülő, vagy a javítóintézetből, illetőleg fogházból szabaduló fiatalkorúak érdekében, ezek 15. életévének betöltéséig a patronage tennivalóinak legsikeresebb elvégzésére egyedül alkalmas szervezet az állami gyermekvédelem intézménye, mely a büntetőbíróságok elé állított, vagy büntetésüket elszenvedett gyermekeknek patronageszerü gondozását ugy saját intézményeiben, mint a vele szerves érdekközösségbe lépett társadalmi gyermekvédő intézmények által ellátni képes. 2. A büntetőtörvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és módosításáról szóló törvényjavaslatnak törvénynyé válása esetén, a törvény életbeléptetése tárgyában kiadott rendeletben nyomatékosan suly helyezendő arra, hogy a bűntettes gyermeknek próbára bocsátása esetén a bíróság a 15. életévét még be nem töltött gyermeket az állami gyermekmenhelynek adja át és csak kivételesen bizhassa e végből szervezett hivatalra, gyermekvédő egyesületre, vagy erre alkalmas egyénre. 3. Mivel a gyermek 15. életévének betöltése idejében értelmi erejének fejletlenségénél fogva az elzüllés veszélyének leginkább ki van téve, kívánatos, hogy a törvényhozás a gyermekvédelem joghatályát a gyermek 18. életévének betöltéséig kiterjessze. A javaslat 20. ij-aa végrehajtás alatt nem álló tulaidonostárs hányadára c^ak abban az esetben engedi meg az árverés elrendelését, ha azt valamennyi tulajdonostárs kéri. Hogy a 156. i;. érintett rendelkezése a gyakorlatban mennyire nem vált be s a lelkiismeretlen végrehajtatok kezében mily veszedelmes fegyverré vált, fölösleges bizonyítanunk. Az uj rendelkezés méltatását különben elvégeztük hozzászólásunk bevezető részében. Teljes elismerésre méltó intézkedése a javaslat 21. §-ának, hogy: cdiázbéradó alá eső ingatlan az ár ver esi hirdetményben megállapított kikiáltási ár felénél, egyéb ingatlan a kikiáltási ár kétliarmadanal alacsonyabb áron az árverésen cl nem adhatók. Hasonló intézkedést annak idején többször idézett értekezésünkben magunk is javasoltunk, oly formában, hogy a második árverésen az ingatlan bármily áron eladható legyen. E javaslatunknál a hitelező érdekét tartottuk szem előte. Meggyőzőnek kell azonban elfogadnunk a javaslat azon indokát, hogy ebben az esetben az első árverési határnap merő formalizmussá válnék, amelyen az árverelők meg sem jelennének s csak a költségek szaporodnának. Sajnos, nem ily meggyőző az indokolás abban a részében, melylyel azt mentegeti, hogy miért nem vett fel hasonló rendelkezést az ingókra nézve is ? A javaslat 2. §-ában biztosított mentesség — amire az indokolás hivatkozik—nem «e tekintetben)), hanem más szempontokból védelmezi az adós érdekeit. Nekünk főérvünk ily rendelkezés felvétele mellett az volt, és az ma is, hogy az elárverelt ingók rendszerint jóval az értékükön alul adatnak el, annyira, hogy a legtöbbször a befolyt vételár alig fedezi az árverési költséget. Ennek szerettük volna valamiképpen elejét vétetni, amire most sem látunk más expedienst, mint azt, hogy a végrehajtás alá vett ingók becsértékük egy bizonyos hányadán alul eladhatók ne legyenek. Nem segit itt az 1881 : LX. t.-c. 109. §-a sem, hiába állítja az indokolás. Az idézett törvényszakasz csak az árverés alá kerülő ingóságok rendkívüli minősége esetén s csak kivételesen, a rendes szabálytól (102. §.) eltérőleg enged meg különös árverési feltételeket, ami lehetővé teszi egy bizonyos minimális vételár feltételét is, melyen alól az ingók el nem adatnak. De rendszerint a kiküldött bocsátja ki az árverési hirdetményt s ilyenkor bizony a 107. §. értelmében az a kikiáltási ár leszáll, ameddig csak szállhat. A vége pedig a dolognak az, hogy a végrehajtató nem kap semmit, a végrehajtást szenvedő nem szabadul a tartozásától ; ellenben elvesziti ingóságait s még ujabb költség is szakad a nyakába. Ha még megemlítjük a 22. §-nak azt a helyes intézkedését, hogy az 1881 : LX. t.-c. 187. §-ával szemben utóajánlat esetén az ujabb árverés költségeit az igéit vételáron felül a vevő viseli, körülbelül végeztünk e javaslat főbb intézkedéseivel és felállíthatjuk a mérleget: megfelel-e a javaslat azoknak a várakozásoknak, melyek megelőzték? 4. Mivel a 7 éven felüli gyermekek után, ezeknek eltartási költségei a gyermekre illetékes község háztartását fölötte megterhelik s ez által nemcsak a község anyagi helyzete roszszabbodik, de szenved a gyermek érdeke is, akit a község, hogy terhein enyhítsen, az állami gyermekvédelem kötelékéből, legtöbb esetben a gyermekvédelmi törvény kijátszásával elvonni törekszik, kívánatos, hogy a községek gyermektartási kötelezettsége a méltányosság követelményei szerint, az országos gyermekvédelmi alapnak nagyobb mértékben igénybevételével törvényhozásilag újból szabályoztassék. 5. Mivel a züllött gyermekek legnagyobb kontingensét a magán dajkaságba kiadott és felügyelet nélkül nevelt gyermekek szolgáltatják, kívánatos, hogy ezeknek rendszeres felügyeletével az állami gyermekmenhelyek megbízassanak. 6. Kívánatos, hogy a gyermekvédelmi szabályzat alapján szervezett gyermekmenhelybizottságok újból, olyképpen szerveztessenek, hogy ezek a büntetőbíróságok által a menhelyre utalt gyermekek nevelését és gondozását kellő szakértelemmel irányithassák. 7. Mivel az állami gyermekvédelem joghatálya a gyermeknek csakis 15. életéve betöltéséig terjed, a gyermekvédelem kötelékéből e kor betöltése által kilépő vagy a gyermekvédelem kötelékében koruknál fogva nem állott gyermkek fölött a patronage teendőinek ellátásával az Országos Gyermekvédő Liga bízandó meg, melynek munkakörébe a budapesti ügyvédi kör gyermekvédő bizottsága s a vidéki városok ügyvédi körei által szervezendő gyermekvédő bizottságok munkássága bevonandó lesz.