A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 45. szám - Az akarat szerepe a jogban. 1. [r.]

330 A J IV. Altalánosságban megadtuk már erre a választ bevezető cikkünkben, ahol a legőszintébb elismerés hangján nyilatkoztunk. Kétségtelen, hogy nyújthatott volna sokkal többet. Annyi idő után, amennyi az előkészítésre kellett, joggal várhattuk volna az egész végrehajtási törvény gyökeres átdolgozását. Kiég szomorú, hogy a polgári perrendtartás kodifikáciőja, melyhez a birói szervezetről szóló törvény és most már «a végrehajtói intézmény újjáalakítása* és a végrehajtási eljárás teljes reformja is kötve van, oly soká késik.*) Csodálatos, hogy az a javaslat, amelyet már 1904-ben a képviselőház igazságügyi bizottsága is letárgyalt és amely a legszakavatottabb kezekből került ki, csak nem képes napvilágot látni. Lehetetlennek tartjuk, hogy mert most más politikát valló kormány áll az ország élén, politikai pártállásából íblyólag a modern perjog követelményei tekinteteben is mások volnának a nézetei és igényei. A Plósz-féle javaslatot az ország jogászközvéleménye csaknem osztatlan elismeréssel fogadta. És az egész ország még most is a rendes eljárás papiros-igazságszolgáltatásának terhe alatt nyög. Uj javaslatot készitenek ? Minek ? Ha pedig jó a Plósz-íéle, miért nem nyújtják 1>L ? Ily körülmények közt bizony csak a legnagyobb jóakarattal fogadhatjuk el mentességül az indokolásnak a polgári perrendtartás előzetes megalkotására való hivatkozását. Amint kimutattuk: elmaradt a javaslatból egy és más, aminek az elodázása szintén nincs megokolva. A feminista irányzatú szárnypróbálgatások helyett sokkal üdvösebben szolgálta volna a javaslat célját az ismertetett mellőzött intézkedések mellett a végrehajtói intézmény újjáalakítása, amit bárhogyan igyekszik is az indokolás a. birói szervezetről szóló törvénynyel összefüggésbe hozni, bizony most kellett volna megcsinálni. Ha nem a javaslat keresetében, akkor azzal egyidejűleg. Mert ha nem is tartjuk világ legnagyobb igazságtalanságá»-nak — mint Gál Vilmos a «Birósági Végrehajtó)) szerkesztője — ajavaslatot, de be kell ismernünk, hogy midőn a javaslat a végrehajtások jelentékeny apasztására törekszik, jókora darabot letör a bírósági végrehajtói kar kenyeréből. Igaz, hogy az a darab kenyér, ami megmarad, sok helyütt igy is elég nagy, de nem mindenütt. S ha már az igazságügyi kormány segíteni akar a kis exisztencián, méltányosnak kellene, lennie s arra törekednie, hogy az a kisebb darab kenyér legalább — biztos legyen a végrehajtónak is és ha a munkából kidül, a családjának is. Mindezek mellett is az a humánus szellem, mely az egész javaslatot átlengi, — elfeledteti velünk annak hiányait. Szemet hunyunk jelentéktelenebb hibái előtt. Hogy a súlyosabbakat feltártuk, azzal a közérdeknek véltünk szolgálatot tenni. Örömmel konstatáljuk a törekvést: segíteni a kisember sorsán. És várjuk — reméljük nem hiába — az indokolásban ki látásba helyezett — gyors megalkotás! Az akarat szerepe a jogban. Irta DON ALEJANDRO GROIZARD dr., a spanyol államtanács elnöke. Spanyolból forditotta : THÓT LÁSZLÓ dr. Az akaratnak mély és fényes szerepe jut a jogban, mert kimutatja, hogy a jogtudomány igazi becsét alkotó ismeretek nem rendszer nélkül s nem a véletlen közreműködésének köszönhetik eredetüket, hanem logikai következményei és természetes fejleményei egy kimutatható és megérthető alapelvnek, egy anyaeszmének, amelyben mint a csirában a mag, megvan minden, ami lehetséges s ami csupán a külső körülményeket s a kedvező pillanatot várja, hogy megjelenhessen s hogy j árnyékot, virágot és gyümölcsöt adjon. Az akarat, éppen ugy, mint a jog, háromféle szempontból tanulmányozható. Tanulmányozhatjuk azt, mint szellemünk önkéntes megnyilvánulását, amely legbelsőbb érzelmeinket igyekszik kifejtésre juttatni; továbbá vizsgálhatjuk azt, mint az értelemben rejlő eszmét, amelyet a józan ész fejleszt az a priori fogalmak reflexeiként; végül tanulmányozhatjuk az akaratot, mint a tapasztalatnak, az ember ezen igazi és hűséges barátjának a tényét, amely ít i. a tapasztalat) napról-napra összegyűjti az ember cselekményeit s azokat egyesítve és osztályozva visszaadja nekünk, hogy a tiszta elméletek és szemlélődések értékét kipróbálhassuk és megállapíthassuk. *"t E sorok írásakor az uj ppts. javaslata még nem látott napvilágot. A szerkesztőség. Nem akarunk mélyreható fejtegetésekbe bocsátkozni, vagy az akarat természetének a meghatározását célzó s nehezen érthető kérdéseknek a megoldására