A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1907 / 43. szám - Fiatalkorúak patronage-a. 2. [r.]
310 A JOG rete van már, arra nézve megengedem, hogy mindez nagyjábanegészében sablonszerű. De ezt a routint és ezt a tövényismeretet meg kell szerezni és mig a birójelölt mindkettő nélkül szűkölködik, addig a legjelentéktelenebb kérvény elintézésénél is megakad. De mivel a kiosztott ügyeket el kell intéznie és kollegáinak segítségére — ezek nagy elfoglaltsága miatt — nem igen számithat, kénytelen-kelletlen előveszi a törvénykönyveket, kikeresi ezek legrejtettebb szakaszait, magyarázza ezek értelmét, és mivel ez rendszerint homályos, kétértelmű, és nem kimentő, foglalkoznia kell a törvényhozó intenciójával, lapoznia kell a törvényekben, — mert épp ezen legközönségesebb dolgok azok, mikről az egyetem katedrái és a jogi tankönyvek mélyen hallgatnak, és ha még annyi szigorlatot rakott is le', és még annyi doktorátust is szerzett a leendő biró, a törvények ilyen ismeretét máskép, mint gyakorlat utján el nem sajátíthatja. l'gy látszik tehát, hogy a talicskázó munkának is megvan a maga jó oldala : ráutalja a jelöltet arra, hogy megismerje legéletbevágóbb törvényeinket, különösen a perrendtartást, végrehajtási törvéflyt, telekkönyvi rendeleteket, a büntetőjogot, bűnvádi eljárást, st^Fölösleges tán megjegyeznem, hogy mindig a tanulni tudó és akaró birójelöltről beszélek : mert dilettánsok és korlátoltak mindenütt lehetnek. A kissé haladottabb birójelölt munkájának 50—75°/o-át már érdemleges munka képezi. Mit tartok én érdemleges munkának ? Én ennek tartom polgári s bűnügyekben itélettervezetek készítését és Ítéletek fogalmazását, nyilvános és zárt ülési ügyeknek az itélőtanács előtt való előadását (referálás), az itélőtanácsok zárt tanácskozásaiban való részvételt, a szóbeli tárgyalásoknál való jegyzőkönyvvezetést, stb. Mindez a munka alkalmat ad a birójelöltnek önálló gondolkodásra, az élet által produkált különféle viszonyok és tények különféle mérlegelésére, az ítélőképesség fejlesztésére, a tapasztaltabb és képzettebb jogászok véleményeinek meghallgatására, ezek felülbírálására, a szóbeli és közvetlen érintkezés révén emberek és embertypusok megismerésére, szóval mindarra, amire a leendő bírónak szüksége van. Tehát egyszerűen légből kapott állítás az, hogy a bírósági joggyakorlaton levőknek nincs is alkalmuk arra, hogy a birói tisztségre kellő módon előkészülhessenek. De lássuk, mennyivel vannak előnyösebb helyzetben az ügyvédek ? Az ügyvédjelölt végrehajtások foganatosításánál való asszisztálással, bírósági beadványok fogalmazásával és bírósági tárgyalásokkal meriti ki joggyakorlatát. Az ügyvéd közvetlenül érintkezik a felekkel, fölveszi a tényállást, és bíróságon kívül tárgyal velük ; bonyolultabb perekben periratokat szerkeszt és részt vesz a fontosabb bírósági tárgyalásokon. Ha nem tévedek, a «biróságon kívüli tárgyalást* mondják annak, amivel az ügyvéd föltétlenül előnyben van a biró felett, mert a biró soha sem tekinthet oly közvetlenséggel a kulisszák mögé, mint az ügyvéd szokta tenni alkalmakkor. Legyünk őszinték : a kulisszák mögött sok mindenről tárgyalnak ugyan, de kulisszatitoknak csupán a kikötött tiszteletdíj szokott maradni, — a többi előbb-utóbb a biró és a nyilvánosság elé kerül. Az ügyvédek egyéb tevékenységéről (bankokban való igazgatóskodás és ügyészkedés, különféle titkárság, országgyűlési, törvényhatósági és községi képviselet, stb.) ne beszéljünk, mert mindezzel vagyont és tekintélyt szerezhetnek ugyan, de a birói állásra TÁRCA. Fiatalkorúak patronage-a. — A Jog eredeti tárcája. Irta és a pécsi rabsegélyzö kongresszuson előadta RUFFY PÁL, az állami gyermekmenhelyek országos felügyelője. (Folytatás.