A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 45. szám - A kbttk. 34., 61. és 115. §-aihoz

Huszo nhatodik évfolyam, SzerkesztőséJ: V., Rudolf-rakpart 3. ez. 45. szám. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. A JOG Budapest, 1907. november LO. Előfizetési árak: (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) HETILAP AZ llfcZI ÉS KÖZJEGYZŐI ÍAR KÖZLÖNYE. Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre ... 4 korona Fél « ... 8 « Kéziratok vissza nem adatnak. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. ligyvídek. Egész Ki Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalványnyal küldendők. TARTALOM: A kbttk. 34., 61. és 116. §-aihoz. Irta Moskovitz Iván dr, országgyűlési képviselő. — Az elsőfokú birák javadalmazásának kérdéséhez. Irta K. E. — A végrehajtási törvény novellája, ról. Irta Kocsán János, kisjenői kir. albiró. — Az akarat szerepe a jogban. Irta Don Alejandro G r o i z a r d, forditotta T h ó t László dr. — Belföld (A pécsi kir. ítélőtábla és főügyészség.) — Vegyes. TÁRCA: Fiatalkorúak patronage-a. Irta Ruffy Pál, az állami gyermekmenhelyek országos felügyelője. MELLÉKLET : Jogesetek tára. — Felsőbíróság] határozatok és döntvények. — Kivonat a Budapesti Közlönyből. A kbttk. 34., 61. és 115. §-aihoz. Irta MOSKOVITZ IVAN dr.. országgyűlési képviselő. A személyes szabadság tiszteletbentartása egyike a jogi rend legfőbb garanciáinak. Nemcsak az egyéni jogkörök védelme érdekében való ez a garancia, de a közjogi biztonságnak is alapja. Hiába védjük az alkotmányos jogokat akkor, amikor az egyént, a társadalmi rendnek ezt a «Z\vecksubiect»-jét, kiszolgáltatjuk a hatalom önkényének. Hiába védjük magát a theoretikus közjogot, — ha a közjogi jogosítottakat, az állam tagjait, polgárait nem védjük meg egyéni életük körében olyan hatalmi beavatkozások ellen, amelyek őket jogaik gyakorlatától eltilthatják, vagy elrettenthetik. Még az sem elég, ha a hatalom önkényét zárjuk ki törvényi intézkedésekkel, — nemcsak az önkény, de a jogszabályokra támaszkodó zaklatás is alkalmas arra, hogy az egyéni szabadságok befolyásolásával tönkretegye valamely nemzetnek álladalmi (közjogi) szabadságait is. A modern, a kulturális alapon fölépült rendőrállamnak éppen ez a szokásos módszere. Semmi, vagy kevés törvénytelen önkény, — de annál több legális secatura, — annál több jogkorlátozó jogintézmény. Es az alkotmányosság elnyomására, színlegessé sülyesztésére, ez a módszer mindenütt épp olyan alkalmasnak, azaz még alkalmasabbnak bizonyult, mint a nyílt önkénykedés, mert az ilyen jogintézményes jogfosztás ellen még a polgári passiv resistentiának sincs törvényes alapja. Angliában az alkotmányosság és a szabadságok respektálása tetőpontján áll és amellett van ottan kultúra is, rend is. A hatóságok hatalmának lépten-nyomon meg kell ott hajolnia az egyéni szabadságok, az individuális jogkörök korlátai előtt, és egyben a hatóságnak ott olyan magas tekintélye van, amilyent a kontinens országaiban nem igen látunk. Ezt a helyes harmóniát csak ott lehet elérni, ahol az egyéneknek, — a physicai és jogi személyeknek - jogkörét félre nem érthető és a végrehajtó hatalom által meg nem másítható jogszabályok védelmezik, — ahol szigorú lehet ugyan a törvényellenes tettekért járó retorsió, — de mindvégig független az ítélkezés és ahol semilyen fölösleges, az egyéni szabadságot megrontó, a polgári önérzetet elfojtani hivatott praeventió nem létezik. Magyarország a személyes szabadságok tekintetében éppenséggel nem állott Európa államai között az utolsó helyen. Törvényeink és szokásjogunk sok tekintetben megfelelően védik az egyénnek köz- és magáncélú személyes jogait, ítélkezésünknek nagy része fölfelé kellőképen független birák, fórumok kezében nyugszik. De másrészt, az életnek számos vonatkozása teljességgel rendezetlen maradt. A viszonyoknak nagy részét nem irányították törvényes szabályok,- sok mindenre nem léteznek sem tiltó és megszorító, sem viszont megengedő, jogokat biztosító törvényes, vagy törvényerejű rendelkezéseinek. Itt van példaképen a jogi személyek közjogi életének és rendőri ellenőrzésének egész tere, amelyre o nézve sem törvény, sem kialakult szokásjog nem létezik. Másrészt büntetőtörvényeinknek alkotmány és szabadság- j biztosító súlyát nagyban lerontja az 1879: XL. t.