törekedni. Ez szándékunk ellenére lenne s terünket is meghaladná. A mi céljaink szerényebbek. Csupán az akarat és a jog közötti összeköttetésre, ezen összeköttetés megismerésére és összehasonlítására óhajtjuk felhívni a figyelmet, mert meggyőződésünk, hogy e kérdésnek a tisztázása a jog fogalmának az integráns részét képezi. Mióta Descartes a XVII. században éles elméjével kikutatta létünk legbelsejét s fölállította a ^gondolkozom, tehát vagyokt) híres axiómáját, kifejlődött a subjektiv filozófia s megkezdődött a szellem szférájában a tekintélynek az uralma; s a józan ész, nem vaktában s nem elhirtelenkedett módon, hanem a napvilágon s erejének tudatában tette a saját jogává az emberi rendeltetés irányítását. A létnek az eszméje kétségkívül nem az első bizonyosságunk. Vagyunk, mert gondolkozunk. De legalább a szerzett benyomásokról való számadásra szükséges reflexió alkalmával nem gondolkoznánk, ha nem akarnánk. Tehát, mielőtt gondolkozik lény lenne az ember, azt megelőzőleg, akaró lény. De ha az emberi akarat az első kulcs, a mely a józan észnek a segítségére van abban, hogy az megértse a belvilág rejtélyét, akkor az isteni akarat, — a kinyilatkoztatás és a történelem által bizonyított általános hit szerint — az okoknak az oka, a mindenségnek az alapja és kezdete. Isten a saját akaratából teremtette az eget és a földet s azoknak minden ékességét. ((Teremtsünk embert — igy szólt — a saját képünkre és hasonlatosságunkra s legyen hatalma a tengerek halai, az ég madarai s az állatok fölött, valamint az egész föld s minden fölött, ami a földön mozog.» Igy uja Mózes.1) Az isteni akarat bevégzett munkája, a világ és az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember, egyformán érzi ama mindenható és teremtő akaratot, amely életet adott az életnek s amely a szintén teremtő, de titokzatos határok közé vont emberi akaratban találja meg a maga legjobb reflexét. A kinyilatkoztatott törvény és az észszerű törvény, a belvilág és a külvilág, egyetértően proklamálja az akarat mindenhatóságát istenben, de proklamálja egyúttal as akarat lehetőségét ts az emberben. Hogyan működik ezen erő ? Vájjon szabad-e az ember a maga elhatározásaiban, avagy pedig bizonyos külső hatásoknak az eredményei az ő elhatározásai ? Vájjon cselekményeinknek az oka önmagunkban van-e, vagy pedig önmagunkon kivül kell azt keresnünk? íme egy, különböző szavakba bujtatott kérdés, amelyre a bölcsészek nem egyformán felelnek, de amelyre az öntudat — kétségkívül —.- világos, parancsoló és kategorikus feleletet ad. Az ember szabadon választhatja két dolog közül az egyiket, sőt azt is megteheti, hogy egyiket sem választja, hanem egy harmadikra határozza el magát. A külső ösztönök és motívumok, a kívülről belülre ható ösztönzések képesek izgatni a szervezetét, mozgásba hozni a szenvedélyeit, képesek befolyással lenni az értelmére s fölizgatni akaratát, de sohasem kénesek arra, hogy mindezeket önmaguk uralják. Nem tagadjuk érzelmeinknek sem az erejét, sem a végtelen változatosságát és fokozatosságát s elismerjük a bennünket környező viszonyokkal való állandó kapcsolatát. Ellenkezőleg idézzük Balmesnek a szavait, amelyekkel kimutatta, hogy az érzelmek fölsorolása az emberi erőt meghaladó vállalkozás lenne. Igaza volt, mikor igy kiáltott föl: «Az emberi lélekben vegyesen találjuk a nyugalmat az ingerültséggel, a a szelídséget a vadsággal, az enyheséget a durvasággal, a vitézséget a gyávasággal, a bátorságot az elernyedéssel, a lelkesedést a csüggedéssel, az örömöt a szomorúsággal, a gőgösséget a megalázkodással, a reményt a kétségbeeséssel, a türelmet a haraggal, a tétlenkedést a tevékenységgel, a nemeslelküséget a kapzsisággal, az elnézést a boszuvágygyal, az engedékenységet a szigorúsággal, a tetszést az undorral, a nehézkességet a könnyelműséggel, a magasztosságot a ledérséggel, a komolyságot a tréfálkozással.2))) . . . Elismerjük a lélek helyzeteinek a végtelen változatosságát, érzelmeinek az állhatatlanságát és folytonos mozgékonyságát, de föntartjuk azon állításunkat, hogy az érzelmek viharos tengerében sincsen egyetlen pillanat sem, amelyben az ember ne tudná megkülönböztetni a lelkiismeretnek a lélekben mindenkor ragyogó fényét, amely, mint a sziklára épült világító torony, lecsillapítja a hullámokat és a viharokat. A jó és a rossz között habozva, az ember, bizonyos idő múlva két benső bizonyosságot szerez: az egyik az, hogy neki az előbbi (t. i. a jó) értelmében kötelessége határoznia ') A Genezis. -) Balmes: «Et Crftério.8