*) Elmondottakból levonhatjuk azt a következtetést, hogy ha az elhagyatott gyermek álláspontjából előretekintünk, az első két kategória, vagyis az anyagilag és az erkölcsileg elhagyatott gyermek egy irányban egyszerre tódul előre, a harmadik kategóriához, a bűntett felé, — ha pedig a harmadik kategóriától, a bűntettesektől a gyermekvédelmi törvények széles sáncairól visszafelé tekintünk, ugy feléled lelkünkben az a vigasztaló tudat, hogy ez az özön, amely egy szédületes örvényhez vezet, most már nem rohan tehetetlenül a kárhozatba, hanem az államnak és a társadalomnak együttes munkája ezt az áradatot megállíthatja. A züllésnek indult, vagy a bűntettes gyermeknél nem tudhatjuk, hogy az a szenny, amelyet lelkéhez tapadva látunk, csak a környezete által reávetitett árnyék-e, avagy pedig maga a lelki rothadás. A züllésnek indult, vagy a bűntettes gyermeket nem szabad ugy felfognunk, mint a bibliabeli eltévedt fiút, akiről megirva van, hogy «az én fiam meghalt vala és feléledt, elveszett vala és megtaláltatott)), hanem ugy kell felfognunk, *) Előző közlemény a 42 S2ámban való alkalmatosságot nem. Nos, ha nézzük az ügyvéd szorosan jogászi működését, egy grammal sem tudjuk a mérleget az ügyvédség javára lebillenteni. A törvénykönyveket a birák és ügyvédek egymással versenyre forgatják, a tárgyalásokon az igazságot egymással karöltve, vagy egymás ellenében, de mindenesetre együtt hámozzák ki, az ügyvédek beadványait a birák (jegyzők) intézik el, a birák közvetlenül meghallgatják a tanukat és feleket — egyszóval a biró mindenütt ott van, ahol az ügyvéd. Ami pedig az élet- és emberismeretet illeti, ezt éppoly kevéssé tanulják meg az ügyvédek a tényállásfölvételből, végrehajtásokból, periratfogalmazásból és tárgyalásokból, mint ahogy a jegyzők és birák sem tudják ezt elsajátítani hivatalos szobájuk négy fala között. Az életismeretet a biró is, az ügyvéd is hivatalos működésén kivül eső tevékenysége által szerzi meg, ez jjedig egyénenként különböző. A birói hivatás épp ugy megengedi az élet forgatagában való részvételt, mint az ügyvédi: mármost, hogy ki mennyit iát és tapasztal, mit és hogyan fog fel egyáltalán és milyen tanulságokat és következtetéseket von le a látottakból és hallottakból, ez függ az egyéntől, de nem a hivatástól. Az elmondottakból kiviláglik azon állítás alaptalansága, mely szerint a többi viszonyok (körülmények) egyformasága mellett az ügyvédi gyakorlat jobban képesítene a birói tisztségre, mint a bírósági. És hogy ezt oly kevesen tudják és hogy oly sokan kockáztatnak meg ezzel ellenkező állításokat, annak oka: a viszonyok ismeretének hiánya, a véleménynyilvánításokban való felületesség, a birói kar «ügyvédellenes» hangulatával szemben az ügyvédekben kifejlődött «biróellenes» hangulat és a kasztrendszer, mely az ügyvédeknek kevés bepillantást enged a birák és