-c. 1. §-ának Lapunkra ai száma az a rendelkezése, amely kapcsolatban a törvénynek 16. §-ával, súlyos büntetési sanctiókkal járó kihágás-statuáló jogot ad a miniszterek kezébe. Végül hiába van körülvéve rendes törvénykezésünk a függetlenség védbástyájával, ha a rendes fórumok ítélkezése mellett, ugyancsak rendes bíróságokként járnak el közigazgatási hatóságaink, amelyek alsó fokon az egyének teljes tisztességének elismerése mellett sem mondhatók eléggé függetlennek, — felső fokon pediglen túlságosan politikaiak arra, hogy mint itélő s különösen mint súlyos szabadságvesztések kimondására jogosult büntetőbíróságok a modern felfogásnak megfeleljenek. Mi jogászok kötelességet teljesítünk akkor, amikor állapotainkat vizsgálva, a folyamatban levő jogszabályalkotásokat bírálva, létező és bekövetkezhető sérelmeket kutatva, féltékenyen őrködünk állami életünk jogbiztonsága fölött és tiltakozunk minden olyatén intézkedés vagy kísérlet ellen, amely alkalmas arra, hogy a jogi rend helyébe akár nyíltan, akár éppenséggel a jogi rend fokozásának köpenyébe burkolva rendőrállami institutiókat akarna léptetni. Ennek a szempontnak hatása alatt vetünk egy pillantást a fegyvertartási engedély kérdésére, amely kis idő óta aktuálissá kezd válni. Ha e kérdésnek hazánkban történelmi forrásait nyomozzuk, csak egy korszakot lelünk, amelyben a fegyvertartási engedély intézménye az ország egész területén létezett. Ez a kornak az 50-es évek ideje volt. Azóta az engedély-rendszer országosan nem létezett, csak egyes törvényhatóságoknak voltak e tárgyú, többnyire hiányos rendelkezései, amelyeket azonban a szabad szellemű jogi fölfogás és az e rendelkezésekkel ellenkező országos szokásjog többnyire egyátalán nem engedett érvényesülni. Csak a vadászfegyverre, és a fegyvernek vadászati használatára voltak országos érvényű jogszabályaink, azonkívül büntetőtörvényünk néhány speciális rendelkezése hozza fel minő • sitő körülményül azt, ha a tettes a bűntény elkövetésekor fegyvert viselt. (Bttk. 168., 331., 337, §§ ) Egyébként csak a felségsértési, hütlenségi vagy lázadási szándékú tömeges felfegyverkezés (Bttk. 161. §.), az öngyilkosságra rábírás kapcsán való fegyveradás (Bttk. 28!. §.) és a fegyveres hatalomnak jogtalan igénybevétele (Bttk. 472. §-a) esnek büntetés alá az 1878. évi V. t.-c. szerint. A kbttk. 34. §-ának 1. pontja ugyancsak a tömeges fegyverkezésnek, 2. pontja a tilos fegyverek készítésének és forgalmának meggátlására szolgál. Tilos fegyver alatt a szokásos fegyvernemek helyes jogmagyarázat mellett nem érthetők, és azokra mint szokásjogi alapon megengedettekre nézve, érvényes tilalmat csak törvényben lehetne megállapítani. Fcgyverengedélyt kbttk.-ünk, mint a személyes szabad-ágokat respektáló törvény, egyáltalán nem is akart fölállítani E tárgyú rendelkezései a 61. és 115. §§-okban foglaltatnak. A 61. ij. bünteti azokat, akik a hatóság vagy magánosok elleni erőszak, gyilkosság, rablás, zsarolás, lopás vagy két izben elkövetett orvvadászat miatt megbüntettetvén, büntetésük kiállása után a hatóság által a fegyverviseléstói eltiltattak és ezt a tilalmat megszegik, Tehát nem a Bach-féle mintát követi, nem az engedélyi rendszert hozza be. hanem a kivételes tilalmi intézményt. A tilalmat ahhoz a föltételhez köti, hogy a tettes előzőleg a felsorolt és többnyire súlyos deliktumok miatt büntetett és büntetését kitöltött egyén legyen. Az orvvadászat kivételével mindig olyan előző büntetést kiván meg, amelyei csak rendes bíróság mondhatott ki, az orvvadászat kihágásánál pediglen a hiányzó birói garanciát azzal igyekszik pótolni, hogy két icbeni előző elitéltetést szab föltételül. Taxativ fölsorolásával a törvény kétségtelenül kizárta azt. hogy más okok miatt, vagy más előzmények után is el Tehessen valakit tiltani a fegyvertartástól. Még a 115. §. 2. pontja 12 oldalra terjed