birójelöltek a nyilvánosság körén kivül eső tevékenységébe és életébe. De vájjon igazán kivánják-e az ügyvédek azt, hogy a jelenlegi magyar bírósági szervezet mellett birákká legyenek ? Az alábbiakból ki fog derülni, hogy akik emellett agitálnak, azok csak egy felkapott frázisnak, vagy esetleg saját érdeküknek szószólói. A kezdő ügyvédek 50%-a bizonyára szívesen cserélné fel bizonytalan és kevés jövedelmű irodáját a bár szerény, de mégis biztos megélhetést nyújtó birói tisztséggel. Épp így a hanyatló irodák főnökei is. Vitán kivül állónak tartom azonban, hogy Nagy Dezső és társai nem ezeket akarják istápolni. Az angol példa lebeg nyilván a szemük előtt, ahol birákká csakis több évi gyakorlattal rendelkező és ezen minőségükben már tekintélyt és hírnevet szerzett ügyvédek nevezhetők ki. A dolog természetéből folyik, hogy más szelekcióra nálunk sem gondolhatunk, mert az ügyvédi kar csecsemőkorukat élő, valamint selejtes elemeinek bevonásával a birói kar nívóját nem emelhetjük. Hogy vagyunk azonban a mi kiváló ügyvédeinkkel ? Ezeknek majdnem kivétel nélkül jó irodájuk van. Ez oka is, meg okozata is hírnevüknek és tekintélyüknek. Az ilyen ügyvédnek megvan a maga 20, 30, 50, 100 ezer korona jövedelme, megvan az ehhez arányított életmódja, melyről nem igen hajlandó a köztudomásúlag nagyon mérsékelten javadalmazott birói állás kedvéért lemondani. Ilyen ügyvédet a legjobb esetben a méltóságos cimet és ennek megfelelő tekintélyt nyújtó kúriai birói állással lehetne csak a birói karnak megnyerni; de még igy sem hiszem, hogy annyi kiváló ügyvédet lehetne a birói karba átcsalni, amennyi szükséges volna Nagy Dezső azon óhajámint az újonnan született csecsemőt, mintha még múltja nem is lenne. Szeretettel fogadjuk, mintha nem is tudnók, hogy vétett a társadalom jogrendje ellen. Mintha mirajtunk állana, hogy az eddig vaksággal sújtottnak a szemét megnyissuk, hogy lássa maga körül a nap verőfényében a becsülettel boldogulás útját. Leszedjük róla a rongyot, lemossuk róla a szennyet, felöltöztetjük, asztalhoz ültetjük, lecsillapítjuk éhségét, tiszta ágyba fektetjük. Hozzászoktatjuk ahhoz, hogy tisztességes ember igényeivel éljen, hogy az Istentől neki ajándékba adott nemes érzelmek lelkében kisarjadzanak. Mert az embert a szerint kell vennünk, amint rendeltetése szól és azért segítségére kell lennünk abban, hogy rendeltetését megtalálja. Rendeltetése mindenkinek van, amit teljesítenie kell ahhoz képest, amint képességei megvannak hozzá, mert az Istennek lelkünkbe oltott adományai különfélék, a lélek azonban ugyanaz. A bűntettes gyermekre valóban a legnagyobb csapás, ha a fölötte ítélkező biró nem találja meg benne a gyermeket. Mert ha a biró téved, ugy nem sok idő kell ahhoz, hogy a gyermek azzá legyen, aminek őt a biró tévedésében látta. A visszaeső bűntettes gyermekekről szerkesztett statisztikának számadatai ezt szomorúan illusztrálják. Az ily szerencsétlen gyermeket a birói itélet nem és a saját lelkének bűne tette tönkre. A züllésre hajlásnak és magának az elzüllésnek is a legtöbb esetben egyedüli inditó oka a családi élet hiánya. Az első kötelességünk tehát, hogy a gyermeknek azt szerezzük meg, amit eddig nélkülözött, amit eddig nem ismert: a családot. A gyermek individualitásának megfelelőleg kell kiválasz-